AZ ÁSZ ÉS A DÁMA

𝟣.𝟣𝟢

Szüntelen monoton kattogás ütötte meg a füleimet, mire álmosan nyitogatva pilláimat vezettem tekintetemet körbe a szobában, ami meg is akadt a mellettem ülő férfiún.

Ryan testére feszült fehér ingjének ujjait könyökig felhajtotta, felső két gombját nem gombolta be, ezzel kissé laza stílust képviselve a hófehér darab alapdominanciája ellenére. Szemüvegének vastag lencséi, melyek gyenge szemekről és erős dioptriáról tanúskodott, tisztán vert vissza egy, az ablakon beszűrődő pislákoló napsugarat, mely melegséggel töltötte meg a szobát. Az inghez társuló öltönynadrág gondosan összehajtogatva pihent az ágy végében, míg Ryan egy fehér boxeralsóban ült, combjain laptopjával, melyen folytatott munkájába oly bőszen belemerült, hogy észre sem vette, jó reggelt kívántam neki.

― Hé munkamániás! Két számla között belefér egy csók? ― böködtem muszklis kezét, mely teste többi részéhez hasonlóan kidolgozott izmokkal rendelkezett, de nem túlságosan hívalkodóan, így egy karban tartott, egészségesen izmos összképet alkotott.

― Munkamániás? Mondja ezt az, aki naponta telefonál haza, hogy minden rendben van -e a boltjában ― húzta ajkait széles mosolyra, majd az ágy mellé rakva a laptopot, két karjával derekamat megragadva helyezett ölébe. ― Rád mindig van időm ― simított végig mutatóujjával állam vonalán, majd magához húzva gyengéd csókban részesített. Ujjaimat selymesen puha hajába vezettem, gesztenyebarna tincseivel játszadozva, míg ő kihátrálva csókunkból homlokunkat egymásnak döntve.

― Lassan készülődnöd kéne, szerveztem egy kis meglepetést mára.

― Áruld el kérlek, tudod, hogy nem szeretem a meglepetéseket.

― Tudom szivem, de a szavamat adtam és azt olyan komolyan veszem, mint Peter az ivást.

― De mégis hogyan döntsem el mit veszek fel, mikor nem tudom hova megyünk? ― távolodtam el tőle csalódottan lekókadt vállakkal és könyörgő tekintettel szugeráltam barna szemeit.

― Ez érzelmi zsarolás! Úgy festesz, mint egy hajléktalan kölyökkutya ― kérte ki magának karba tett kezekkel. ― Adok pár támpontot az öltözéked miatt, de nem fogom elárulni hova megyünk.

― Köszönöm ― adtam egy gyors puszit ajkaira, majd a szekrényben pihenő ruháimhoz mentem, hogy Ryan meghatározásaira támaszkodva kiválaszthassam a szettem.

― Gyere világos ruhába, az visszaveri és nem magába szívja a fényt, így nem gyulladsz majd meg. Ja, és nem árthat, ha van a táskádban egy fürdőruha is.

― Vitorlázni megyünk, igaz - e? ― álltam meg csípőre tett kézzel, bal lábamra helyezve testsúlyom, míg a jobb, spiccbe feszített lábfejemmel a padlón félkörívet róttam.

― Igen ― sóhajtotta fáradtan, majd homlokát masszírozva pillantott felém. ― Megtennéd, hogy majd meglepődsz, mintha semmit sem tudtál volna? Elliot a lelkemre kötötte, hogy meg se mukkanjak.

― Nem vagyok egy Oscar-díjas színésznő, de kihozom magamból a legtöbbet.

Tekintetemet Ryan-ről elszakítva a vállfákon pihenő darabokra vezettem és elgondolkodva vettem számba a lehetséges öltözékek opcióit. Kezemet végigvezetve a különböző anyagú ruhákon próbáltam egy lenge, de mégis csinos darabot választani, így a végül egy krémszínű alapon szabálytalan tengerkék pöttyökkel tarkított, bokáig érő overál mellett, melyet az ágyon ülő férfi felé emeltem vállfájánál megragadva.