Mo dao zu shi: Onshoot

Lan Wangji ❤ Wei Wuxian

Kerésre:larissza123

Lan Zhan pov.
Mosolyogva figyeltem, ahogy a férjem békésen alszik mellettem. Végre újra itt van és most már nem fogom elengedni őt soha többé. Megsimogattam az arcát mire megrezdült és kinyitotta a gyönyörű szemeit.
- Miért nem alszol? – kérdezte álmos hangon.
- Ez a kedvenc hobbim. – mosolyodtam el.
- Micsoda?
- Őrizni az álmaidat.
- És neked is álmodnod kéne! Aludj most már! Nem fogok köddé válni. - kuncogta, majd vissza aludt. Pedig nekem ez az egyik legnagyobb félelmem, Wei Ying.

Wei Ying pov.
- Minek kell az ernyő?
- Hogy nehogy leégj nekem. - mondta Lan Zhan majd folytattuk az utunkat a piacra. Ott vettünk minden szükségeset és indultunk haza. Úgy tartotta fölölttem azt a nyomorult ernyőt, mintha az életem múlna, azon, hogy rámsüt e a nap.
- Tudod... Nem vagyok napérzékeny.
- De nagyon fehér a bőröd, könnyen le éghetsz. - ezzel azt hiszem lezártnak tekintette a témát.
Este megfürödtem és elindultam lefeküdni. Éreztem magamon ismét a tekintetét. Na most már tényleg elegem van!
- Wangji miért csinálod ezt?
- Mit?
- Nos lássuk csak! Nem engedsz a napra, nem engedsz cipekedni, nem engedsz egyedül sehova, nem is fürödhetek egydül mert félsz, hogy a kádba fulladok! A kádba!!! - a vegét már üvöltöm, nem érdekel, hogy itt tilos kiabálni. Lehajtja a fejét és görcsösen markolja a ruháját. Mikor a könnyei is megindulnak, marni kezd a bűntudat, amiért így ráripakodtam.
- Lan Zhan...
- Tudod mit? Ha ennyire zavar, hogy féltelek, akkor menj el! - nézett rám komolyan mire megfagyott bennem a vér. Miért mondja ezt?
- De én...
- Menj el! Ha nem akarod, hogy szeresselek, hogy vigyázni akarjak rád, akkor takarodj! Most!!! - ordította mire ijedten kirohantam a házból. Kint már zuhogott az eső, de nem érdekelt. El akartam rohanni előle, nem hittem, hogy ekkora gondot okozok majd. Csak azt akartam, hogy kicsit vegyen vissza. Pár perc alatt teljesen eláztam. Mikor elég messze voltam behúzódtam egy fa alá. Ezt már megint jól megcsináltam! Már nincs semmim és senkim. Fáztam és nagyon hiányzott Wangji.
Már több, mint két napja bojongok, amennyire tudok, ugyanis szerintem lázas vagyok és már nagyon éhes is vagyok. Leültem egy mohával borított kőre és elaludtam.
- ...uxian! Wei Wuxian! - amikor kinyitottam a szemem Lan Xichen állt felettem.
- Lan klánvezető?
- Hála istennek, hogy megvagy! Napok óta téged keresünk! - mondta mire én ledöbbentem.
- Ti... Kerestetek engem? – kérdeztem fáradtan.
- Hát persze! Wangji senkit sem hagyott aludni vagy enni, amíg te elő nem kerülsz! - mondta. Megpróbáltam felállni, de a lábaim nem bírtak el. Látva, hogy a lábaimmal nem jutok sehova felvett a hátára és úgy vitt engem.
- Azt hittem Lan Zhan nem akarja, hogy maradjak. – suttogtam.
- Egy percig tartott az. Miután elszaladtál zokogva jött hozzám és elmondta mi történt és, hogy nem talál téged sehol. Teljesen ki volt borulva, annyira aggódott miattad. Tudod, lehet, hogy néha túlzásba viszi a dolgokat, de ha rólad van szó, akkor a könyvtárpavilont is feltúrja érted. - mondta. Ez mind nagyon szépen hangzott, de ettől még félek kicsit. El tartott egy darabig mire feltűnt előttünk a Felhőzug. Bentről tompán hallottam hangokat.
- Nem érdekel, hogy meddig tart, de keressétek tovább! - hallatszott Lan Zhan mennydörgő hangja.
- Hanguang - Jun! Az emberek fáradtak!
- Ő pedig odakint van valahol egyedül és nincs nála semmi se, ami megvédhetné! Ha ti itt maradtok akkor majd én egyedül... - ekkor vette észre Lan Xichent, a hátán velem. Lélekszakadva rokant felénk és átvett.
- Wei Ying! Istenem, jól vagy?
- Lan... Zhan... - eddig bírtam mert elájult ám a láztól és a kimerültségtől.
Ahogy magamhoz tértem megláttam felettem az aggódó arcát, majd a könnyes szemeit. Szipogva nyomott egy csókot a fejemre.
- Wei Ying! Annyira sajnálom! Nagyon sajnálom! Tudom, hogy túlzásba vittem a dolgokat, okkal szidtál meg, én pedig túlreagáltam, ígérem többé nem fordul elő! - sírta. Megsimogattam az arcát.
- Lan Zhan, nem haragszom. Nem azért fuottam el, hanem mert megijedtem, de semmi baj.
- Az is az én hibám volt, hogy megijedtél. Nem lett volna szabad rád ordítanom.
- Semmi baj. Szeretlek! - nyomtam egy puszit az arcára.
- Én is szeretlek. - suttogta az ajkamra, majd megcsókolt.