If I Were Your Destiny (Befejezett)

Chapter 18: Hope

Sziasztok drágáim! ♥

Köszönöm a türelmetek és a szavazatokat, meg is jöttem az új résszel. Ezen kívül még 2 rész lesz és az epilógus, aztán pedig egy kis időre én is szünetre vonulok. Sok ötlet van a fejemben az új történettel kapcsolatban, de még nem raktam össze magamban a részleteket. 

Remélem, mindenki jól van, nyaraltok, élvezitek a nyarat, olvastok, akár dolgoztok, akár nem, remélem, összességében jól telik a nyár. ♥ 

Azt is remélem, hogy jól vagytok és minden rendben van veletek. ♥ Sajnos még mindig itt van ez a járványhelyzet, ezért vigyázzunk magunkra és egymásra! ♥ 

Köszönöm, hogy velem vagytok! Szép hétvégét kívánok mindenkinek és a jövő hétre pedig csodás hetet! ♥

All the love:

cseni9_malik

18. fejezet: Hope /Remény/

1,5 évvel később (karácsony)

James szemszöge

Másfél év telt el Alexander halála óta. Bevallom, lelkileg elég nehéz időszak áll mögöttünk. Loren és Tommy szinte összeomlottak. Napokig sírtak, nem ettek és nem voltak önmaguk. Ám Tommy valamivel hamarabb összeszedte magát, hiszen a feleségének szüksége volt rá öt hónapos terhesen. Az apósom temetésére sokan jöttek el. Úgy döntöttünk, hogy Alexander végső nyughelye hajdani felesége mellett lesz, hiszen akár együtt, akár külön voltak, mindig is szerették egymást. A temetés napján szakadt az eső, de amikor Alexandert végső nyugalomra helyezték, a nap hirtelen kisütött. Loren szerint az apja akkor ért fel az édesanyjához és már együtt vigyáznak a családunkra odafentről. Egyetértettem vele teljes mértékben. Ám ahogy telt az idő, Loren szíve is kezdett begyógyulni. Lefoglalta magát: Noah-val volt, foglalkozott vele, dolgozott otthonról, vezette a háztartást és éltük az átlagos hétköznapjainkat. Időközben megszületett Tommy és Jean második gyermeke, aki a nagyapja után kapta a nevét: Alexander Adams. Alex élete egy csodának számított a családban, hiszen koraszülött volt. Még mindig nehéz szívvel emlékszünk vissza arra a napra. 

***

Jean már tíz órája vajúdott, mikor végre beindult a szülés maga. Tommy volt mellette csak, mi addig Noah-val és a kis Lorennel ültünk a kórterem előtt, várakoztunk. Loren a karjaim között aludt, míg a feleségem a kisfiunkkal szórakozott. 

- Mit szólsz, kicsikém? Lesz még egy unokatestvéred - vigyorgott Loren a pici fiamra, aki nagy nevetéssel jutalmazta anyukája bohóckodását. 

- Annyira szeretlek titeket, James! - pillantott rám, mire én óvatosan puszit adtam neki és a kisfiamnak is. Loren elmosolyodott és hozzám bújt, már amennyire a kis Loren engedte. 

- Annyira szeretnék még egy picúrt, Lor! De tudom, hogy még nem állsz rá készen - pillantottam rá, mire ő csak elvigyorodott.

- Ami azt illeti...gondolkodtam mostanában és múltkor felkerestem a doktor urat, aki azt mondta, hogy nagy az esély arra, hogy lehetne második babánk - nézett fel rám, mire én csak eltátottam a szám és miután letettem a kicsit a karjaim közül, szorosan magamhoz húztam a feleségemet. 

- Lor! Annyira örülök neki! Este gyakorlunk? - húztam perverz vigyorra a szám, mire ő felnevetve vállon ütött. Noah pedig vele nevetett.