Mi történik körülöttem?

5. „ Eva Gregory, pszichológus."

Másnap Vanda alig tudott figyelni a tanáraira. Egész nap Eván járt az agya, és azon, hogy végre újra találkozhatnak. Olyan régen volt már foglalkozásuk... Gondolataiból egy érintés zökkentette ki.
- Ha beszélek hozzád azt sose hallod meg? - kérdezte Peter mosolyogva. Vanda felnevetett. A fiúnak igaza volt: valamennyiszer beszélgetést akart kezdeményezni, a lány éppen el volt foglalva valamivel.
- Áh, nem mindig vagyok ám ilyen. Amúgy, mi is volt a kérdés? - kérdezte még mindig mosolyogva.
- Csak szerettem volna megkérdezni, hogy min gondolkozol ennyire. Azt se észlelted, hogy már mindenki elindult hazafele. - nevette el magát Peter, majd kíváncsian a falnak dőlt. „Olyan aranyos. Mint egy védelmező báty." kalandozott el egy pillanatra Vanda, majd visszatérve a valóságba megrázta magát.
- Csak egy rég látott ismerőssel találkozok újra. - mondta. Peter ellökte magát a faltól, azonban ekkor valami feltűnt Vandának. Peter mintha nem használná ki a teljes erejét. Mintha direkt visszatartaná, moderálná magát. Nem szólt semmit, csak nyugtázta ezt magában, Parker lehet titkol valamit. Vanda is felkelt a padból és felvette a táskáját.
- Mindenesetre, ha ma nem is érsz rá, holnap állna egy játékest nálam? - támaszkodott Vanda vállára Peter.
- Tőlem. Este küldd át a címed, akkor holnap ott leszek -egyezett bele Vanda, majd izgatottan szinte kifutott az iskolából. Az parkolóban már ott várta az anyukája.
- Na, hogy telt a napod? - kérdezte már a kocsiban az édesanya.
- Elég jól. Peter meghívott magához egy ilyen játékestre, legalább kipróbálhatom az általuk annyira dicsért Batman szériát. - mosolyodott el a lány a gondolatra. A kocsi megállt egy fehér épület előtt.
-Rendben, tőlem menjél, de legyél otthon hétre! - mondta az anya, majd elhajtott. Vanda vidáman ment be az épületbe, majd bekopogott egy világos faajtón.

„ Eva Gregory, pszichológus."

- állt az ezüst táblán. Bentről egy harsány „Gyere!" hallatszott, mire Vanda benyitott a szobába. Belül egy hatalmas kanapé foglalt helyet, egy asztal, néhány szék, rengeteg festő és rajzolóeszköz.
- Örülök, hogy újra láthatlak! Hogy vagy mostanában? - kérdezte a barna hajú nő a kanapéról.
- Köszi, nagyon jól, Eva. Én is örülök, hogy újra találkozhatunk – huppant le mellé Vanda.
- Na, és voltak mostanában álmaid? - nézett kíváncsian Vanda szemébe Eva.
- Ami azt illeti kettő is. Az egyik három napja volt, megint azt a napot láttam, amikor apa elment. Most viszont egy új részletet vettem észre, az apámat nem katonának, hanem ügynöknek szólították. A másik tegnapelőtt volt, az pedig megint Asgardban játszódott, és megint nem mondott nekem semmit Heimdall. Csak annyit, hogy „Túl rövid volt." - Eva elgondolkozva nézett maga elé. - De jó hír, hogy rémálmaim nem voltak. Ez haladás nem? Bár elalvás előtt féltem, mert egy szöveg volt a fejemben, amit már nem is tudom honnan szedtem: „Az nem egy kutya! Az nem az aminek látszik! Tűnjenek a közeléből! Az egy Dolog!" Persze nem biztos, hogy teljesen szó szerint így volt, de valami ilyesmi. Meg egy klipben láttam egy creepy lámának öltözött embert. Na szerintem az volt az eddigi legbizarrabb és legfurább félelmem. - A vége felé Vanda már szinte nevetett. Evával bármit megbeszélhetett, például akár azt is, hogy fél egy creepy lámajelmeztől.

Valahogy a beszélgetésre szánt idő egy pillanat alatt elszállt, és megjelent Vanda édesanyja. Eva elbúcsúzott, majd megbeszélték a következő találkozót és elindultak hazafelé. Vanda vidáman kuckózott be a kocsi ülésére. Jól esett végre valakivel beszélgetni, kötetlenül... titkok és elhallgatás nélkül.

Oké, szerintem ez lett a leggyengébb rész. De ne aggódjatok, mostantól lesznek jobb részek! És légyszíves írjátok meg kommentben, hogy tetszik-e, mert vélemények nélkül nem sokra megyek...