Kiss of a dementor

3. Újrajátszás

- Választhatok? - Kérdezem meglepetten.

- Természetesen. - Vágja rá azonnal.

- Oda akarok menni, ahol gyerek vagyok még. - Döntöm el.

- Ahogy kívánod! Esetleg még valami? - Billenti oldalra a fejét.

- Meg tudod oldani, hogy megmaradjanak az emlékeim? - Tudakolom, mire megint kuncog, ami még mindig üveggolyónak hangzik.

- Azt is, hogy megtartsd a teremtmény részeidet, amiket a halálod előtt kaptál. - Mosolyog rám, én meg eltátom a szám.

- Úgy, hogy a teremtményeim meg tudjanak élni egymás mellett? - Fogom meg az állam.

- Gond nélkül, Mester. - Jön a felelet.

- Mégis hogyan tudod azt megcsinálni? A farkas, a vámpír, a veela meg a kobold hogyan fog kibékülni egymással? - Szól ki belőlem a kíváncsiságom.

- Megkapod a farkasod alakját, de nem leszel a holdhoz kötve, akkor és addig változol át, amíg akarsz, csak ha haragos leszel fog látszani a farkasod szeme. Megkapod a vámpír érzékeit és jegyeit, de nem leszel a sötétbe száműzve és nem kell vért szívnod. Megkapod a veelák képességét az igézésre és a szárnyaikat. A koboldoktól pedig a mágiájuk. - Itt elmosolyodik. - De Mester, egy teremtményt elfelejtettél! - Én felhúzom a szemöldököm, nem tudom miről beszélhet.

- Csak ezek voltak! - Mondom végül, de pusztán egy kuncogást kapok válasznak.

- Mester, Mester! - Rázza meg a fejét. - Elfelejted Mester, hogy annak ellenére, hogy szellemek ugyanolyan teremtmények ők is, mint a többi. - Mosolyog rám gonoszul.

- Kik? - Pislogok értetlenül.

- A dementorok! - Ahogy a megnevezés elhagyja az ajkait, bennem megáll a levegő. - Majdnem kiszívta a lelked Mester, az ő képességeiket is megkapod, az érzékeiket és a képességet a dementor csókra. És végül megkapod a szemem, az árnyaim és a szolgálataim. - Mutat a szemére.

- A szemed? - Nyelek egy nagyot.

- A képességet, hogy lásd a holtakat és a lelkeket, hogy kinek mennyi van hátra. Lásd a világot, ahogy mások nem látják. - Magyarázza, én pedig kezdem úgy érezni, hogy elvesztettem a fonalat.

- Rendben, akkor meg akarom tartani a teremtményeim és az emlékeim is. Így vigyél abba a világba. - Mondom végül, úgy döntve, hogy majd később felfogom a dolgot. Ő csak biccent egyet, ahogy megjelenik mellette egy aranyló ajtó. - Hány éves vagyok ott? - Mutatok az ajtóra.

- Tíz. - Most rajtam a sor, hogy biccentsek egyet.

- Mondd, minden olyan ott, mint nálam volt? - Nézek rá, ahogy az ajtóhoz lépek.

- Pontosan ugyanolyan. - Válaszol. - Csak lépj át az ajtón és a tíz éves testedbe kerülsz. Ha szükséged lesz rám csak hívj! - Magyarázza, én pedig lenyomom a kilincset.

- Köszönöm és viszlát Thanatos! - Nyitok be.

- A legközelebbi találkozásunkig, Mester! - Hallom még, mielőtt elsötétedne a világ. A szagok, amik körbevesznek ismerősek, tudom hol vagyok. A gardróbban a lépcső alatt, milyen régen is voltam itt utoljára. Mégis, mintha most lett volna.

"Vajon milyen nap van? Mindegy is, nem számít. Nem maradok itt egy perccel se tovább a kelleténél." Ahogy ezt eldöntöm már ki is nyitom a szemem és felülök. Az ajtómhoz hajolok, elég csak rátennem a kezem, hogy kinyíljon a zár.

"Még nincsenek meg a reflexeim, de úgy tűnik a pálca nélküli mágia tényleg jobban megy a gyerekeknek." Nevetem halkan. Kimegyek a konyhába és megcsinálom a család reggelijét, majd a főajtón keresztül távozom a házból. Le kell vadásznom egy patkányt. "Már csak az a kérdés hogyan jutok el a Weasleykhez?" Vakarom meg a fejem, majd úgy döntök, hogy megpróbálom, hogy működnek-e a teremtmény képességeim. Egy sikátorba bújok és alig pár perc koncentrálás után elkezdenek fájni a csontjaim. Mikor kinyitom a szemem már négykézláb állok, egy farkas alakjában.

