U Y C A ● ChanBaek

H A T O D I K

      Zavarban voltunk mind ketten. Hét napja annak, hogy megtörtént az a kis eset Yeollal, azóta se beszéltünk róla. Fogalmam sincs mit gondoljak vagy tegyek ezzel a szituációval

Ugyan úgy velem volt minden nap védve engem, rendesen beszélgetünk, viccelünk egymással, de még JinYoung is észrevette, hogy furcsán viselkedünk.

Mikor először megjelentek a Park testvérek az életemben sokkal jobban kötődtem Jinhez. Persze Yeol akkor is már védett engem, ott volt a sarkomban bárhova mentem még is az agyamban többször megfojtottam volna, idegesítőnek találtam a folytonos kérdéseit, azt, hogy nem bírta befogni.

Csak utána jöttem rám hogy amúgy nekem is van ilyen idegesítő felem miután kiderült, hogy JinYoungnak párja van. Mivel tudtam az idősebb testvérnél sose lesz esélyem és mert mérges voltam rá amiért nem mondta el, hogy foglalt ChanYeollal kezdtem el lógni.

Suli után mindig elvitt engem valahova, biztosítani akarta, hogy én és a kisbabám egészséges. Moziba jártunk, együtt tanultunk, szinte mindent kettesben csináltunk, olykor csatlakozott hozzánk Chae és Jin is.

Tisztában vagyok azzal, hogy mind a három testvér a legjobbak akarja nekem, de köztük csak Yeol az aki legtöbbször hozzám és picikémhez szól, például; "Hogy vagytok?" "Éhesek vagytok?" "Szeretnétek sétálni?" Imádtam az ilyen pillanatokat.

Ám ami miatt tényleg komolyabb érzéseket kezdtem felé táplálni amikor náluk voltam és éppen a gitárján játszott halkan hümmögve majd megszólalt, hogy írt nekem egy dalt és elénekelhetné-e

Először azt hittem viccel így kinevettem viszont ő továbbra is komolyan bámult rám szóval lefagyott mosollyal bólintottam.

Kicsit meglepődtem attól, hogy milyen jó hangja van.

Szegényemnek párszor hamisan jött ki néhány hang de számomra ettől lett tökéletes. A dal arról szólt milyen erős vagyok amiért ilyen problémákkal küzdök ilyen fiatalon és hogy a babám a legszerencsésebb amiért én vagyok az "anyja".

A legvégén letéve a gitárját halkan énekelte a refrént utána letérdelt elém és nyomott egy puszit a hasamra. Hazudnék ha azt mondanám nem sírtam legalább két óráig.

Beleszerettem ChanYeolba ám féltem kimutatni hiszen lehet ő csak is kizárólag barátként rám, nem akartam elkergetni magam mellől az érzéseimmel. Ám miért csókolt meg a múlthéten?

Nem úgy ismertem meg, hogy játszana mások érzéseivel. Lehet ő is pont ezekre gondol? Vajon kedvel engem úgy ahogy én azt szeretném, ám ő is fél vallani? De ha egyikünk se mert lépni, akkor mi lesz velünk?

Felsóhajtva kapcsoltam ki a tévét. Ma szombat van, apa ismét elment SeoJoonnal valahova azonban valami oknál fogva semelyik testvér se írt rám és nem értettem miért, bár nem mint ha kötelező lenne.

Körülbelül fél órája ettem, de már megint éhes vagyok így felállva a kanapéról- vagy is felakartam állni de nem bírtam. A derekamba éles fájdalom vágódott lábaim remegni kezdtek.

Ez nem az első, hogy ez történik velem, az orvos azt mondta teljesen normális, főleg akkor ha egész nap ülök és tegnap szinte csak azt csináltam most pedig nagyon fáj. Éhes vagyok és pisilnem is kell, még is hogyan fogok én innen felállni mikor nincs itt senki, hogy segítsen?

Könnyes szemekkel igyekeztem feltolni magam, erőre akartam kapni, de ezzel csak azt értem el, hogy leestem a földre beverve a fenekemet. Egyből a hasam köré fonom a jobb kezem, egyre jobban sírva. Mindenem hasogat.

Elnyúlva a telefonomért csörgettem meg az első személy aki az eszembe jutott, hála az égnek egyből fel is vette.

Meg se engedtem neki, hogy beleszóljon. – Channie – zokogtam fájdalmasan.