Fuckboy-szindróma

11. fejezet - Kegyes hazugságok

Drága Olvasóim!

Nagyon sajnálom, hogy az elmúlt időszakban hirtelen eltűntem. Nem is tudom, van -e még itt valaki, aki kitartott a történet mellett, és várta már, hogy felkerüljön a következő fejezet. Ha igen, akkor remélem úgy érzi megérte várnia, és nem okozok csalódást a mai résszel! :)

Ezentúl igyekszem újra rendszeres lenni! A két barátnő kalandjai folytatódnak; ezúttal Elise szemszögéből!

Kellemes olvasgatást kívánok Nektek!

Clarisa Hunter

Elise

– A legjobb vagy – mondta, majd besétált a házba.

Idefelé jövet megpillantottam a parkban Fred bácsit, de nem szóltam róla Lexinek. Miután elköszöntünk egymástól, el is indultam a rég nem látott barátomhoz. Egy padon üldögélt, és meredten nézett maga elé. Nem tűnt szomorúnak, hiszen eddig is ilyen tekintettel szokott bambulni, ezért nem féltem odamenni hozzá.

– Jó napot! Leülhetek? – kérdeztem mosolyogva.
– Elise! Nahát, de rég láttam. Hogyne, jöjjön csak – mutatott maga mellé.
– Hogy van? – érdeklődtem.
– Megvagyok, köszönöm. Élvezem ezt a jó időt, végre tavasz van – mondta boldogan – és magával mi a helyzet? Kissé feszültnek tűnik...
– Egy kicsit rosszul is érzem magam – vallottam be.
– Szeretne beszélni róla?
– Nem is tudom... – sóhajtottam.
– Pedig remek hallgatóság vagyok – győzködött.

– Tudja, ez elég bonyolult – vontam meg a vállam.

– Időm meg annyi, mint a tenger... – tárta szét karjait.

– Hát, jó... – százszor átfutott a fejemben mit és hogyan kéne felvázolnom neki. Én magam sem tudtam igazán, hogy mit érzek. Csalódott voltam, és összezavarodott. – Szóval, van egy fiú, akit hívjunk most D-nek. Nagyjából egy hete ismertem meg, és egyre jobban kezdtem megkedvelni őt, ami rám egyáltalán nem jellemző. De eltitkolt egy szörnyű dolgot, ami nagyon rosszul esett, és ezért nem vagyok hajlandó beszélni vele – magyaráztam, miközben a karjaimat makacsul keresztbe tettem.
– Tehát valójában nem hazudott – vont le egy igen meglepő következtetést.
– De igen. Ez a probléma.
– Csak nem mondta el egy fontos dologról az igazat, Elise. Ettől még nem hazudott. Eltitkolni az igazságot nem egyenlő a hazugsággal – tekerte a fejét.
– Dehogyisnem – feleltem felháborodva. Az összes férfi így gondolkodik ezen a kicseszett bolygón?!
– Drága Elise, fel kell világosítsam, léteznek kegyes hazugságok. Megkérdezte ettől a fiútól, hogy miért tette ezt?

‒  Tisztában vagyok vele. A barátját akarta védeni ezzel, azonban nem vette figyelembe, hogy ezzel mennyire megbánt – könnyek szöktek a szemembe, amiket azonnal letöröltem. Soha életemben nem sírtam még egyetlen fiú miatt sem, nem most fogom elkezdeni...

‒  Azzal nincsen semmi gond, ha valaki falaz a barátjának, nemde?

‒  Vétkesek közt cinkos, aki néma. Magának mond ez valamit? – erre csak megrántotta a vállát, és belekezdett a monológjába.

‒  Mintha említetted volna, hogy nem olyan régóta ismered. Tehát mondhatni még csak idegenek vagytok egymás számára, viszont feltételezem, hogy a barátjával már évek óta cimborák. Ez az én szótáramban azt jelenti, hogy benne sokkal jobban bízik, és az ő pártján fog állni, nem számít, kinek okoz ezzel fájdalmat. Magamból kiindulva, én legalábbis biztosan így tennék, ha mai fiatal lennék... – jelentette ki mosolyogva. – Van magának legjobb barátja?