U Y C A ● ChanBaek

SeoJoon x WooSeok SPECIAL 6/6

            Mosolyogva pötyögtem a telefonon, hiszen nem is lehetnék ennél boldogabb. Eltelt pár hónap mióta eldöntöttük Wooseokkal, hogy megpróbáljuk a párkapcsolatot, s elmondhatom, hogy utoljára Jiával éreztem ilyen jól magam.

Természetesen nem akarom őket összehasonlítani, semmiféleképpen, a feleségem halálával megbékéltem, Seok pedig nem "helyettesítő."

Érdekesnek találtam azt is, hogy miután összejöttünk sokkal félénkebbé, visszafogottabbá vált. Persze a munkahelyen ugyan olyan idegesítő, túl aggódó asszisztensemként viselkedett, de ahogy kiléptünk az épületből legtöbbször csak elmentünk sétálni miközben képesek voltunk beszélni a világ legnagyobb hülyeségeiről is.

Mikor viszont a hotelszobában kötöttünk ki már levetkőzni se akart előttem, úgy nézett ki, mint ha szégyenlőssé vált volna. Benne volt a gondolataimban, hogy talán azért viselkedett így, mert bár mindig ő volt, aki kezdeményezett az ágyban, s még nem csináltuk eddig végig, sose engedte nekem, hogy megérintsem intim helyeken, most azt várja, hogy én irányítsak.

Azért ez nekem is teljesen új ez az egész, sose voltam férfival rajta kívül, és igen, leszeretnék feküdni vele, de még ő mondta, hogy lassítsunk.

Randira pedig egészen a mai napig nem akart velem eljönni valami oknál fogva. Jó, ez most nem teljesen randi, mert azt írta inkább szeretne eljönni hozzám és hozná magával a fiát is.

Ez az, ami megmosolyogtatott- Beakarja nekem mutatni a fiának, ami annyit jelentett komolyan gondolja velem.

Felálltam a székről, és kimenve a szobámból sétáltam le a lépcsőn majd ellépdeltem a nappaliig, ahol a három gyerekem a tévé előtt ültek a nagy kanapén.

Örülök amiért mind hárman ilyen jól kijönnek egymással, attól függetlenül, hogy a legidősebb fiam és Yeol sokszor összekapnak valamin, egyértelműen szeretik egymást.

— Olyan béna vagy öcsi — kuncogott Chaeyoung.

— Chan sose volt jó ebben a játékban — nevetett Jinyoung gúnyosan. — Miattad halunk meg mindig — nyújtózkodott, letéve maga mellé a konzolt.

— Ez nem is igaz! — nyafogott Chanyeol. — Mondtam nektek, hogy fedezzétek az ablakot, mert el kellett mennem lőszerért! — panaszkodott. Mosolyogva megráztam a fejem.. Komolyan, hihetetlenek ezek a gyerekek.

— És valahogy még is te pusztultál elsőként — kacagott a lányom.

— Még a lőszerig se jutottál el.

— Szemetek vagytok mind a ketten! — sóhajtott, ám a szeme felcsillant ahogy észrevett engem. — Apu, mond meg ezeknek, hogy figyeljenek rám mikor beszélek hozzájuk! — mutatott a testvéreire vádlóan.

— Vaagy.. használd a késed a fegyvered helyett, a zombik még csak ötös szinten voltak — forgatta meg a szemét Jinyoung.

— Csak bántani tudsz báttyó.. — biggyesztette le az ajkát. — Nem akarsz játszani velünk apa? — kérdezte mikor melléjük sétáltam.

— Ja, legalább te tudod hogy kell normálisan játszani..

— Na de gyerekek, hagyjátok Yeolt békén — fészkeltem be magam közéjük, feléve az alig használt kontrollert. — Sok példa volt már arra, hogy megmentett titeket.

— Tudjuk, csak olyan könnyű cukkolni szegényt — kuncogott Chae, közben Jin egyetértően bólogatott és elindította a játékot.

— Ezek szerint még is csak jó vagyok, ugye?