Egy ideig elvoltam a szobámban de megéheztem úgyhogy lementem a konyhába valami kajáért. Az újonc a nappaliban focimeccsett nézett miközben heinekent iszogatott. Konyha-nappalink van így szemelőtt tudjuk tartani egymást. Éreztem, hogy nagyon is néz bár ötletem sincs miért. Mikor meguntam megfordultam és kérdőre vontam;
- Mit nézel?!
- A meccset. -csinált úgy mint ha mi sem történt volna.
- Éreztem és láttam is hogy nézel!
- Nézni szabad, nem? -vigyorgott ördögien. Ekkor ugrott be hogy egy rövidke kis nadrágban vagyok és egy haspólóban.. én hülye! Nem tudtam erre mit mondani, inkább csináltam tovább a kaját.
- Mi jót csinál? -hallottam meg hangját hirtelen magam mellett, amitől kicsit megijedem.
- Megijsztettél! -néztem rá grimaszolva.
- Az finom lehet. -vigyorgott arcomba.
- Spagettit. -feleltem.
- Amúgy hogy hívják? -dőlt háttal a pultnak. Nagyon idegesítő ez a magázás, mint ha egy öregasszonhoz beszélnének.
- Na jó ez már idegesít inkább tegezz. -legyintettem.
- Rendben. Szóval? Mi a neved? -kérdezte újra.
- Donna.
- Donna Brennhaug?
- Aha... és téged? -kérdeztem.
- Reggel bemutatkoztam. -tette karba kezét, mire öltönye megfeszült rajta és izmait 4K minőségnen láthattam.
- Nem figyeltem. -mondtam zavartan.
- Martinus.
- Martinus mi?
- Gunnarsen.
- Értem. Szóval te leszel a dadám egy hétig? -néztem rá.
- Dada??!?! -nevetett fel.
- Mármint aki felügyelnrám. Tudom, rohadt ciki. -pirultam el szégyenemben.
- Hát.. mondhatni így is. -bólintott.
- Legközelebb ötözz át, hányingerem van az ilyen öltözéktől.. legalább ezt vedd el. -mutattam öltönyére. Levetette, így felsőteste mégjobban kirajzolódott az ingben. Inkább foglalkoztam többet a tésztával nehogy szarrá főljön.
- És amúgy hogy hogy apád nem enged egyedül lenni még itthon sem? Hogy bírod ezt ki?
- Sehogy. Elegem van belőle. 17év alatt párszor sétáltam kint egyedül... mikor Will elenged.
- És a suli? Barátok?
- Magántanuló vagyok. Van két velem egyidős barátnőm, de velük is talán ha hetente egyszer találkozott... apám tudta nélkül. Full ciki ez az egész. -meséltem.
- Buliban se voltál még? -csodálkozott.
- Nem. És kétlem hogy valaha is eljutok oda. -nevettem már kínomban.
- Na majd elviszlek az hétvégén. -túrt szőle hajába.
- Szó sincs róla! -ellenkeztem.
- Miért?!
- Ha apám tudomást szerezne róla, nekünk annyi. A másik meg... nem ismerlek.
- Egy hét alatt összecsiszolódhatnánk. -vigyorgott kajánul.
- Nem érdekel, nem megyek sehova.. nem lehet.
- Ennyire félsz tőle?
- Mondd csak, te nem félted a bőröd?
- Nem igazán. -húzta ki magát.
- Pedig kellene.
- Nem fog apád tudni erről! -mondta határozottan.
- Miért akarod ennyire hogy elmenjek veled? Ha el is mehetnék, szívesebben mennék a barátnőimmel mint veled.
- Meglátjuk mit mondasz pár nap múlva. -kacsintott.
- Mi? -kaptam felé fejem.
- Semmi.. felejtsd el. -terelte el a témát gyorsan, majd visszament meccset nézni. [...]
Hamarosan kilenc óra, vagyis apa nemsokára hazaér. Rendet tettem a konyhában majd kivettem a hűtőből a kaját és felmelegítettem neki. Mikor hallottam a kocsi hangját kikísértem Martinust.
- Holnap is ott leszel az irodában? -kérdezte az ajtóban mielőtt lelépett volna.
- Én mindennap ott vagyok. -feleltem unottan.
- Akkor viszlát holnap Donna. -villantott felém egy mosoly majd elment.
- Megjöttem! -szólt hangosan apa.
- Ott a spagetti az asztalon. Pár perce melegítettem meg. -mondtam.
- Nagyon ügyes vagy de most nem vagyok éhes meg amúgy is sietnem kell. -kapkodott.
- Hová?
- Randevúm van egy nővel. -felelte.
- Ez most komoly?
- Igen. Nem tudom mikorra érek haza.. de éjfél előtt mindenképp. -indult meg a fürdőszobába. [...]
- Így jó leszek? -kérdezte miután már elkészült.
- Aha. -bólintottam.
- Egyébként.. milyen az új fickó? -célzott Martinusra.
- Nem tudom.. alig váltottunk pár szót. Willhez vagyok hozzászokva. -mondtam.
- Lehet a későbbiekben is ő lesz délutánonként veled.
- Mi?!
- Szükségem lesz Willre a következő fél évben. Van egy kaszinó, akinek a jelenlegi tulajdonosát ki kell semmiznünk majd rafkósan átvenni tőle a kaszinóját... avagy a mi kaszinónkat. -mesélte, mint ha ez olyan természetes dolog lenne.
