Zöld írisz | Ereri |

/3./ Kávéház, vallomások

Pár nap múlva Eren egy kávézó alkalmazottjaként ült dolgozóhelyén. Apja megmondta neki, hogy nem állja, csak a költségek felét a - mint kiderült - fizetős gimnáziumban. A fiú erre úgy reagalt, mint ahogy minden kamasz tenné: dühösen felcsörtetett a szobájába, majd pár órát hagyott magának megnyugodni, csak utána kezdett kutatni munkahely után - ez az egyetlen lehetősége maradt a legális pénzszerzésre.

Most pedig itt ült az egyik legeldugottabb helyen a városban, messze az otthonától, nyugalmat és biztonságot sugárzó szobájától. Nem tudott elbújni a lányok és fiúk, öregek és fiatalok fürkesző tekinteteitől - azon kevesekét, akik ide jártak - , állnia kellett őket. Felvenni a rendeléseket, leadni a többi dolgozónak, és néha kisegiteni a kasszánál.

Gondolataiból az egyik az ajtó feletti csengő megszólalása szakította ki. Felállt, hogy megnézze, ki érkezett, de ahogy ezt megtette, a keze szikrázni kezdett. Nem készült fel egy ilyen esetre, sőt, remélte, hogy nem fog előfordulni. Most azonban mégis megtörtént, es nem tudott mit kezdeni vele. Fel kellett vennie a rendelésüket, de nem is látta az érkezőket. Felvett a pult alatti tartóból egy gumikesztyűt, hátha az lecsillapítja. Sikerrel járt, és ugyan erezte a bizsergést, kívülről nem volt látható. Kezébe fogta a tollát és a füzetét, felállt, majd szembefordult az asztalokkal. Először, amikor jobban szemügyre vette a két vendéget, nem hitt a szemének, aztán amikor meghallotta a túlfűtött adrenalintól csilingelő hangot, azonnal tudta, hogy Hanji és az egyik baratja érkezett. Meglepő módon egy alacsony termetű, fekete hajú fiúval ült szemben, aki látszólag nem nagyon akart válaszolni a sok kérdésre, amit a lánytól kapott. Eren elindult feléjük, és ahogy megtette az első lepéseket, Hanji felfigyelt a közeledtére.

- Ó, helló Eren! Reg láttalak! - köszöntötte a lány, mintha ezeréves barátok lettek volna. A fiú csak biccentett, majd felemelte a tollát és a füzetét.
- Mit kértek? - kérdezte rutinosan.
- Egy feketeteát Levi-nak, és egy forrócsokit nekem. - simított végig Eren karján, amit - ezek szerint - Levi összeráncolt homlokkal nézett végig. A barna hajú tudta, hogy Hanji azért tesz efféle közeledést, mert bele akar látni a gondolataiba. Rögtön az kezdett járni a fejében - hogy megmutassa a lánynak - , hogy a keze újra szikrázik, és egyre erősebben érzi a bizsergést ujjai körül. Hanji alig láthatóan bólintott egyet, majd megszólalt.
- Eren, Levi, nincs kedvetek ma átjönni hozzám?Megismerkedhetnénk egy kicsit, nem? - vigyorgott, és a kérdés tolakodó lett volna, ha nem róla van szó. A két fiú tovabbra is csendben maradt, tanácstalanul néztek hol Hanjira, hol egymásra. - Hallgatás, beleegyezés! Hanykor végzel, Eren? - mosolygott most az említettre.
- Négykor... - felelte a fiú halkan.
- Akkor negyed ötkor nálunk.
- Ő honnam tudja, hogy hol laksz? - mutatott Levi Erenre, miközben Hanjira nézett.
- Á, már volt nálunk! - legyintett, mintha természetes lenne. A fekete hajú fiú többet nem szólalt meg, mélyen a gondolataiba mélyedt, amik mint az újonnan megismert fiatal körül forogtak. Nem fert a fejébe, hirtelen miért akarja megismertetni őket egymással. Hanji a napokban bevallotta a saját kéoessegét, nem kell, hogy lebukjanak egy érdektelen fiú előtt. Az sem hagyta nyugodni, hogy miért Hanji személyes lakásán találkoznak és, hogy mikor, miért és hogyan volt Eren ott már máskor. Elmélkedéséből egy ideges hang szakította ki.
- Eren! Dolgozol, vagy kirúgatod magad? - förmedt rá egy öregebb férfi, feltételezhetően a főnöke. Eren összehúzva magát, visszaslisszolt a kassza mögé, és a felvett rendelést adta a többiek kezébe, hogy el tudják kezdeni elkészíteni.

