Promises /NamJin/ |BEEJEZETT|

7.fejezet

Jimin -kiált fel, én pedig utána megyek.
De lehet nem kellett volna.

Amit beljebb mentem a szobában, lesokkolódtam.
Namjoon a földön fekszik Jimin pedig rajta. Éppen megütni készül, ha meg nem fogom a karját.

-Jimin, elég. -kiabálok rá, és megpróbálom lerángatni Nam-ról.

-Hogy tehetted ezt? Tudtam, hogy még mindig szereted. -kezd el sírni Jimin, majd próbál kiszabadulni karjaim közük, de nem engedem. Gyorsan felkapva vállamra könnyű testét, sietek át az ő szobájukba.

-Jin. Tegyél le most. Engedj már el. -kapálózik, majd óvatosan lerakom az ágyára és gyorsan bezárom az ajtót.

-Jimin. Nyugodj meg. Nem Nam hibája, oké? -próbálom nyugtatni, de nem sikerül.

-Kérem a kulcsot. Engedj ki Jin. -kiabál, és közben újra sírni kezd.

-Jimin, elég. Ha megnyugszol és leülsz, megígérem, hogy mindent elmondok. -nézek mélyen a szemeibe. Teszi amit mondok és leül az ágyra. Légzését kicsit rendbe rakja, majd megtöri a szemeit.

-Mondhatod. -pillant rám.

-Hát tudod az történt, hogy...... -mesélem el neki az igazságot, amit ő csak tátott szájjal hallgat.

-Ez nem lehet igaz. Mármint örülök neked meg Nam-nak. De nem gondoltam volna, hogy Taeyeon ilyenre is képes. Én úgy sajnálom. -hajtja le fejét Chim.

-Ne tőlem kérj bocsánatot, hisz nem engem akartál szétverni. -mosolygok rá biztatóan.

-Igaz. -nevet fel, majd elindulunk a mi szobánkba, ahol Tae és Nam az ágyon ülnek és beszélgetnek. Érkezésünkre felkapják a fejüket és Jiminre figyelnek.

-Namjoon. Én úgy sajnálom. Kérlek ne haragudj. -öleli át Nam-ot a fiatalabbik.

-Ugyan Chim. Nem történt semmi baj. De azt ajánlom, hogy szakíts Taeyeon-nal. Te jobbat érdemelsz. -mondja Namjoon, mire Jimin kiszalad a szobából. Azt hiszem most fognak szakítani.

Én csak leülök az ágyra és megszólalni készülök, de Taehyung megelőz.

-Azt hiszem én most megyek. Legyen csodálatos estétek. -kezd kacsingatni Tae, mire hozzávágok egy párnát.
-Aztán védekezzetek. -kiált még vissza Tae, majd becsapja az ajtót.

-Ez hülye. -dőlök el az ágyon.

-Miért? Nem szeretnéd ha védekeznénk? -húzgálja fel a szemöldökét Nam. Édes jó istenem.

-Miért van ma mindenki perverz kedvében? -sóhajtok fel.

-Nyugi. Csak vicceltem. -mondja Namjoon, én pedig hozzábújok és nyakába fúrom a fejem, mélyen beszívva az illatát.

-Szeretlek. -szólalok meg pár perc csend után.

-Én is szeretlek. -nyom egy puszit homlokomra.

-Nem megyünk enni valamit? Láttam a közelben egy éttermet és ki szeretném próbálni. Itt van nem messzi. -mondom, majd felállok az ágyról és a pénztárcám után kezdek kutatni.

-Hagyd csak. Meghívlak. -szólal meg Nam, még mindig az ágyon fekve.

-Nem. Én hívlak meg, amint megtalálom a pénztárcám. -ülök le a földre és a bőröndömben kezdek kutakodni. Fogalmam sincs merre lehet a tárcám. Emlékszem, hogy elraktam valahova, de azt már nem tudom, hogy hova.

-Jin. Gyere. Meghívlak aztán, majd meghálálod valahogy. -vet egy perverz pillantást rám, majd elindul az ajtó felé, de visszafordul, hiszen én még mindig a földön ülök.