U Y C A ● ChanBaek

E L S Ő

          Miért is képzeltem, hogy több lesz ebből az egészből... Hát persze, ő csak szexet akart tőlem.Végig néztem az ágyból ahogyan csöndben felöltözik és rám nézve elhagyja a szobámat. Annyi sem volt benne, megkérdezze jól vagyok-e azokután ahogyan viselkedett velem este.

Jobb lenne ha összeszedném magam hiszen ma iskola van.

Esetlenül feltolom magam, lenézek a mellkasomra ami tele van szívásnyomokkal, gondolom a nyakamat se kímélte. Egyszerűen remek, minek jelölt meg ha nem is érdeklem? Persze odakint pont mostanában van olyan meleg, hogy semmivel nem tudnám eltakarni, nem mint ha szégyelném amiért lefeküdtem az iskola leghelyesebb pasijával, azért azt megemlíteném elég szarul teljesített az ágyban.

Szenvedve elkészültem majd leballagtam a konyhába ahol apám már készítette a reggelit.

- Jó reggelt - huppantam le a székre.

- Reggelt' kölyök - tette le elém a gőzölgő ételt. - A fiú akit felhívtál magadhoz, hogy-hogy ilyen korán lelépett?

- Apa, ma suli van, biztosan szeretne lefürdeni és összepakolni a napra - forgatom meg a szemem, felvettem a pálcikát és elkezdtem enni.

- De hát.. akkor is nagyon korán van.. még tőlem se köszönt el.

- Ne vedd magadra, Jackson már csak ilyen - nyugtattam meg, bár nem tűnt meghatottnak.

- Minden rendben fiam? - mutatott a vállamra ahol egy csúnya pirosas-lilás folt volt. Rátettem a kezem.

- Ah, ez semmi komoly - legyintettem. - Ne aggódj értem apu - mosolyogtam rá, azonban nem viszonozta, mellém sétált és a hajamba túrt.

- Te vagy az egyetlen és legfontosabb ember a számomra, az esélye annak, hogy ne aggódjak érted egyenlő a nulla százalékkal. Nekem bármit elmondhatsz - bíztatott.

- Nem.. nem szeretnék róla beszélni - hajtom le a fejem, még az étvágyam is elment.

- Rendben.. de ha beszélhetnéked van, itt leszek. - Bólintottam köszönetképpen.

Apámmal egyedül élünk ebben a közepes kétemeletes házban, de nekünk pont elég ennyi. A kapcsolatomat apuval mindig is különlegesnek tartottam mivel egyedül nevelt engem kiskorom óta. Anya lelépett miután megszült engem ezzel pácban hagyva apát. Az elején nagyon nehezen bírt eltartani, talán jobb lett volna neki ha ő is elhagy, ehelyett minden erejét abba vetette, hogy az én életem ne legyen annyira problémás. Gőzöm sincs hogyan tartott ki, de az egész lényemmel büszke vagyok rá. Örülök amiért ő az apukám.

De mivel tizenhat évét rám áldozta semmi ideje nem volt másra, örülnék ha találna magának valakit, tudom anya hatalmas sebet ejtett rajta az eltünésével, ám azok a sebek nem fognak maguktól begyógyulni hogyha így folytatja. Szeretném boldognak látni.

- Na nekem most mennem kell, köszönöm a reggelit, nagyon finom volt - ölelem meg.

- Várj, ne vigyelek el? - kiáltott utánam amikor már az ajtóban állva vettem fel a cipőmet.

- Nem, ma jobb ha sétálok. Este találkozunk!

- Vigyázz magadra! - Erre már nem válaszoltam hanem zsebre tett kezekkel elindultam.

Az iskola parkolójában a diákok már gyülekeztek, láttam Jacksont ahogy egy haverja kocsijának dőlve fecsegett a talpnyalóinak, szinte idáig hallottam a gunyós hangját. Egy pillanatra találkozott a tekintetünk, meg se vártam a reakcióját, haladtam tovább.

Fogadni merek ma mindenki megfogja tudni, hogy Byun BaekHyun, akinek egy barátja sincsen mert jobban szereti bújni a könyveket igazából könnyűvérű ribanc.