Amikor végre szabadultak a - Levi számára - folytogató légkörből, elindultak Hanjihoz. Eren haza akart menni, hogy letegye a cuccait, de a többiek kedvesen ellenezték, hatha nem engedik el. A barna fiú tudta, hogy apja nincs otthon, viszont inkább nem kötött bele a többiek veleményébe, hagyta magát meggyőzni. Eztán a vörös hajú lány lakása felé vették az irányt.
- Eren erre lakik - mutatott jobbra a kereszteződésnél - , mi meg Levi-jal arra! - ujja most a baloldali utca felé irányult, majd leengedte a kezeit, és tovább magyarázott. - Mi ketten egy házban lakunk. Én a harmadikon, Shorty pedig a hatodikon.
- Mondtam már, hogy ne hívj így, Pápaszem! - rivallt rá az alacsonyabb, de az figyelmen kívül hagyta a mogorvaságát, és tovább csacsogott. Erent belül nagyon is szórakoztatta a becenév.
- Sokszor szoktunk átmenni egymáshoz, és jóban vagyunk. Én, mint ugye tudod, a Meridian középiskolába járok, ami az Észak-Amerikában található Idaho-állam beli Meridian városkáról kapta a nevét. - mielőtt meg belekezdhetett volna a történelmébe is, Eren gyorsan félbe szakította.
- És Levi, te hova jársz? - kérdezte, ezzel a másikat nagyon is meglepve. Nem hitte, hogy a beszélgetésben róla is szó esik, és mielőtt Hanji válaszolhatott volna helyette, halkan szólalt meg.
- A Titan Gimnáziumba járok. - Erennek erre elkerekedett a szeme.
- Én szeptemberre oda adtam be a jelentkezésemet. Felvettek, már csak a fizetést kell valahogy megoldani - kezdett bele indokolatlanul őszintén.
- Az... tök jó - bólintott az alacsonyabbik. Kínos csend telepedett rájuk, és pont megérkeztek az utca végére, a társasházhoz. Hanji előkotorta a kulcsait, majd a zárban elforgatva beengedte a két fiút maga előtt. Felmentek a harmadikra, és nem sokkal később már a nappali szőnyegén ülve várták, hogy hogyan kezdi a lány a beszélgetést.

Nyílt titok volt, hogy valami nagy dologról van szó, nem szimpla ismerkedésről. A vörös hajú már az út eleje óta fogalmazgatta magában a mondatokat, de nem tudta megfelelően elkezdeni - életében most először volt így.
- Mindkettőtök tudja a titkomat. - kezdte kimérten. Levi tekintetét azonnal felkapta.
- Miért mondtad el... neki? - mutatott a barna hajúra, miközben hitetlenkedve nézett a lányra. - Tudtommal megesküdtünk, hogy soha, senki nem tudhatja meg!
- Figyelj, ez nem ilyen egyszerű. Eren igenis megérdemli, hogy tudja, mert ő is elmondott nekem egy titkot. Te is elmondtál, neked is jogod van tudni. - mondta Hanji. - Nem tudom, hogyan kéne felvezetnem. A lényeg - fordult most Eren felé - , hogy Levi-nak is van ké-
A fekete hajú fiú olyan lendülettel ugrott rá a lányra, hogy mindketten eldőltek.
- Nem mondhatod el, érted? - kiáltotta, és befogta a száját az alattalevőnek. Amikor hosszas bírkózás után Hanji végre kiszabadította a szájátujra megszólalt.
- De hát Eren is közülünk való! - mondta ki gyorsan, és Levi, aki már éppen újra lecsapott volna, megállt mozdulata közben. Leszállt a lányról, és döbbenten maga elé meredve ült vissza eredeti helyére. A másik kettő erdeklődve figyelte a reakcióját.
- Mi? - ennyit sikerült kinyögnie, aztán elnevette magát - ritka pillanatok egyike volt. - Nem, ez... ilyen nincs! Még hogy... ő? - elkomorodott - Közénk tartozik? Nem hiszek neked. - Erennek most lett elege. Kivette az eddig gondosan bújtatott kezeit zsebeiből, így láthatóvá váltak szikrázó kezei.
- Szerinted ez normális? - az ujjai között áramvonalak szaladgáltak, nem tudta megfékezni magát.
- Nem lehet... - kerekedett el a fekete hajú szeme. Kifújta az eddig benttartott levegőt, majd engedett - az eddig - feszes tartásán. - Te is? - kérdezte lehunyt szemmel, és mielőtt Eren rákérdezhetett volna, a fiú kezéből kisebb villámok kezdek szóródni. Hanji ekkor közbelépett.
- Üljetek egymás mellé, kérlek. - kezdte, mire a két fiú értetlenül nézett hol egymásra, hol a lányra, majd mikor az intett egyet, jelezve, hogy komolyan gondolta, közelebb húzódtak egymáshoz. Ebben a pillanatban történt meg az, amire Hanji számított: mindkét fiú kezéből áram kezdett sziporkázni, elég erősen. Eren keze a szokásosnál százszorosan jobban ragyogot, mintha a bőre alatt is áramkörök fejlődnénk, Levi tenyeréből hosszabbnál-hosszabb villámok cikáztak, majdnem kiütve a lámpa fényét.
- Jó, most húzódjatok el egymástól - uatsította őket a lány, es amikor tették, amit mondott, jelentősen csökkentek a jelenségek. Az előbb még alig fél meter volt köztük, most meg visszaültek Hanji ket oldalára. Erennek egyáltalan nem volt ellenére, hogy ilyen közel ülhetett az alacsonyabbhoz. Nagyon is tetszett neki az egész fiú, tetőtől talpig, de nem tudta elviselni ezt a melkasában szétáradó melegséget, így egyelőre nem hagyta a gondolatot a fejebe férkőzni.