"Hogy kell ezzel az izével menni?" Kérdezem magamtól, mire halk kuncogást hallok a fejemben.

"* Segítsek? *" Jön a hang.

"Te meg ki vagy?" Pánikolok be.

"* Nyugi van Harry! Eclips vagyok, a farkasod! Szóval segítsek? *" A tudat, hogy hallom a farkasom, valamiért nyugalommal tölt el.

"Hálás lennék, ha segítenél." Egyezek bele.

"* Bízd csak ide! *" Kezd el rohanni a testünkkel. "* Hova is megyünk? *" Kérdezi.

"A Weasleykhez, az Odúba!" Válaszolok, és tudom, hogy a farkas már tudja, hogy hová kell mennie. Legnagyobb meglepetésemre viszonylag gyorsan meg is érkezek az épülethez. Most már csak be kell jutni és elkapni a patkányt. Nem messze a háztól visszaveszem az emberi alakom és magamra idézek egy talárt. Még jó, hogy tudom, hogy Molly hol tartja a tartalékot. Az ajtóhoz érve hamar rájöttem, hogy a kobold ajándékom kifejezetten hasznos, mert úgy mentem át a védő varázslatokon, mint kés a vajon.

"Fenn kell lennie Percynél!" Gondolkodom el, de a lépcső alján megállok, ahogy előbb kinéztem az ablakon a legtöbben kinn vannak, de biztos van valaki benn is, márpedig a lépcsők nyekeregnek, mintha muszáj lenne nekik.

"~ Bízd ezt ide kölök! ~" Hallok meg egy újabb hangot.

"És te ki vagy?" Bukik ki belőlem.

"~ Virgil, a vámpírod! Na, de hagyd, hogy megfogjam azt a patkányt, mielőtt rajta kapnak minket! ~" Morog velem, de a következő pillanatban már fenn is vagyunk az emeleten és egy hangot se adtunk ki. Percy szobájában meg is találjuk a kis árulót. Hála a kobold varázslatnak a szobából hopponálok Londonba, egy olyan helyre, amiről tudom, hogy oda senki se jár.

- Helló Peter! - Emelem fel a patkányt, majd végighúzom a jobb mutató ujjam körmét a hasán, mire rázkódni kezd és kiesik a kezemből felvéve az igazi alakját.

- Engedj el! Engedj el! - Rimánkodik.

"- Rendezzük le gyorsan! Marsall vagyok a csapat veelája, bízd ide a szarházit és csicseregni fog a minisztériumnak! -" Nem kell kétszer mondania, hogy hagyjam, hogy megigézze a férfit, aki meglepetésemre tényleg magától indul el a minisztériumba. "- Mondtam! Profi vagyok! Na, most húzzunk vissza a Dursleykhez, Dumbynak ott kell találnia minket. -" Mondja elégedetten.

"Nehéz lesz megszokni, hogy ennyien vagyunk!" Rázom meg a fejem, ahogy arra koncentrálok, hogy farkas legyek.

"* Majd belejössz! Mind belejövünk! *" Kuncogja Eclips, de közben már a szél sebességével visz minket vissza a poklunkba. Természetesen mikor visszaérünk kapok egy nagy szidást, hogy hol jártam egész nap, de meglepő módon verés helyett csak vacsora nélkül be lettem zárba a gardróbba.

"( Egyszer kiszívom a lelküket! )" Morog a fejemben késő este egy újabb hang.

"Nyugalom, még nincs itt az ideje. Majd, ha már nem tudják ránk bizonyítani." Mosolyodok el gonoszul a gardrób sötétjében. "Mellesleg benned kit tisztelhetek?" Tudakolom meg a lény nevét.

"( Varian vagyok, a dementorod. Most viszont már itt az ideje, hogy aludj. Ki kell pihenned mindent, ami ma történt, hiszen most haltál meg és kezdtél egy új életet. )" Nagyot ásítok, ahogy befejezi a mondatot.

- Igazad van! - Válaszolok elfordulva a fal felé. - Jó éjt srácok. - Motyogom és még a választ is hallom mielőtt elnyelne az álom.