Fuckboy-szindróma

2. fejezet - Hogyne emlékeznék?

Reggel 7 körül járhatott az idő, mikor felébredtem. A matracról félig már lefordultam, szóval első dolgom volt Davidet odébb lökni annak érdekében, hogy én is kényelmesen elférjek. Egy szót sem szólt, csak odébb feküdt. Közben hallottam, hogy vannak már kint páran, akik szörnyen hangosan beszélgettek. A fejem különben is kurvára fájt, de ez a nappaliból a szobába behallatszódó nevetgélés csak fokozta a fájdalmamat. Ki tud ennyire friss lenni egy átbulizott éjszaka után? A redőny felhúzva, egy kis fény már beszűrődött, amitől a szoba félhomályba borult. Mondanom sem kell, a fény baszta a szemem. Mindenem teljesen zsibbadt volt, a szám kiszáradt és úgy éreztem, mindjárt bepisilek, de erőm meg nem volt felkelni. Borzalmas másnapos vagyok, tudom. De legalább még sosem hánytam alkoholtól, ami nagy büszkeség számomra.

Davidre néztem és csak csodáltam őt. Pont olyan jól néz ki, mint mikor először megláttam. Nagyon édesen aludt, még csak nem is horkolt. Az ingről, amit viselt 2-3 gomb hiányzott. Rettentő erősen kellett visszaemlékeznem mi történhetett az éjszaka, de csak nagyon kevés emlékfoszlány villant be. Hogy nem feküdtünk le, azt biztosan tudtam. Pár pillanat után - mialatt végig az arcát szuggeráltam - hirtelen beugrott, hogy csókolóztunk. Aztán az is, hogy sokat. Iszonyú jól csókol. Olyan "eldobod az agyad mennyire szexi, ugyanakkor kellően visszafogott" - típus. És még finom is. Ha ezt Elise-nek is így mesélem el, szerintem le fog hányni. De hát mégiscsak, vannak dolgok, amiket nem tudsz jobban megfogalmazni. Na, David pont ilyen volt. Már-már a tökéletesség felé közelített. Amíg én elmerültem Mr. Szépfiú látványában, egyre erősebben és idegesebben hallottam, ahogy valaki a nevemen szólít.

– Lexi! Lexi! Lexiii! – Elise volt az. Felemeltem a fejem, és a szememmel rögtön nekiálltam azt keresni, vajon honnan jön a hang.

– Hol vagy? Nem látlak – suttogtam.

– Itt vagyok! Beszorultam! – Erre a kijelentésre azonnal felültem. Nem értettem hova szorulhatott be. Aztán megpillantottam őt, ahogy próbál kiszabadulni Tyler karjai közül. Elise feküdt belül, így a fal, és ahogy Tyler átkarolta őt, teljesen akadályozta abban, hogy bármerre is mozoghasson. Ő nem igazán élvezte a helyzetet, én viszont annál inkább. Nevetni kezdtem, és ahogy meghallotta, nagyon csúnyán nézett rám. Rögtön abbahagytam, és indultam megszabadítani őt Tylertől. Lassan felemeltem a karját, és odébb tettem. Elise azonnal felugrott, és ijedten rám nézett.

– Na, mi az? – kérdeztem.

– Hánynom kell – közölte, majd a kezét a szája elé tette. Pedig még el sem meséltem, mi történt Daviddel meg velem...

– Mi? Most?! – kérdeztem. Nagyon bepánikoltam, még Elise sem hányt piától soha.

– Lexi, így nem mehetek haza!

– Akkor megyünk hozzánk. Majd délután hazakísérlek – erre csak bólogatott, majd a telefonjáért nyúlt, én felvettem a cipőmet meg a kabátomat – A tiéd merre van? – néztem körbe a szobában.

– Fogalmam sincs, de nem is érdekel. Nincs benne zsepin kívül semmi – vonta meg a vállát – Csak menjünk, kérlek!

– Jó, nyugi. Felőlem indulhatunk — abban a pillanatban, ahogy kimondtam már nyitotta is az ajtót. Én még egy utolsó pillantást vetettem a matracon még javában alvó Davidre. Egy percre még az is átfutott az agyamon, hogy talán soha többet nem látom őt. Fájt a szívem ott hagyni, de a csaj-kódex megkövetelte, hogy a barátnőmet ápolgassam otthon. Szóval leléptünk mindennemű elköszönés nélkül. Úgy gondoltuk, majd később írunk Rebeccának és megköszönjük neki a meghívást.

Hazafelé még a hó is hullani kezdett. Csodás. Utálom a havat. Az alapjáraton 10 perces hazaútból lett félórás. Elise-nek ugyanis három méterenként meg kellett állni, mondván ő nem bírja tovább, hányni fog. Szerencsére ez nem történt meg, és hányásmentesen, kissé megfagyva, de hazaértünk. A bejárati ajtó előtt álltunk, hevesen kerestem a kulcsomat. Már nagyon bent akartam lenni a meleg, puha ágyikómban egy bögre teát szürcsölgetve.
– Na, hol van már az a baszott kulcs? – kérdezte Elise idegesen.
Már pont neki akartam esni, hogy baszki, ha tudnám most nem keresném, amikor végre megtaláltam a táskám legalján zsepik, telefontöltő, rúzs, meg egyéb létfontosságú dolgok halmaza alatt. Fénysebességgel vettem elő, és nyitottam ki vele a zárat. A havas cipőnket lehúztuk párszor a lábtörlőn, majd halkan besurrantunk a lakásba. Anyáék még aludtak, nem akartuk felébreszteni őket. Felmentünk a szobámba átöltözni. Elise-nek egy nyuszis pizsit adtam, én meg egy unikornisosat vettem fel. A hajunkat mindketten felkötöttük, a sminkünket lemostuk és a procedúra végére már úgy néztünk ki egymás mellett, mint két másnapos krumpli, akiknek Gucci táskák élősködnek a szemük alatt. Mondtam, hogy maradjon fent, amíg én lemegyek teát főzni meg keresek valami rágcsát.
Egy zacskó sajtos chipssel a számban és két bögre forró, barackos teával tértem vissza a szobába.