Zöld írisz | Ereri |

/0./ Keresőrobotok

A bordó bőrkanapé drága kárpitján elterülő férfi lassan a füléhez emelte a telefont.
- Megvannak már? - szólt bele morcosan.
- Az utolsó kettő után szaglászunk, uram. - jelentette egy másik hang a vonal másik végéről.
- Fésüljék át az internetet is. A legalaposabb munkát várom el. Ne engedjék, hogy csalódjak magukban! - emelte fel a hangját ingerülten.
- Igen, uram. Ne aggódjon, az emberim megbízhatóak, uram. - érkezett a válasz.
- Remélem is - azzal kinyomta a telefont. Az asztalon megnyomott egy csengőt, pár pillanat múlva egy szolga lépett be a szobába.
- Mit hozhatok, uram? - kerdezte készségesen.
- Egy skót wisky-t, egy pohárral. - adta le a rendelést. Pár perc múlva visszatert a kért dolgokkal, majd szótlanul kisétált. A férfi töltött magának a szeszes italból a kristálypohárba.
- Egy új világ felépítésére! - emelte fel poharát, majd felhajtotta a benne lévő folyadékot. Újra kopogtak, mire bosszúsan felkapta a fejét, arany szemeivel gyilkolóan méregette az ajtót.
- Ki az már megint? - kiáltotta ingerülten.
- Csak én vagyok! - libbent beljebb egy gyönyörű nő; vörös selyemruhája kecsesen tapadt karcsú alakjához. Dús ajkai csábító mosolyra húzta, kék szemeit a szőke hajú férfin legeltette. Amint becsukta maga mögött az ajtót, gyorsan megfordult, aranyszínű haja libbent utána.
- Oh, Angelina! Gyere közelebb, kedvesem. - intette magához.
- Történt valami izgalmas? - nyalt végig száján a nő, miközben végigmérte a fekvő férfit.
- Nem. Majdnem megtaláltuk őket. Nem lendülünk akcióba, még. - felelte komoran, majd feljebb ült.
- Oh, Bider, te mindig mindent olyan tökéletesen csinálsz! - emelte feljebb a hangját, miközben végigsimított a másik mellkasán.
- Tudom. Még tökéletesebb lesz, ha megtaláljuk elbukott kísérletünk páratlan gyümölcseit! - ölelte át Angelina vékony derekát.
- Páratlan...? Így fogod hívni őket? Tetszik! - csábosan elmosolyodott, majd megcsókolta urát.

A Páratlanok története elkezdődött.