- Érjetek egymáshoz. - szólalt meg némi gondolkodás után Hanji, de nem volt ez olyan könnyű, mint elhúzódni egymástól. Levi zavartan nézett a barna fiúra, nem tudta, mozduljon-e vagy sem, és úgy látszott, a másik se nagyon döntött még. Végül a fekete hajú törte meg a kínos gondolkodást azzal, hogy odaült Eren mellé, és egy egyszerű mozdulattal rákulcsolta ujjait a másikéira. A zöld szemű fiúnak elvörösödött az arca, de nem sok ideje maradt zavartnak lenni, mert az elkövetkezendő időben lefoglalták a karjából és mindenéből előtörő áramfoszlányok. Ezzel egy időben Levi kezéből plafonig érő villámok kezdtek szóródni, és egyszerűen kiütötte a vilagítást. Hanji odapattanva lehúzta a rólót, majd tovább figyelte a történéseket. A szobában elég fenyt kölcsönzött a két fiú áram-kitörése, nem kellett lámpa. A kékes-zöld fény betöltötte a nappalit, aminek közepén kettő, egymás kezét szorongató, szikrázó fiatal ült. Amikor már a combjuk is összeért, Eren evlesztette az iranyítást érzelmei, és ezzel együtt ereje felett id, és olyan eszeveszett szikrázásba kezdett, hogy kiütötte vele Levit és Hanjit is. Ők ketten messze repültek tőle, így már csak kisebb szikrákat szórt. Amikor végül lenyugodott, már csak kicsit zihált, mászva kezdett hátrálni az előbbi tettei elől. Lehet, hogy most megöltem őket? - gondolta megrémülve. Pár perc elteltével odamászott Hanjihoz, és a melkasához emelte a fejét. Megnyugodva vette észre, hogy a lány szíve dobog, és melkasa enyhén emelkedik, süllyed. Megint eltelt egy kis idő, és odamászott Levi-hoz. Szíve megdermedt, ahogy nem hallotta az egyenletes dobogást. Pánikolva emelte fel a fejét. Most élesszem újra? Mi legyen? Nem vettem részt az elsősegély-képzésen, mert beteg voltam! Mit szoktak csinalni a filmekben...? - gondolkodott gyorsan, majd az eszebe jutott valami. Sokszor látta, amikor anyjánál volt bent a kórházban - mert ugye anyukája orvos volt - , hogy valakit elektromos árammal való sokkolással élesztettek újra. Minde  mindegy alapon ráhelyezte tenyereit a fiú melkasára, és pulzált.