Mo dao zu shi: Onshoot

Lan Sizhui ❤ Jin Ling

Jin Ling pov.
Ma meghívtak a Lan klánhoz egy vadászatra. Kicsit izgulok, de nem azért mert most elöszőr vadászok ezzel a klánnal, hanem mert így láthatom Lan Sizhui - t. Az a szuper édes fiú teljesen elvette az eszemet, de esélyem sincs nála. Hisz ő olyan tökéletes.
- Jin úrfi! - jaj ne! Ez ő, ott jön Jingyi is szerencsére így nem lesz olyan nehéz.
- Sizhui, Jingyi?
- De jó, hogy most te is velünk jössz! Már nagyon vártam, hogy együtt csinálhassunk valamit! - fogja meg a kezem Sizhui. Ha eddig nem, hát most olyan piros lehet az arcom, mint egy paradicsom.
Egész este együtt vadásztunk és sokat nevettünk együtt. Azt hiszem minél többször látom annál jobban tetszik, és ráadásul nagyon zavar, hogy olyan közel van Jingyihez.
- Jin Ling! Te nem jössz akkor?
- Heh? Mi?
- Süket vagy? Azt kérdeztük szeretnél–e Gusuban éjszakázni, mert késő van! - kiáltotta Jingyi.
- Áh! Biztos nincs elég hely! Nem akarok zavarni! - mondtam, de hirtelen Sizhui megragadta a kezem.
- Semmi baj! Majd alhatsz nálam! Gyere! - húzott maga után. Ám, hogy mit mondott az csak később esett le. Azt mondta, hogy vele fogok aludni? Egy egész éjszaka, egy szobában vele? Csak azt ne!
Este mindenki el is vonult a hálószobájába. Sizhui gyorsan megágyazott nekem az ágyában, ő maga pedig a földön helyezkedett egy–egy paplannal és egy takaróval.
- Nem lesz kényelmetlen a földön?
- Többször aludtam már a padlón, egyáltalán nem kényelmetlen, ne aggódj! - mondta és ezzel le is feküdt.
Éjszaka közepén iszonyatos rémálomból ébredtem. Mindenem izzadt volt és még mindig ziháltam. Újra láttam azokat a gonosz árnyakat.
- Jól vagy? - hallatszott egy hang mellőlem. Sizhui aggódva ült le mellém az ágyra.
- Persze, csak egy rossz álom. - motyogtam zavartan. Nem akartam, hogy lássa mennyire megviselt az álom. Ám a következő percben azon kaptam magam, hogy befekszik mellén.
- Mit... Mit művelsz?
- Itt alszom veled, hogy ne félj.
- De én nem is... Hagyjuk. - ezzel ismét visszafeküdtünk. Ám aludni még nem bírtunk. Egymásra nézve feküdtünk.
- Akarsz beszélni az álmodról?
- Nem, köszönöm.
- Valami nagyon nyomaszt téged. Látszik, hogy tiszta stressz vagy. Mi a baj? Tudok segíteni?
- Nem! Hagyjuk! - és ezzel átfordultam a másik oldalra. Ugye nem vette észre mikor bámultam őt, vagy amikor mellé akartam furakodni? Hirtelen egy kéz fonta át a derekamat és halk szuszogást hallottam a nyakam mellől. Annyira jól esett, hogy nem bírtam rászólni, így csak hagytam, hogy elnyomjon az álom.
- Jó reggelt! - hallatszik mire kinyitom a szemem és Sizhui már felöltözve áll mellettem. Atya világ! Már fel kellett volna kelnem!
- Semmi baj! Szóltam Hanguang - Junnak a tegnapi rémálmodról és hagytunk aludni. Mindenki megvárt téged. – mondta mosolyogva, annyira szép a mosolya.
- Tudod, Jin Ling, te is nagyon tetszel nekem. - mondta mire bennem megfagyott a vér. Meredten bámultam rá, hisz gőzöm sem volt, hogy honnan tudta meg.
- Te... Hogyan....
- Szerintem orvoshoz kéne fordulnod az alvással. Olyan hangosan beszélsz álmodban mintha egyenesen hozzám beszéltél volna. - magyarázta mire én elvörösödve összerogytam és a térdemre hajtottam a fejem. Annyira szégyelltem magamat.
- Nem kell szégyellned, miért nem mondtad el? - kérdezte mire felemeltem a fejem.
- Mert féltem, hogy hülyének fogsz tartani, vagy hogy visszautasítasz. Olyan közel állsz Jingyihez, így azt hittem, hogy ti már...
- Jaj, ne nevettess! Jingyi olyan mintha a kisöcsém lenne! Te viszont túl szép vagy, hogy testvérként tekintsek rád. - mondta és ezzel adott a számra egy puszit.