A megkínzott

6. fejezet

Másnap reggel korán keltem. A fürdőben lemostam magamról a tegnapi koszt. A konyhába kiérve csináltam magamnak egy kávét, majd a hűtőbe benézve nem találtam semmi ehetőt.

Akkor ezt is felírom a mai teendőink listájára. Leültem a nappaliba, nem törődbe azzal, hogy Lucien fulladozik. Épp itt az ideje, hogy felkeljen.

Kiterítettem egy térképet az asztalkára, majd mormogni kezdtem. A férfi pár másodperccel később már meg is jelent a konyhában.

-Már aludni se hagysz, kedves? -kérdezte, miközben megcsinálta azokat a mozdulatokat, amiket én is nemrég.

-Neked is jó reggelt Lucien. -mondtam rá sem nézve.

-Jó is lett volna, ha nem arra kelek, hogy éppen megfulladok. -mondta egy kicsit mérgesen.

-És ez az én hibám? -kérdeztem morogva.

-Igen ez a te hibád!

-Mit tehetnék érted Lucien? -kérdeztem gúnyosan a férfitól.

-Mondjuk elengedhetnél? -kérdezte erős éllel a hangjában.

-És mi arra a biztosíték, hogy nem ölsz meg egy Mikaelsont? -kérdeztem tőle most már felé fordulva.

-A szavam. Vagy esetleg nem bízol bennem bébi? -kérdezte Lucien, majd felém állt.

Nem válaszoltam a kérdésére, helyette inkább visszafordultam a térképhez.

-Különben is, mit is csinálsz most pontosan? -kérdezte tőlem, miközben megfogta a két kezével a vállaimat.

-Biztosra akarok menni, hogy tényleg Floridában vannak-e. -mondtam, erre pedig a térkép lángolni kezdett Floridánál.

-Jó hír, mert ezek szerint ott vannak, és álcázzák magukat. -mondtam egy lusta vigyorral az arcomon.

Újból egy igézetet kezdtem el mondani, de ezúttal nem magamnak.

-Tessék, kaptál 2 órát, hogy elintézz mindent amit szeretnél. Azután helyre áll a kötés szóval ha nem vagy a közelemben,akkor tudjuk mi lesz. -rántottam meg a vállamat. -Megvan a számom, majd 2 óra múlva találkozunk. -mondtam, miközben felálltam és a szemébe néztem.

-Köszönöm, kedves. -mondta, majd egy homlokpuszi után már el is szelelt.

Nekem is volt dolgom, így örömmel engedtem el magam mellől a férfit. Igaz, hogy kötődtünk egymáshoz miután megtörtént az az éjszaka, de nem akartam, hogy teljes betekintése lehessen az életembe.

Úgy éreztem, ideje lenne elmenni újból a temetőbe. Remélhetőleg nem futok össze senki ismerőssel sem. Az odavezető úton volt idő egy kicsit gondolkodnom.

Nem tudom, hogy mi volt ez, ami köztünk Luciennel alakult ki. Egyszer lefeküdtünk, és védjük egymást. Őszintén, nem érdekel milyen irányba megy tovább ez az egész, egyszerűen csak meg akarom találni Tristant, hogy megbűnhődjön a tetteiért.

Tettem egy ígéretet Luciennek, miszerint nem bántom Aurorát, de már akkor hazudtam neki. Nem volt benne a tervemben, hogy a vöröske ép bőrrel megússza ezt az egészet.

A temető kapuját átlépve suttogást hallottam. Az Ősök oly sok év után sem köszöntettek tárt karokkal. Csak egy gyors vizitre jöttem, mert nem akartam összefutni Davina Claire-rel.

Mert akkor faggatni kezdene, hogy elmondtam-e már a családnak, hogy nagyon is életben vagyok. Tudom, hogy ők szeretettel várnának, de nekem erre most nincs szükségem.

A sok sajnálkozó tekintetre, pedig főképp nincs. Eddig egyedül voltam, boldogultam, és ez most sem fog a nehezemre esni. Meg különben is, ami a múltban történt, azon már úgy sem tudnak változtatni.