U Y C A ● ChanBaek

N E G Y E D I K

         Beléptem a hatodik hónapomba, alig bírom elhinni, hogy már csak két hónap és megérkezik a babám. Lesírt rólam az izgatottság, otthon megállás nélkül a növekvő pocakomat bámultam miközben hangosan énekeltem, remélve, hogy hall mindent.

Apunak néha az agyára mentem a hangoskodásommal, de örült nekem. Mindig is közel álltam apához, ez természetes hiszen ő az egyetlen rokonom akit ismerek ám mióta az új munkahelyén dolgozik és több időt tud velem tölteni még közelebb kerültünk egymáshoz.

Minden este leültünk a kanapéra miközben néztük a tévét, valamikor horrort bámulva, bár azon csak röhögtünk, olykor komédiát ám a kedvencünk az akció így egyáltalán nem meglepő hogy most is az megy a televízióban.

Ami elvette a figyelmemet az apa telefoncsörgése volt amit furának tartottam mert ő mindig néma módba teszi. Néztem ahogy magához emeli a készüléket. Az állam a földig akart esni mikor megnyitotta az üzeneteit és enyhén elpirult.

– Ki az? – tömtem magamba egy újabb adag popcornt a számba.

– A főnököm – kezd el pötyögni a képernyőn. A főnöke? A főnökétől pirult el?!

– És miért keres téged – pillantok a falon lévő órára –, este kilenckor? – ráncolom a szemöldököm.

– Meghívott vacsorázni – motyogja, az énszemeim meg már annyira tágra kivannak nyitva, hogy fájnak. – Most mi van? – puffogott mint valami gyerek mikor nem reagáltam,

– Szóval – köhintettem.. – Randi a főnököddel – vigyorodtam el.

– Először is, ez nem randi, másodszor, nem egyek el – dobta le magam mellé a mobilját.

– Miért? Apu muszáj menned! Főleg.. ha ez nem egy randi.. – próbálom bíztatni, a lábamat felhúztam a földről, áthajoltam apa felett és a telefonjáért. Fel se bírta fogni mit csinálok, talpra pattantam felnyitva a képernyőzárat. – Ah, nocsak.. Park SeoJoon... miért van szívecske a neve mellett? – kuncogok.

– Fiam! Add azt vissza – állt fel ő is elkezdve felém sétálni de megkerültem az asztalt hogy még véletlen se tudja megkaparintani, közben olvasgattam az üzenteket amiket váltottak

– Ah, tegnap azt írta jól áll neked az a fehér zakó amit adott neked – harapom be az ajkam. – Kaptál tőle egy zakót? Ez aranyos.

– YAH! Byun BaekHyun! – háborodott fel.

– Ma nagyon jól nézel ki WooSeok, örülök amiért te vagy az asszisztensem – olvasom fel hangosan az üzenetet. – Úgy látszik a főnöködnek bejössz apu – dobom vissza neki a készüléket amit vöröslő arccal kap el. – Menj el vele vacsorázni, nem veszítesz semmit.

– SeoJoon.. ő nem illik hozzám, gazdag, egoista barom – teszi karba a kezét. Egyből eszembe jutnak a Park testvérek.. inkább JinYoung, attól még hogy egy gazdag család sarja még is teljesen földre szállott.

– Nekem úgy tűnik veled kedves – biccentek. – Apa – lépek elé, kezemet a vállára téve. – Ideje, hogy elengedd anyát, nem jön vissza, itt hagyott téged, engem, minket – szomorodom el. – Ez a.. SeoJoon nem tűnik egoistának – billentem oldalra a fejem. – Menj el vele a kedvemért.

– Oké.. – sóhajtotta.

– Oké? – csillant fel a szemem megörülve.

– De te is velem jössz – mutatott rám. – Jobban érezném magam ha te is ott lennél, legalább megismernéd őt.

Megforgattam a szemem. – Néha nem bírlak elhinni – csóváltam meg a fejem. – Na jó elmegyek veled, most pedig menjünk aludni – simítok a hasamra. – Írj rá a palidra, hogy holnap megyünk – kapcsolom ki ki a tévét, a tálat amibe a pattogatott kukorica volt az asztalra tettem.