Gyilkos vágyak

Mi jöhet még?..(15. rész)

Reggel mikor megébredtem, nem ott keltem fel ahol elaludtam. Hanem egy...autóban?! Mi a fasz?! 

- Én: Ki akarok szállni..engedj ki! -rángattam a kocsi ajtaját, de be volt zárva.

- Brad: Nem, szóval nyugodj meg és ülj le arra formás seggedre. -röhögi el magát, de nem úgy, mint amikor kettőnk között történtek dolgok.

- Én: Hogy találtál rám? És minek viszel el? És hova? -szugeráltam az arcát a visszapillantó tükörből, de nem hatotta meg.

- Brad: Majd meglátod hamarosan, hogy hova. Hogyan találtam rád? Elég egyszerű volt hiszen az erdő közepén kibaszottul csak egy..ismétlem EGY elhagyatott ház van. Azt hiszed nem ismerem az erdőt? -nevet fel gúnyosan.

- Én: Min röhögsz ennyire? Elment a maradék 2 agysejted is ami meg volt? 

- Brad: Okosabb vagyok mint azt te hinnéd, még mindig ÉN találtalak meg a jéghideg földön az erdőben, úgy, hogy kezdőpontom volt csak, hogy honnan induljak. Szóval mielőtt annyira okosnak hinnéd magadat, hogy ilyenekkel próbálsz oltogatni, gondolkozz. -néz hátra a tükörből. -erre nem igazán tudtam válaszolni szóval csak hátra dőltem és néztem ki az ablakon, vártam, hogy hol lyukadunk ki, ha már ennyire szüksége van rám. Annyira bele merültem a tájnak a figyelésében, hogy elaludtam. 
Egy jó pár óra múlva mikor megébredtem, megint máshol keltem, mint ahol elaludtam. Ez most komoly?! Ezzel a helyváltogatással a faszom ki van már. Körbe néztem. Csak sötétséget láttam, de úgy éreztem, hogy egy szobában vagyok, mivel egy ágyon vagyok kikötve. Várjunk mi?!
Elkezdtem rángatni a láncokat, de csak szét vágta a csuklóimat. Gondolom Brad meghallotta ahogy a láncok csörömpölnek mivel be jött.

- Brad: Áhh csipkerózsika megébredt az álmából. Hogy aludtál? 

- Én: Engedj el! Normális vagy?! Mi bajod van neked?! Egyik percben még tök oké minden másikban meg már itt vagyok kikötözve egy kibaszott ágyon!!! -kiabálni kezdtem vele.

- Brad: -Nyugi van, mindent meg fogsz tudni a maga idejében, egyenlőre elégedj meg annyival, hogy TE..-sétált oda mellém és végig simította mélyen az arcomat egy bicska hegyével.- az ENYÉM vagy.

- Én: -felszisszentem a fájdalomtól- Te nem vagy normális! Te egy beteg állat vagy!! Csak kihasználtad az első alkalmam arra, hogy ide rángass és kikötözz?!! -kiabáltam még mindig azzal a nyomorék fejével, hülye ha azt hiszi megijedek tőle.

- Brad: Jókor jössz rá, talán nem kéne minden jött mentnek felajánlanod magad. -röhög fel- amúgy meg, nem kellett rángassalak, mert idővel jöttél volna te magadtól, ha folytatom a kis játékomat. -vigyorog elég beteges módon.

- Én: Te kihasználtad a naívságomat, és még azt hittem...-könnyesek lettek a szemeim.

- Brad: -felnevet- Te komolyan azt hitted szerelmes lettem?! -nevet.- De ne aggódj, mire oda jutunk, te sem fogsz engem, sőt, inkább könyörögni fogsz az életedért. -nevetve kiment az ajtón aminek a nyikorgása betöltötte a sötét és üres szobát.