A megkínzott

16. fejezet

Vigyorogva jöttünk ki a sátrak közül, egy-egy rózsaszín vattacukorral a kezünkben. Megnéztük az állatokat, Kolt akkor leköpte egy láma.

Közben meg is ebédeltünk, utána pedig megnéztük az egyik műsorukat. Nagyon jól éreztem magamat, Kol társaságát egyszerűen nem lehet megunni.

-Annyira jó, hogy pont sikerült megörökítenem, ahogy leköpött téged! -vigyorogtam, miközben megmutattam neki.

Durcázva figyelte a telefont.

-Csak azért maradhat meg a kezed, mert szülinapod van. -morogta, de csak nevettem.

Tudtam, hogy csak sérti a férfi becsületét. Már ismerős környéken jártunk, ekkor vettem észre, hogy a temető felé tartunk.

-Gondolom a te időd is lejárt. -nézek rá szomorúan.

-Igen Rilé, de még nincs vége a napodnak! Különben is, már kezdett belőled elegem lenni. -mondta vigyorogva, én pedig erre a maradék vattacukromat a hajába nyomtam.

-Na megállj! -kiáltotta, de én már futottam is tovább.

Észrevettem Rebekát és Freyát, akik már vártak ránk. Gyorsan a hátuk mögé bújtam, mire Kol megtorpant.

A két nő a karjukat védekezően tartották maguk előtt. Ő csak fújtatott egyet, de én vigyorogva köszöntem el tőlem. Mindketten felém fordultak.

-Gyere, mutatunk valamit. -mondta Rebeka, majd elindultak.

Követtem őket, miközben már a poénomon vigyorogtam.

-Ugye nem azért vagyunk itt, hogy megmutassátok a síromat? -kérdeztem viccelve, a két nő előttem sétál, de látom ahogy a fejüket rázzák.

Ez nem változott meg bennem. Ismerős úton sétáltunk, percekkel később a húgom sírja előtt álltunk meg.

De most azonban valami más volt. Látszódott, milyen szépen meg lett csinálva, mire elmosolyodtam.

-Felújítottátok a húgom sírját? -kérdeztem hitetlenkedve.

-Igen. Ez az egyik ajándékunk, gondoltuk, ennek nagyon örülnél. -mondta Freya.

Megöleltem őket. A húgom emléke, mélyen élt az emlékezetemben, de hatalmas gesztusnak vettem, hogy törődnek a múltammal.

-Fogadjunk, hogy Oliver adta az ötletet. -vigyorogtam.

Ellenkezni próbáltak, de a szemükből ki tudtam olvasni az igazságot. Valamiért éreztem, hogy viszonoznom kell neki. Letérdeltem a sírhoz, és megnyomtam a családnevünk első betűjét.

A hátamon éreztem az értetlen tekintetüket, de pillanatokkal később a sír oldala megnyílt. Benyúltam a nyíláson és egy poros frizbit húztam ki belőle.

Mosolyogva fújtam le a koszt, a szép időkre emlékeztetett, amikor még gyerekek voltunk.

-És mi a tervetek velem? -kérdeztem mosolyogva, miközben felálltam a porból.

Leporoltam a térdeimet, és a szemükbe néztem.

-Igazából arra gondoltunk, hogy te választod meg az úti célunkat. -felelte Rebeka.

Felcsillant a szemem, és összecsaptam a kezeimet.

-Akkor irány az ingyen konyha! -mondtam, azzal útra keltünk.

Mosolyogva léptünk ki az épületből. A lányok arcán is egy-egy elfojtott mosolyt véltem felfedezni.

-Úgy látom, nem csak nekem tetszett. -vigyorogtam rájuk, miközben a bárhoz sétáltunk.