Lélekcsere

4. Fejezet

Hablaty szemszöge

Tehetetlenül zuhantunk a föld felé Fogatlannal, miközben minden erőmmel próbáltam elérni őt a levegőben. Szinte lepergett az életem a szemem előtt, és őszintén nem tudtam, hogyan fogunk élve kikerülni ebből a helyzetből. Megláttam a fákat a szigeten, és magamban már elfogadtam a sorsomat. Az utolsó pillanatban Fogatlannak valahogy sikerült elérnie engem, majd magához szorított, a szárnyai mögé rejtett, és úgy várta, hogy becsapódjunk. Fogalmam sincs meddig tarthatott, vagy egyáltalán hogyan történt pontosan, mert abban a pillanatban elsötétült számomra a világ.

Füst szagot éreztem. Lassan kinyitottam a szemeim, és rémülten tapasztaltam, hogy az egykori gyerekszobámat füsttenger borítja be. Szerettem volna elcsodálkozni azon, hogy hogyan kerültem a Hibbant-szigetre, és miért lettem újra gyerek, de mindezeknél fontosabb volt a tény, miszerint nem kaptam levegőt. Fulldokolva keltem fel az ágyról, majd lesiettem a lépcsőről, ahol aztán szembe találtam magamat az apámmal, aki idegesnek tűnt.

- Te miért vagy még mindig itt? - üvöltött rám.

- Mi? Én? - értetlenkedtem, mire ő a vállára kapott, majd elindult velem kifelé a kunyhóból. Odakint minden lángokban állt, a sötét eget pedig ellepték a sárkányok. Mi a fene folyik itt? Valahogy visszakerültem a múltba?

- Az előbb mondtam neked, hogy menj a műhelybe segíteni Bélhangosnak. Nagy kérés lenne, hogy legalább egyszer az életben azt tedd, amire megkértelek? - korholt engem tovább. Gyerekként elégszer volt részem ebben, így mostanra sikerült megtanulnom elengedni az ilyesmit a fülem mellett. Miközben cipelt ki a házból bevillant, ahogy zuhanunk a sziget felé Fogatlannal, és ahogy Astrid és Viharbogár eltűnnek a szemünk elől a sötét fellegek között.

- Ne! Meg kell találnom Astridot - süvítettem az apámnak.

- A Hofferson lánynak most más feladata van - magyarázta apám, miközben sietős léptekkel haladt velem Bélhangos műhelyéhez.

- Apa, te ezt nem értheted. Muszáj megtalálnom Astridot. Lehet, hogy megsérült - erősködtem, mire tőlünk nem messze egy hatalmas robbanás rázta meg a szigetet, és megpillantottam Astridot. Lehengerlő volt, mint mindig, csak éppen gyerek. Az apám szigorúan rám nézett, majd letett engem a műhely mellett.

- Láthatóan semmi baja - vázolta a nyilvánvalót. - Szóval tedd magad hasznossá, és segíts Bélhangosnak!

- Apa, várj! - kiáltottam, de ő rám se hederített és elindult a többi harcoló viking közé. Odin szakállára, mi a nyavaja folyik itt? Meghaltam a zuhanás következtében, és most lepereg előttem az életem? Nem, nem, annak a halálom előtt kellett volna történnie, szóval akkor talán inkább haldokoltam. Persze egyik sem jobb a másiknál, de mielőbb rá kell jönnöm mi történik velem, mielőtt talán késő lesz. Tudom, hogy az apám arra kért segítsek a műhelyben, de szerintem mostanra ő is hozzászokott ahhoz, hogy én mindig az ellenkezőjét tettem annak amit ő kért tőlem. Sietős léptekkel haladtam be az egész csata epicentrumába, miközben repkedtek a tűzgolyók és a fejszék a fejem felett. Mindenhol Astridot kerestem, de nem találtam őt sehol. A szülei kunyhóját viszont megleltem, aminek lángolt a teteje. Felkaptam egy vizes vödröt, majd a kunyhó irányába szaladtam, de amikor megpróbáltam eloltani a tüzet, helyette az nagyobb lángra kapott, melynek színe is megváltozott. A bíborvörös árnyalatokba burkolózott tűz elképesztő gyorsasággal közeledett felém, majd teljesen elzárta előlem az utat minden irányba. Szemeimet összeszorítva vártam, hogy a lángok martalékává legyek, de valami oknál fogva nem gyulladtam meg, mi több, még csak forróságot sem éreztem. Lassan kinyitottam a szemeim, és a nagy csarnokban találtam magam. Csak úgy nyüzsgött a hely a vikingektől, akik mind engem ültek körbe, miután újabb sikeres manőverrel szereltem le Viharbogarat az arénában. A barátaink magára hagyták Astridot, így ő morcosan és magányosan ült tovább az asztalnál egészen addig, amíg nem csatlakozott hozzá két másik viking, egészen pontosan a szülei. Különös, mert valahogy ez a jelenet nem is rémlett számomra a múltból, annyira el voltam foglalva a többiek figyelmével, ami után olyan régóta áhitoztam. Közelebb mentem, és az alkalom tökéletesnek tűnt, hogy megpróbáljam félrehívni Astridot, hátha ő meg tudja mondani, hogy miért éljük újra a múltat vagy mi is folyik itt pontosan.