AZ ÁSZ ÉS A DÁMA

𝟣.𝟢𝟩

Mély levegőt vettem, mielőtt ökölbe szorított kezemet az ajtónak érintettem volna. Mit is akarok én itt egyáltalán? Megbeszélni azzal a tahó Peterrel a dolgokat és megállapidni a fegyverszünetben.

― Lám-lám micsoda meglepetés ― nyitotta ki a barna erezetű faajtót a szőkeség. ― Mondjuk jobban örültem volna, ha ruha nélkül érkezel, de így is megteszi.

Békülni jöttél, nem verekedni ― parancsoltam magamra lélekben, míg a Peter felé csak egy hamis félmosolyt intéztem összeszorított ököllel.

― Neked is szia ― sóhajtottam, miközben kikerültem a fiút. ― Nem ok nélkül vagyok itt.

― Azt gondoltam, hogy nem egy isteni szikra villant az agyadban, ami azt suggallta, elégíts ki.

― Nos, azért jöttem, hogy beszélgessek veled. Illetve megkérjelek valamire ― helyesbítettem. ― Kérlek tartsd meg a disznó megjegyzéseidet magadnak. Ne udvarolj nekem, mert hidegen hagysz ilyen téren és kérlek ne próbálj ennek dacára fűzögetni. Én azért jöttem, hogy bebizonyítsam a tehetségemet pókerban és leverjem a bátyádat a játszmákban. Szóval kérlek a béna csajozós szövegeidet tartogasd azokra az olcsó nőkre, akik bedőlnek neked.

― Világos ― bólogatott elgondolkodva. ― De ha máshol találkoztunk volna más körülmények között, akkor azért benne lettél volna egy Peter-féle kényeztetésben?! ― inkább kijelentésnek szánta, mintsem kérdésnek.

― Felejtsd el ― tiltakoztam hevesen, mire Peterből egy belenyugvó nevetés tört fel. ― Annak tudatában, hogy sosem kívánkozok rá, kössünk békét. Nincs több szoknyapecér viselkedés, de semmi baráti közeledés ― nyújtottam felé jobb tenyeremet, melyet a fiú vonakodva ugyan, de elfogadott és megrázott.

― Hamár így elástuk a csatabárdot, kérdezhetek valamit? ― érdeklődő szándéka eléggé meglepett, de a fejemben megforduló minden piszkos kérdés lehetősége ellenére helyeslően bólintottam. ― Milyen érzés volt nevelőotthonban felnőni?

― Erre nem igazán tudom mit kellene válaszolnom... Nekem ez ugyanolyan természetes volt, mint a többi gyermeknek a családban nevelkedés.

― Nem érzed, hogy hiányoznának a szüleid az életedből? Vagy testvérek?

― Sokkal kisebb a fájdalom, ha eleve nincs valamid, mintha volt, de elveszítetted ― feleltem óvatosan utalva az anyukájára. ― Nekem az otthonban lévő gyerekek a testvéreim, a nevelőnők pedig a szüleim. A kérdésedre válaszolva csak annyit hiányolok, hogy leülhessek a vérszerinti édesanyámmal és beszélgessek vele egy tartalmasat a múltjáról, jelenéről, a dolgok miértjéről. Semmi többet.

― Értem ― bólogatott elgondolkodva. Nem tudtam mire vegyem a hirtelen közeledését. Hiszem, hogy az emberek legbelül nem változnak, így gyanúsnak találtam az érzelmi intelligencia gitoktatását, mely Peternek nem éppen volt szokása. Ugyanakkor azt is hiszem, hogy a remény és a hit hatalmas köveket megmozgathat, így csak remélni tudtam, hogy ez a közeledés őszinte és nem egy cselszövés alapjául szolgál.

― Hamár a szülőknél tartunk, te hogy állsz a tieiddel? ― kérdeztem, holott tisztában voltam a helyzettel, mégis szerettem volna meghallgatni a történteket Peter szemszögéből is.

― Évekkel ezelőtt a nyaralásunkon volt egy tűzeset és anya életét vesztette. Apával pedig, maradjunk annyiban, hogy nem forszírozom a kapcsolattartást.