Lélekcsere

5. Fejezet

Astrid szemszöge

Ott álltunk földbe gyökerezett lábakkal, egymás kezét szorongatva, és arra várva, hogy kivégezzenek minket ezek a furcsa emberek. Nekem egyszerűen nem jött szó a számra, de reméltem hogy Hablaty előáll majd valamivel, elvégre a tárgyalásban ő volt a legjobb. Persze ilyen esetekben, de amikor az érzéseinkről kellene beszélnünk rendre megnémult, mint jak az üstben.

- Hallgassatok meg minket! - kezdett bele határozottan, majd finoman eltolta a torkának szegezett lándzsa végét. A törzsfőnek látszó, tógás férfi intett az embereinek, akik ennek hatására lejjebb eresztették a fegyvereiket. Megkönnyebbülten sóhajtottam fel, Hablaty pedig mellém lépett, de közben egy pillanatra sem engedte el a kezemet.

- Bevallom, hogy valóban elvittük a tojást - kezdett bele, mire a népek körülöttünk dühösen szegezték felénk újfent a fegyvereiket, amit Viharbogár és Fogatlan nem fogadtak túl nagy örömmel. - De nem tudtuk, hogy bárki is őrzi. Fent a felszínen sárkányvadászok próbáltak bejutni ide, és minden bizonnyal a tojást keresték. Mi magunk a sárkányok védelmére esküdtünk fel, emiatt úgy láttuk helyesnek, ha elvisszük.

- Miért kellene hinnem neked ifjú sárkánylovas? - kérdezte szigorúan a törzsfő. Hablaty mélyet sóhajtott, majd elővette a tojást a táskából és letette eléjük a földre. Annyira hihetetlen volt a saját hangomat hallani ilyen diplomatikusan beszélni. Miután letette a tojást furcsa mód mindannyian hátráltak egy lépést, és feszengve markolászták a fegyvereiket. Csak nem félnek tőle?

- Magad is láthatod, hogy a sárkányok a barátaink - mutatott Fogatlanra és Viharbogárra, majd magához invitálta Fogatlant, aki boldogan simult hozzá Hablaty kezéhez. - Nem akartunk meglopni titeket, csak a tojást szerettük volna megmenteni.

- Sajnos ezt a tojást már az istenek sem menthetik meg - mondta lelombozódva a törzsfő. - Tegyétek le a fegyvereket! Az ifjú lovasok megbecsült vendégek, viselkedjetek hát úgy velük!

- Köszönjük! - szólaltam meg hosszú idő után először. A harcosok visszavonultak, a törzsfő pedig közelebb lépett hozzánk.

- A nevem Hakon, és én vagyok a törzs vezetője. Ha meg akartátok menteni a tojást, akkor felteszem nem jó kedvetekből döntöttetek úgy, hogy mégis visszahozzátok - találta fején a szöget Hakon. Hablattyal bizonytalanul egymásra néztünk, majd bólintottunk.

- Így van - helyeselt Hablaty.

- Gyertek utánam! - utasított minket Hakon már sokkal udvariasabb hangnemben, mi pedig a sárkányokkal együtt így tettünk. A legnagyobb kőház felé tartottunk, és bármilyen nagy is volt mi értetlenül méregettük, hogy hogyan férnénk el ennyien benne. A látszat azonban csalt, mert a törzsfő elhúzott egy kőfalat a ház belsejében, ezzel a szemünk elé tárult az igazi föld alatti falu, ami elképesztőbb volt, mint bármi amit eddig láttunk. Természetes fény sehol sem szűrődött be, mindent a bíborvörös kristályok világítottak meg a barlang tetejéről és az oldalairól. A házak szintén kőből készültek, a falakon keskeny járatokat véstek, úgy vezették be a vizet a barlangba, valamint voltak termesztett növényeik és állataik, sertések és szárnyasok.

- Ez elképesztő - ámuldozott Hablaty. Hakon tovább vezetett minket, és a magaslatról lementünk a házak közé. - De hogyan lehetséges ez?

- A barlangot mindenütt átjárják a kristályok, melyek a föld magjából merítik az erejüket, emiatt nagyon különlegesek és rendkívül erősek. Az erejükkel vagyunk képesek földet művelni, valamint gyógyszerek készítésére is használjuk őket - vázolta a tömör használati útmutatót Hakon.