- Hát ez nagyszerű.. -sóhajtottam. Úgy látszik tényleg elbúcsúzhatok a barátaimtól.
- Nem is örülsz annak hogy lesz egy kaszinónk? -tette vállamra kezét.
- De.. örülnék, ha nem csalásból lenne a miénk.
- Ez az élet. -vont vállat.
- Neked igen. Nekem nem. Olyam vagyok mint egy rab, akinek bezárva kell lennie és lassan 18 éves létére még mindig felügyelettel lehet otthon! -kiabáltam a végét.
- Talán anyádnál jobb lenne?! -kiabált vissza.
- Talán igen! -fakadtam sírva majd azonnal fel is szaladtam a szobámba.
-MÁSNAP-
Szóval.. tegnap mint ti is tudjátok, apámmal összevesztem és semmi kedvem bemenni abba a rohadt unalmas eseménytelen pénzéhesekkel teli fészekbe. Felvettem egy fekete testhez álló ruhát, ami kicsit rövid, de azért mégsincs kint benne a fenekem. [...]
Beérve az első utam a kávégéphez vezetett. Előttem álltak hárman, kettő azonnal kiállt a sorból és előre engedett. Egy még ott állt előttem és tök lazán megvárta a kávéját amíg a gép elkészíti. Háttal állt így nem láttam pontosan, de esküszöm tetszett hogy nem úgy bánik velem mint az angol királynével. Miután megkapta a kávéját és megfordultt Martinussal találtam szembe magam.
- Szia. -mosolyogtam.
- Szia Donna. -mosolygott ő is.
- Hogy vagy? -kérdezte majd beleivott a kávéba.
- Jól köszönöm. És te? -kérdeztem vissza. Közben kész lett a kávém.
- Én is jól vagyok. Nem ülünk le? Vagy most van valami dolgod?
- Nem, nincs.. üljünk le. -foglaltunk helyet a társalgóban.
- Tegnap összevesztem apámmal. -kezdtem bele épp nem a legmegfelelőbb témába.
- Miért?
- Említette hogy egy kaszinónakna tulajdonosát..
- Hallottam róla. -szólt közbe.
- Aztán megkérdezte hogy nem e örülök neki hogy lesz egy kaszinónk. Azt válaszoltam hogy de, örülnék ha nem csalásból lenne. Majd szó szót követett és felhozta anyámat.. hogy ott talán jobb lenne? Persze kiabált és ahhh... -beszéltem értetlenül már a végén.
- Ja és mondtam neki hogy túlzásba viszi hogy ennyi idősen is felügyelet kell mellém és olyan vagyok mint egy rab aki be van zárva. -tettem hozzá.
- Sajnálom. -sóhajtott.
- Hogy tudsz te is neki dolgozni? Ez az egész undorító és veszélyes! -vontam kérdőre.
- Ez hosszú sztori és nem szeretném elmondani. -felelte.
- Hát jól van. Nem tudod mit vállaltál. Ez nagyon komoly dolog.
- Nem kell figyelmeztetni, tudom mit csinálok... tudom hova jöttem. -mikor ezt kimondta az óra pont 09:00-re váltott.
- Mennem kell. Délután találkozunk. -állt fel mellőlem majd ment a dolgára.
Én pedig egészen addig annyit fogok csinálni hogy ülök, olvasgatok, zenét hallgatok, eszek, iszok és talán hallgatózok néhány szaros megbeszéléseken. Izgi, nem? [...]
Gondoltam kicserélem a lámpát az egyik teremben mert itt senkinek nem jut eszébe hogy az a szaros villanykörte sem él örökké. Fogtam egy nem túl magas létrár hogy elérjem, de még így se voltam elég magas hozzá. Nagyobb létrára pedig nem merek felmászni, mert félek hogy leesek vagy valami hasonló.
- Segítsek? -csengett fülembe Martinus hangja hirtelen. Egyből eszembe jutott hogy rövid szoknyában vagyok és biztosan alám lát, readásul meg is ijedt amitől leesetem de szerencsére Martinus elkapott. Felnéztem rá mire ő csillogó szemekkel fürkészte arcom. Eléggé kellemetlenné vált a szitu szóval gyors le is rakott.
- Uhmmm igen, elkellene a segítség. -nevettem kínomban miközben szoknyámat próbáltam lejebb húzni.
- Most már mindegy, láttam mindent. -próbálta visszatartani vigyorgását.
- Mit értesz a 'minden' alatt? -kérdeztem ijedve.
- Hát.. igazából csak a rózsaszín csipkés bugyidat láttam. -mondta pirulva.
- Na de Martinus!! -szégyeltem el magam.
- Nem tehetek arról hogy oda láttam!
- Miért néztél fel?? -hisztérikáztam.
- Ha férfi lennél tudnád. Na add azt a valamit. -vette ki kezemből a villanykörtét és gyor kicserélte. Még mindig piros voltam, de próbáltam túl tenni magam az előbb történteken.
- Nem úgy volt hogy délután találkozunk? -emlékeztem vissza.
- Úgy volt, de előbb végeztem. És arra gondoltam hogy hazaviszlek és átöltözöl, na meg én is és elviszlek valahova. -jelentette ki határozottan.
- És ezt így eldöntötted magadban? Apám nem engedi meg.
- Már megbeszéltem vele, és másfél órát elfurikázhatlak valahova. Igaz nem sok idő, de jobb mint a semmi. -vont vállat.
