Zöld írisz | Ereri |

/10./ Katasztrófa

- Nekem ebben valami nagyon gyanús. - szólalt meg Levi elsőként, ahogy beléptek a lakásba.
- Csomó jó tanuló van rajtam kívül, miért pont engem választott? - kétkedett a zöldszemű fiú is.
- Mert jól nézel ki... - szaladt ki az alacsony száján hirtelen. Csak reménykedni tudott, hogy a barna nem hallotta meg, de csalódnia keller amikor az piros arccal reagált.
- Köszi... - hajtotta le a fejét zavartan Eren.

- Tudja. - fűzte hozzá végre a lány is hosszú idő után, mire mind a ketten kérdőn fordultak felé.
- Mégis micsodát? - ocsúdott fel elsőként Levi.
- Tud az erőnkről. Ezért választott minket. - üveges tekintettel meredt maga elé.
- Már ha tudna is... miért nem említette?
- Mert azt hinnénk, azért akar minket. Plusz, az igazgató is ott volt. Azt nem tudja, milyenekkel, csak azt, hogy rendelkezünk képességekkel. Amikor a vállamra tette a kezét... - fordult vegre baratai felé, és tekintetéből az volt kiolvashato, hogy nem élete legjobb élménye volt a szóban forgó esemény. - Uramisten, amilyen dolgokat láttam a fejében, amiket nem akaram volna tudni.
- Elmondod? - nézett felé kérdőn Eren, mire a lány csak megrázta a fejét.
- Nem. Félő, azon nyomban elhánynám magam... majd kicsit később. - erre a két fiú csak megértően bólintott.
- De nem fogadtuk el az ajánlatot, pedig szükségük van ránk, vagyis az erőnkre. Tuti kísérletezni akarnak rajtunk. Most mi lesz? El fognak rabolni? - nézett értetlenül Eren.
- Hát, látva a férfi arcát, az is megeshet. - bólintott kelletlenül a vörös.
- Eren, ma este elmegyünk a házatokhoz ruháért, és amíg ki nem találunk valamit, nálam alszol! - jelentette ki ellentmondást nem tűrő ábrázattal Levi, mire a magasabbik csak zavartan és boldogan bólintott, Hanji pedig halkan kuncogott a két barátja láttán. Ezer százalék, hogy ezek ketten...

Nem tudta befejezni a gondolatot, mert kintről zaj szűrődött be
Kulcszörgés, ajtónyitódás, és hangos beszelgetés. Vagy inkább veszekedés.

- Nem igaz! A munkádba temetkezel a halála óta! Vagy mondjam inkább, hogy a születése óta? - kiabálta egy férfi hang.
- Kérlek, hagyd ezt a témát! Tudod, hogy nem bírom ki sírás nélkül! - vágott vissza szipogva egy nő.
- De Clara, ez nem normális! Tizenhét éve vesztettük el! Tizenhét éve gyötrődsz!
- De tudom, hogy életben van! Érzem! Mégiscsak én hordtam ki! - kiáltotta síró hangon.
- És akkor én miért nem érzem? Hiszen belőlem is- - ekkor látták meg a bent lebzselő, meglepett gyerekeket.

- Anya, apa... miről volt szó? - kérdezte Hanji értetlenül. Innen már tudni lehetett, hogy nem engedi egykönnyen a témát.
- Jaj, Hanji, ez csak egy... csak egy... - nézett segélykerően a nő a férjére, könnyekkel szemében.
- Igen? Hallgatom! De ajánlom, hogy ne hazudj! - váltott egy pillanat alatt dühössé a vörös hajú lány. - Ha volt egy testvérem, de születésekor meghalt, miert nem mondtátok? - kérdezte, mire a két fiú meglepődött. És tényleg, veszekedésből hallottak alapján érthető lett volna ez a magyarázat, de nem hitték volna, hogy Hanji ilyen hamar rájön.

- Szerintem mi megyünk, igaz, Eren? - tápászkodott célozgatva Levi, mire a masik fiú is felkelt ülőhelyzetéből. Még mindig fogták egymás kezét.
- Nem. Szeretnénk, ha ti is hallanátok! - szólalt meg Hanji apukája, közben idegesen szuggerálta a két fiú összefonódó ujjait. Megrázta a fejét, és végül a lányára vezette komor tekintetét.
- Amit most ahllani fogsz, egy őrült dolog. Ne akadj ki, kérlek. - nagy levegőt vett, és feleségére nézett. Aprót bólintottak egymásnak. - Volt egy testvéred. - jelentette ki a férfi. Ebben a pillanatban több dolog is történt: Hanji szemei kikerekedtek, majd a szüleivel kezdett ordítozni arról, hogy 'eddig hazugságban élte le az életét', anyja az apjával szállt szembe, hogy nem csak volt, hanem van, mert még mindig él.

A két fiú megszeppenve ült egymás mellett, összekulcsolt kezük megszurolt a másik ujjai körül, majd aggódva néztek egymásra. Tisztában voltak vele, hogy Hanji családja nem átlagos, békés, 'mindent megoldunk magunk között, nem lesz semmi baj' típusú, így közbe kellett lépniük. A lányt elhúzták a még mindig egymást maró szülei mellől, és mélyen a szemébe nézve gondoltak megnyugtató dolgokra, hátha ezzel lenyugtathatják, ha belelát a fejükbe. Szerencsére sikerrel jártak, mert a vörös a fejét fogva huppant le, hogy nyugodalmat találjon, és összeszedhesse kusza gondolatait.