Szent Johanna Gimi |ff.| [BEFEJEZETT]

5. rész

"- Oké, gyerekek! Ki kíséri haza, Renit? - tette fel a megváltó kérdést."

- Én, szívesen elkísérem! - pattant fel egyszerre mindkét fiú. Wow, ez durva. Mint, a szinkron úszók, totál egyszerre mozogtak.

- Ch, Neményi... - forgatta szép szemeit Cortez.

- Talán, problémád van? - méregette Arnold.

- Igen, képzeld... Te vagy a bajom. - emelte meg hangját Cortez. - Minek kell egyfolytában mindenbe beleszólni?

- Bocs, hogy haza szeretném kísérni épségben a legjobb barátomat. - már ő is hangosabban beszélt. Én csak ide - oda kapkodtam a fejem, hogy ebből mi fog kisülni.

- Haha! Legjobb barát? - nevetett fel - Tudod, hogy te hogyan nézel rá? Totál megbabonázva.

Na itt beállt a kínos csönd... Most komolyan Cortez azt állítja, hogy tetszem Arnoldnak? Remélem nem... Nagyon remélem.

Ezután, Neményi is szépen visszaszólt, bár ne tette volna...

- Tudod, én tiszteletben tartom őt... nem játszom vele, és nem töröm össze a szívét nap mint nap... - felelte Arnold.

Hisz csak 3 ember tudta az osztályból, hogy tetszik nekem Cortez. Virág, Arnold és Kinga. És most sikerült, hogy az egész osztály megtudta. Hurrá! Ez a nap nem is sülhetett volna el jobban. Reggel, azt sem tudtam, hogy hol vagyok. Egyáltalán milyen időszámításban. Aztán, összevesztem egyik barátommal. Akit szerintem el is vesztettem... Majd, majdnem agyrázkódásom lett. Később, meg ki lett kotyogva az egyik legféltettebb titkom. Csodás!

Az osztályteremben megfagyott a levegő, és a többiek egy emberként fordultak felém. Én, a sírás szélén álltam. Nagyon közel voltam hozzá. De mint megfogadtam Kingának a ,,nem omlok össze" erősnek kell lennem mondását, így be is kell tartanom. Aztán a tanár felé fordultam.

- Tudja mit, szerintem egyedül is haza tudok menni. - erőltettem arcomra egy mosolyt. - Már annyira nem is fáj a fejem.

- Biztos, Reni? - kérdezte. Bólintottam, majd gyors léptekkel elhagytam a termet. Kiszedtem a szekrényemből a cuccom, felkaptam vállamra a táskám, majd kimentem az iskolából.

Kispuriztam a levegőre és mélyen beszívtam. Elindultam haza.

Otthon levágtam a cuccom és egy keserves sírásnak lehettem részese. Egy porcikám sem kívánta, de nem tudtam ellenállni. Nem volt nálunk senki, úgyhogy ezt már megérdemeltem, hogy a suliban nem estem össze. Kinga büszke lehet rám.

Kis idő múlva felhívtam anyát aztán elmeséltem neki az aznap történteket. Emiatt, ne lepődjön meg, hogy otthon vagyok.

Egy újabb sírásnak láttam neki, mikor megszólalt a csengő. Nem értettem, hogy suli időben ki csengethet. Megtöröltem kisírt szemeimet és az ajtóhoz mentem. Kinyitottam és Arnolddal találtam magam szembe. Nem értettem, miért jött el vagyis, hogyan engedték el a suliból.

- Arnold? - kérdeztem, remegő hanggal.

- Szia, Reni. - nézett rám komoly arccal. - Sajnálom... - ennyit tudott kibökni.

- Képzeld el, én is! Erre az egyre kértelek meg, hogy ne mondd el senkinek. Erre, megtudja az egész osztály. - mondtam egyre erélyesebben.

- Amit Cortez mondott... ugye nem hiszed el neki?

- Úr Isten, most komolyan azért jöttél el, hogy arról beszéljünk amit Cortez mondott?! Az előbb mondtad el mindenkinek a legféltettebb titkom! - akadtam ki.

- Képzeld el! Cortez, is az enyémet! - mondta, mire ledöbbentem... Szóval igaz. Arnoldnak tetszem. Arnoldnak, ki az egyik legjobb barátom.