If I Were Your Destiny (Befejezett)

Chapter 3/1:Is it the destiny?

Hát helló drágáim! ♥♥

Először is őszintén sajnálom a késést, de elutaztam és a laptopom ma került teljes és vadiúj állapotában hozzám a szerviz után. ♥

Köszönöm szépen a türelmeteket, a sok-sok üzenetet és érdeklődést az új történet iránt, néha nagyon meghatódok rajta, hogy mennyire várjátok az új részeket. ♥

Szóval, itt is volnék az új résszel, ígérem innentől besűrítem a részeket nagyon. ;) 

Remélem, mindenki jól van ebben a nagy melegben és élvezi a nyaralásokon eltöltött időt vagy csak szimplán a nyár adta szabadságot, élményeket! ♥

Vigyázzatok magatokra! ♥

All the love: 

cseni9_malik

3.fejezet/1.rész: Is it the destiny? /Ez a sors?/

Loren szemszöge

A Collins irodában tett látogatásom óta eltelt 2 hét. Hála az égnek azóta nem találkoztam James kibaszottnagyképű Collins-szal és nem is tervezek a közeljövőben. Tudom, hogy Jamie és ő tárgyalnak a két cég összeolvasztásáról, de nekem majd csak a végső tárgyalásokon kell majd részt vennem, ami remélem nagyon-nagyon-nagyon-nagyon messze van még. A mai nap azonban másról szól: az édesanyámról. Ma van a születésnapja, így szabadságot kivéve elindultam haza, a szülővárosom felé. Oda, ahová vagy évek óta nem tettem be a lábam, de most szükségesnek érzem. Így ma hajnal háromkor autóba ültem és elindultam Alamosa felé Los Angelesből. Alamosa egy kisváros Colorado államban, ami innen körülbelül 14 órányi autóútra van.  Az út eléggé hosszú, amit egyedül kell levezetnem, de szembe kell néznem azzal, hogy 7 éve nem voltam odahaza. Anya halála után elmenekültem onnan, mert nem bírtam a gyász okozta terhet és a sok-sok "szegény árva Loren Adams, akinek meghalt az anyja és elhagyta az apja" alapú pletykát. Akkoriban túl sok volt ez az egész, így eljöttem és új életet kezdtem. Ma pedig felnőtt nőként térek vissza, nem pedig az árva kislányként, akit akkor láttak elmenni. 

***

Éppen száz kilométerre voltam Alamosától, mikor Jamie hívását jelezte a telefonom, így az autóban kihangosítva felvettem. 

- Ennyire hiányzom az irodából? Múltkor te is lógtál-veszem fel nevetve. 

- Neked is szia, Lor! Egy óriási szívességet kérnék tőled-kezdett bele hívása okába legjobb barátom. 

- Ne kertelj, csak mondd el!-sóhajtottam nagyot.

- Tudom, hogy nem szívleled, de James is Alamosából való. Éppen hazautazott ma, mikor lefulladt a kocsija a céltól körülbelül nyolcvan kilométerre. Tudom, hogy te is arra mész ma...-hízelegte be magát a kis piszok. 

- Körülbelül száz kilométerre vagyok onnan. Gondolom szervizbe vitték a kocsiját és nem kap másikat, erre ritka az ilyen. Felveszem és elviszem a városba, ha kell-sóhajtottam lemondóan. A sors valami nagyon rossz játékot játszik velem. 

- Örök hálám! Amúgy pedig a héten szabad vagy, tudom, hogy nem lesz egyszerű a mai nap, de végig tudod csinálni, erős vagy! -biztatott a végére Jamie. 

- Köszönöm, Jamie, erre volt szükségem. Komolyan mondom, talán te tudod a legjobban, hogy mennyire nehéz is ez nekem most, de végig kell csinálnom magam miatt-beszéltem vezetés közben. 

