Szent Johanna Gimi |ff.| [BEFEJEZETT]

14. rész

Indultam volna vissza a többiekhez, de egy erős kar visszahúzta a derekam...

Kirázott a hideg.

- Maradj még! - suttogja a fülembe.

Lassan megfordulok és Cortezzel találom magam szemben.

- Mit csinálsz? - sziszegem.

- Csak táncolok... - mosolyogva megfogja a kezem és úgy visz a tánctérre. - Naa, gyere mááár!

Hagyom, hogy húzzon maga után. Mikor beértünk a csarnok közepére, a derekamra teszi a kezét, így közelebb húz magához.

- Cortez, minden rendben? - nézek rá kérdően.

- Ahaaa, igen, igen, persze... - csitít el. Miközben hevesen bólogat.

Nekem nem úgy tűnik...

- Csak élvezd a zenét, a táncot, és engem... - mosolyog rám a végén, majd az arcát a nyakhajlatomba temeti.

Átkulcsolom a karom nyaka fölött, aztán a hajába túrok. Lassan mozgunk a dallam ritmusára.

- Cortez... ez nem helyes... te Edinával jö...- motyogom. Csoda, hogy hang jön ki a számon.

- Sh, sh, sss... - néz rám. - Ne rontsd el! - morogja.

Még pár percig élvezzük egymás társaságát, majd egy irritáló hang csapja meg a fülem.

- Corteeeeez! - nyávogja Edina. - Bocsi, lekérhetem? - néz rám műmosollyal.

- Hé! Asszem' szóltak neked... - súgom a fiú fülébe.

- Nem érdekel... - morogja a nyakamba.

- Bocs, azt mondja nem! - nézek rá, amolyan "megnyertem a csatát" - nézéssel.

- Ch...! - majd sarkon fordul Dina.

Mosolyogva nézem a lány távolodó alakját.

Megnyertem, igen. Cortez engem választott.

Ja igen persze. Én kis naiv.

Hétfőn nagy boldogsággal mentem a suliba. Huh, ritkán van ilyen, mondhatom. Féltem, de mégis vártam, hogy Cortez szemébe nézzek, és nagy mosollyal üdvözöljem. Ehelyett meg ez történt:

Beértem az osztályterembe és leültem a helyemre. Beszélgettem kicsit Virággal a hétvégéről, hallgattam Ricsiék deszkás sztorijaikat. Egy mondattal; minden a megszokott volt.

Cortez nélkül.

Ugyanis nem szándékozott bejönni a suliba egészen csütörtökig, mivel "nagyon beteg".

Addig a fiúk vitték neki a "házit", de mivel  mennek mekibe, így nem tudják leadni az aznapi jegyzeteket.

Hát, rám került a sor.

xxxxx

A bejárati ajtó előtt álltam és nagy nehezen becsengettem. Cortez mamája nyitott ajtót.

- Szia, Reni! - ölelt magához. - Rég láttalak, jól vagy?

- Jó napot! Igen minden rendben... Hoztam Corteznek a házikat. - mosolygok. Bár egyáltalán nem volt igazi.

Olyan érzésem van, hogy Cortez miattam nem jön suliba...

- És, hogy van, a hadisérült?

- Hú, szegény... Szerintem csak védőruhában menj fel hozzá, nehogy elkapd. - mondja "enyhe" gúnnyal.

- Értem... - nevetek fel.

Lassan mentem fel a lépcsőn. Ezek után nem akartam a szemébe nézni. Komolyan ha semmi baja, akkor nem tudom mit fogok vele csinálni...

Megint játszana velem?

Elhatároztam.

Ha ő is én is.

Érzelemmentes leszek vele. Ha meg úgy tartja kedvem, majd "elszórakozom" vele.

Eszre sem vettem, de a szobája előtt vagyok.

Bekopogok.

- Nagyiii! Éhes vagyoooook! - üvölt ki.

Bemegyek és ránézek a fiúra. Szívem összeszorul.

Semmi baja...

Virít, mint mindig.

Nyugi, Reni... Csak érzelemmentesen.