Szent Johanna Gimi |ff.| [BEFEJEZETT]

7. rész

- Cortez?

- Reni, mi a francot csinálsz? - nézett rám döbbenten.

- Cortez? - csak ezt az egy szót tudtam mondogatni.

Mit keres ő itt?

- Csak a nevemet fogod mondogatni vagy el is meséled, hogy mi történt? - guggolt le mellém.

- Arnold... - tört ki belőlem a sírás.

- Látom nem vagy beszédes kedvedben... - nevetett fel. - Megverjem? - mosolyodott el halványan.

- Nem, nem szükséges... vagyis... nem tudom... - sírásom felerősödött.

- Jó, ssh... - ölelt meg.

Érintése váratlanul ért. Habozás nélkül visszaöleltem. Arnold nagyon de nagyon megbántott és amire vágytam, az ez. Törődés. És, tudom, hogy Cortez nem bírja, Neményit. De én azt nem tudom, hogy ezek után tudok, majd rá újra barátként tekinteni?

- Figyelj, lehet nem is akarom tudni mit csinált, dee amit mondott a suliban... az igaz? - kérdezte felháborodva.

- Istenem! Itt mindenki az érzéseimről akar beszélni... - akadtam ki. - Nem elég, hogy ez életem egyik legrosszabb napja, még meg is akar csókolni az egyik legjobb barátom.

- Én, nem akartalak megcsókolni. Reni, nekem barátnőm van! - értetlenkedett.

Mintha annyira zavarná...

- Mi van? Én nem... Úr Isten, Cortez! - forgattam szemem. - Tudod mit, nem is értem miért jöttél el? És ha most megkérhetlek, most menj el!

- Semmi baj, Reni... - simította meg vállam. - Mindenki máshogy kezeli a kosarat. - mosolygott.

Tátott szájjal néztem rá. Most akkor... hát jó... Cortez szépen offolt... Újra a sírás szélén álltam. Tényleg ez az életem egyik legrosszabb napja. Cortez szó nélkül elment. Sokáig néztem hátát ahogy eltávolodik.

Berontottam a szobámba, és gondolom tudjátok, mit csináltam. Sírtam, sírtam és sírtam...

Bárcsak visszameheték az álmomba. Bár, nem lett volna az csak álom.

Mit keresek én itt? Ez lenne a valóság? Láttam mindent magam körül. Valóságos volt. Mi történt? Itt senki sem olyan, mint ott. A legszebb álmomban.

Este nem is vacsoráztam. Kihagytam. Nem volt étvágyam. Hahh, ezek után, hogyan is lenne? De annyira nem tudtam enni, hogy apuval a közös pótvacsira se mentem el. Nagyon nagy gondok lehetnek nálam.

xxxxx

Reggel, nagyon reméltem, hogy a tegnapi nap meg sem történt és csak egy rossz álom volt. Hogy Cortez mellett ébredek Párizsban.

Hát nem. Ez bizony, megtörtént...

Nulla, zero életkedvvel mentem be a suliba. Virág, beteg lett úgyhogy egyedül ballagtam a pokol felé.

Lent a fiúk már a kapu előtt álltak. Tudomást sem vettem róluk. Ők se rólam.

Első óra irodalom volt... Szeretem a magyarórákat, de a mai... inkább hagyjuk.

Kardos nagyban magyarázta az óra anyagát, én meg lehajtott fejjel tanulmányoztam a padot. Teljesen belemerültem, észre sem vettem, hogy szólítgat.

- Reni! - mondta erélyesebben. Mire felkaptam a fejem.

- Elnézést, elbambultam... - lehajtottam a fejem, hogy ne kelljen szemébe néznem.

- Reni, te sírtál? - na de jó... - Minden rendben?

- Az a baja, hogy tegnap nem csókoltam meg! - nevetett fel Cortez.

Az ereimben megfagyott a vér. Egy gyilkos pillantást löveltem felé.
Bár, tudná az igazságot...

Az osztály nagy "húú" - zásokba kezdtek és jó pár szempár rám szegődött.

Legfőbben Arnold és Kinga tekintetén akadt meg a szemem.