Ki Hitte volna?-H.S ff

4. Fejezet

Este Gemmát egyből visszarángattam a házba. Nem szóltunk egymáshoz ez miatt beállt közénk egy fajta kínos csend.
Vicces,hogy a többiek semmit sem észlelve aludták végig ezt az egészet.

~*~

Az éjjel alig aludtam. Folyamatosan forgolódtam és nem könyítette meg a dolgomat a folyamatos farkas vonyítás sem.
Annyira bele égett az emlékezetembe Harry ríkító zöld szempárja hogy akárhányszor lehunytam a szemem ez a kép jelent meg előttem.
Úgy nézett rám mint aki most azonnal nekem ugrik és darabokra szaggat.

Félelmetes volt.

Az pedig mégjobban megijesztett,hogy még háromszor át kell esnünk egy ilyen éjszakán.

Reggel hét körül már meguntam a forgolódást így gyorsan magamra kapva valamit mentem ki a padokhoz.
A lányok szanaszét aludtak a nappaliban. Volt aki a földön aludt. Vagy olyan aki lelogva a kanapéról.

A hold körül-belül fél órája tünhetett el teljesen az égről,így feltételezem hogy a farkasok is visszaváltoztak már.

Kényelembe helyeztem magam a padon. Lábaimat felhúztam és két kezemmel átkaroltam azokat. Az államat térdemre támasztottam.
Hűvös volt a levegő. Hiába volt rajtam  egy vastag pulcsi a reggeli órákban ez felettébb kevés volt.
Szemeimet szorosan húnytam le. Azon gondolkoztam,hogy inkább vissza megyek a meleg házba mikor is valaki leült mellém.
Nem nyitottam ki a szemem. Hiszen biztos voltam benne,hogy valamelyik farkas az.
Az illető férfias illatta azonnal az orromba kúszott. Tarkóm bizseregni kezdett.
-Megfogsz fázni-halottam meg Styles hangját.
-Az én bajom lesz-vontam meg a vállam még mindig csukott szemekkel
-Menj be a házba-Parancsoló hangneme rögtön feltolta bennem az a bizinyos pumpát.
-Nem vagy az apám-vágtam rá egyből.

Hosszasan kifújta a levegőt. Nem mondott semmit. Én sem mondtam semmit. Nem mertem ránézni. Féltem ha ránézek megint az a farkas fog előttem állni aki tegnap még megölni akart.

Hosszú percekig nem szólt hozzám. Konkrétan már majdnem elbóbiskoltam mikor a hátamra terített valamit. Hátam már nem fázott. Mégjobban magamra húztam a meleg anyagot
-Mióta érdekel téged,hogy mi van velem?-kérdeztem végre rá emelve a tekintetem.
Megrázta a fejét evvel jelezve nekem hogy nem óhajt válaszolni. Hát jól van. Ő tudja.

A fejemet előre forditottam. Fák sokaságát néztem és közben gondolataimat próbáltam elhesegetni. Kikészített Styles folyamatos hangulatingadozása. Annyira sok dolog történt alig három hét alatt és van egy olyan sanda gyanum,hogy ez még csak a kezdet

-Sajnálom,azt ami este történt. Nem akartalak megijeszteni- a szavakat szinte suttogta. Rá néztem,ő a földet pásztázta.
-Emlékszel,hogy mi történt az este?-lepődtem meg,hiszen a farkasoknak képszakadás van teliholdkor.Hangosan sóhajtott egyet majd válaszolt.
-Csak a rémült tekintetedre. Sajnálom nem voltam ön magam.
-Azt hittem,úgy fogom végezni mint Ő.-Fújtam ki szaggatottan a levegőt.
-Őt sem én bántottam-Tudtam,hogy hazudik. Hisz ott voltam. Láttam amit láttam.
-Törődj inkább a szőke libáddal-szedtem össze magam. Nem gyengülhetek meg. Előtte nem.
Harry elhalgatott.
-Dobtam-mondta ki végül

Éreztem,hogy egy olyan témát tapintottam meg,amiről nem szívesen beszél és ahelyett hogy itt félbe hagytam volna tovább kérdezgettem őt.
-Mi történt?-Hangom sokkal lágyabb volt az előbbihez képest.
Harry megint csak sóhajtott
-Egy részt igaza volt apámnak,ami valljuk be ritkán történik meg. Dakota nem hozzám való. A veled való vitánk után elgondolkodtam azon,hogy lehet tényleg van valami abban hogy ő hátráltatott titeket. Bele sem gondoltam abba hogy ha idehozom őt-ákar csak pár óra erejéig-Bármi is történhet. Más részt pedig-egy kis hatás szünetet tartott-Megcsalt