Lélekcsere

8. Fejezet

Hablaty szemszöge

A felénk száguldó nyílvessző egyszerű porrá lett a fejünk fölé tornyosuló, bíborvörös tűzoszloptól, melynek a közepén ott álltunk kéz a kézben Astriddal. Csak bámultunk az igéző jelenségre, és talán ő is azon töprengett, hogy ez lenne-e a Valhallába vezető út. Furcsa zajt hallottunk, majd hátranéztünk, a tojás pedig a sír tetején, fényesen izzott, miközben pont úgy mocorgott, mintha készült volna kikelni. Vakító fény lepte el a barlangot, miközben valami nem evilági teremtmény szabadult ki a tojásból. A tűzoszlop lassan eltűnt, előttünk pedig ott állt valami, amire bárhogyan is kerestem a megfelelő szót nem jutott eszembe jobb a szellemnél. Egy hatalmas sárkány volt, a hátán pedig egy jó kiállású férfi ült, mindkettejük alakja áttetsző volt és fényes, bíborvörös színű. A sírkamrában mindenki földbe gyökerezett lábakkal meredt a különös idegenre.

- Einar - motyogta Astrid, mire döbbenten fordultam felé. A saját hangján szólt, a lelke pedig visszakerült a testébe, ahogyan az enyém is. A falusiak mind térdre ereszkedtek, de a vadászok megrohamozták Einart és a sárkányát. A Vörös Üstökös hangos üvöltésébe beleremegett az egész barlang, majd tűzzel lepte el a vadászokat. Egy szempillantás volt az egész, így még fájdalmasan felkiáltani sem tudtak, és mindössze a bíborvörös por maradt utánuk, mint amilyet álmomban is láttam a boszorkánynál. Soha életemben nem láttam még ehhez foghatót, az ereje egyszerre volt bámulatos és hátborzongató. Csend ereszkedett a barlangra, mindannyian földbe gyökerezett lábakkal meredtünk az egykori törzsfőre. Astriddal azóta is kéz a kézben álltunk ott Einar sírja előtt, mire ő ránk nézett, majd így szólt:

- Köszönöm! - mondta, a hangja pedig fájdalmas volt, de ennek ellenére egy lágy mosoly ült ki az arcára. Újra felhangzott a Vörös Üstökös üvöltése, majd nem törődve a ténnyel, hogy egy föld alatti barlangban voltunk ők felrepültek, és áttörték a barlang tetejét. Kivétel nélkül, mindannyian döbbenten meredtünk a hatalmas, tátongó lyukra.

- Szabadok vagyunk! - kiáltotta Hakon, mire népe ujjongásban tört ki. Megkönnyebbült sóhaj szakadt fel belőlem, és hasonló elégedettséget véltem felfedezni Astridon is. Szerettem volna magamhoz ölelni őt, miután végre mindketten a saját testünket birtokoltuk, de amikor megérintettem a felkarját ő fájdalmasan felszisszent. A tenyerem véres volt, ő pedig szorongatta a fájdalmas területet.

- Sajnálom, ez az én hibám - motyogtam, miközben legszívesebben elsüllyedtem volna. Átkoztam magamat, amiért nem vigyáztam eléggé a testére, amíg benne raboskodtam.

- Semmi baj! Csak egy karcolás, túl fogom élni - mondta biztatóan mosolyogva. Hakon lépett oda hozzánk, mire Astrid összevont szemöldökkel meredt rá.

- Megértem, hogy haragszol rám - kezdett bele szolidan. - Remélem egy nap megérted, hogy csak a népem érdekeit tartottam szem előtt. Eleget szenvedtek már a tojás miatt.

- Nagy szerencséd, hogy minden jól alakult - motyogta duzzogva, majd magunk mögé pillantott ahol az említett tojás darabjai hevertek. Leguggolt és a kezébe vette őket. Nem értettem miért nézte olyan kitartóan őket. - Hablaty, te is látod?

- Mire gondolsz? - kíváncsiskodtam, majd összeillesztett két darabot, és végre nekem is világossá vált, hogy szavak álltak rajtuk. Elkezdtük kirakni a sír tetején a darabokat, míg nem egy táblát kaptunk, rajta szöveggel, ami az igazság volt az átokkal kapcsolatban.

- Dicsőség Megmentő Einarnak, ki megakadályozta népének pusztulását, amikor visszatért számüzetéséből, és a sárkányaival hozott gyógynövényekkel megmentette valamennyi ember életét, akik súlyos betegségben szenvedtek. Tudja meg a világ, hogy a boszorkány kit magával hozott elátkozta őt, hogy elvegye a szigetét, és földön túli hatalom reményében a népét pedig feláldozza az istenek oltárán. A Megmentő, mielőtt örök rabságra kényszerült volna útjára engedte sárkánylovasait, kiket visszatérte után képzett ki, köztük egykori szerelmével, ki barátja és társa volt - olvasta az írást Astrid, miközben mögötte néhány falusi összeborulva hallgatta őt. - Egy nap a lovasok visszatértek, hogy felszabadítsák a szigetet és megmentsék vezetőjüket, de akkor már késő volt. A boszorkány átka miatt már a tojásban raboskodott a törzsfő szíve, szeretett sárkánya lelkével. Csak az igaz szerelem adhatott feloldozást, melyben Einarnak sosem volt része, és aki csak megérintette a tojást elvesztette a lelkét, hogy valaki másnak a gyötrelmeit kelljen átélnie, mint amilyenekben Einarnak is része volt gyerekként.