- Menni fog! James most írt, hogy a 94.kilométernél van, te merre jársz? -érdeklődött.

- A 95.-nél, szóval leteszlek. Jó munkát, köszönöm a szabit, lehet benézek a héten még, puszi! -köszöntem el. 

- Vigyázzatok magatokra, puszi! Kitartást! -és ezzel ki is nyomtuk a hívást. 

A 94.kilométerhez közeledve megláttam Jamest. Úristen, ez a pasi! Semmi öltöny, semmi zakó, csak farmer és póló egy pulóverrel, mégis elmehetne modellnek. Jó ég, Loren, elég! 

Amint meglát, elmosolyodik és az autó felé kezd sétálni. Kinyitja az anyós ülés felőli ajtót és beül a kocsiba.

- Loren! Köszönöm, hogy felvett, örök hálám Önnek! -kezdett bele, de megállítottam. 

- Semmiség, úgyis csak pár kilométer és ott leszünk. Tegeződjünk, kérlek, majdnem egyidősek vagyunk-mosolyodtam el a végére picit.

- Köszönöm, a tegeződést is, élek vele. Tudod, lefulladtam a határban és nem adtak kölcsön kocsit sem. Tönkrement a motorom, az tuti.A pénztárcám jóval rövidebb lesz-nevetett fel. Hihetetlen, hogy most mennyire más! Lehet igaza volt Jamienek és egy nagyszívű, kedves, jó kedélyű ember valójában?

- Na és hogyhogy arra, amerre én? Odavalósi vagy?-kérdezek rá. 

- Igen, ott születtem és ott nőttem fel. Vagyis kilenc éves koromig, utána a szüleim elváltak és elköltöztünk anyámmal és a húgommal. Na, és te? -nézett felém mosolyogva.

- Én is ott születtem és ott nőttem fel. Apám elhagyott kiskoromban minket, anyának csak én maradtam. Anya meghalt hét éve, én akkor a hátam mögött hagytam mindent. Most térek vissza azóta először,mert ma van a szülinapja-sóhajtok egy nagyot. Nem értem, miért nyílok meg neki, de annyira más most, mint múltkor.

- Sajnálom édesanyádat! Egyébként, mikor indulsz vissza? -néz rám érdeklődően. 

- Szóval, erre ment ki a játék!-nevetek fel halkan, mire ő is így tesz-Egyébként már ma tervezek haza indulni,ha gondolod, tarts velem. Csak anya sírjához szeretnék kimenni-válaszolok halkan.

- Értem. Én örökségi papírok miatt jöttem haza, az is körülbelül annyi időt vesz igénybe. Mi lenne, ha együtt töltenénk a napot, leendő üzlettárs-asszony? -néz rám kedvesen és vigyorogva.

- Nem is tudom...-kételkedek erősen az utat szuggerálva. 

- Kérlek! Nem randi, semmi, csak nem szeretnék egyedül lenni. Természetesen a temetőt egyedül elintézheted, nem szeretnék beleszólni-szabadkozott feltett kezekkel. 

- Rendben, James! -bólintottam rá, mire elvigyorodott és a kezét a combomra tette. Én erre csak a szememet forgattam és tovább vezettem.

***

Mikor megláttam a kisváros kezdetét jelölő táblát, összeugrott a gyomrom és éreztem magamon a feszültséget. James mintha érzékelte volna ezt és kérdőn rám nézve megfogta a kezemet. 

Én csak bólintottam, mivel szükségem volt a biztatásra. A kisváros centrumjába hamar beértünk, mivel szinte kihaltak voltak az utak. Jamesnek itt volt dolga, így itt kezdtük a napot. Kiszálltunk a kocsiból és egymás mellett haladva elindultunk az ügyvédi iroda felé, ahol a férfinek dolga lesz. 

Ám mielőtt bekanyarodtunk volna a sarkon, szembejött velem az a személy, akit nem hittem volna, hogy még látok...