I Hope We Are Not A Team [Chanlix] ✓

01

- Hát, eljött az idő - szólal meg a szőke fiatal férfi, miközben mosolyogva néz a családjára.

A reptér nem oly zajos, mint egy átlagos napon. Ez különleges alkalom. A Bang fiú különleges.

- Ígérd meg, hogy visszajössz - kéri Hannah, miközben bátyja karjaiba bújik.

- Nyugi, kicsilány. Nektek csak egy pislantás lesz. Nekem több mint másfél év, de nektek alig egy másodperc - simít a lány arcára - Mire felébredtek, már itt leszek.

A szőke nem aggódik. Erősen bízik abban, hogy ha pozítív a felfogása az embernek, akkor mindenből ki tudja hozni a jót. Még ha kudarcba fullad is a terv, legalább megpróbálták.

- Vigyázz magadra, Channie - öleli át szorosan az anyukája is, majd apját is szoros öleléssel búcsúztatja, mint az öccsét és húgát.

- Ti is. Szeretlek titeket - mosolyogva int egy utolsót, majd bőröndjét kezébe kapva kezd kocogásba a nemsokára induló repülő felé.

Nem messze a Bang család édes búcsújától, egy lilás rózsaszínes hajú fiú feketébe burkolózva szintén az utolsó percben célozza meg a repülőt.

A fiú már elbúcsúzott mindenkitől, pontosabban csak egy ember érdekelte, a nagymamája, akire utolsó normális családtagjaként tekint. Szülei még csak nem is tudták, hogy kiválasztották.

Igazából nem is érti, hogy választhatták ki, milyen alapon esett bele abba az ezer emberbe, akiknek feladata van, ami elég komoly érdekű is. Neki nem annyira, de másoknak talán igen.

Nem egy képzett orvos. Nem végzett el semmiféle különleges képzést, vagy esetleg fontos szakmát. Informatikát tanul a gimiben, most utolsó évesként emelt szinten is, de nem érti, mit keres itt.

Végigsétál az üres téren, egyenesen a repülő ajtajáig, ami alighogy csak egy percig van még nyitva, de Ő nem kapkodva lépked oda, majd az egyik segítő kezébe nyomja a papírját, amivel felengedik a gépre.

- Lee Felix? - kérdezi a másik nő, aki egy listát néz, de felpillant a fiúra, kimondva annak nevét, hiszen csak Ő hiányzik erről a listáról.

Felix csak bólint, és komoran vizsgálgatja azt az egy két arcot, amit már lát, azok közül, akikkel össze lesz zárva minimum másfél évre.

- Mit ne mondjak, nem kapkodtad el, fiatalember - rázza fejét a nő, majd vissza adja a papírokat.

- Nem én akartam erre az egészre jelentkezni.

A két nő elengedi a füle mellett a fiú mély dörmögését, és inkább intenek neki, hogy foglalja el a helyét a gépen, mert az mindjárt elindul.

Felix csak lassan és nemtörődöm módon sétál be a gép belsejébe, majd mikor megpillant egy szabad ülőhelyet, azonnal bemászik az az ablak mellé. A mellette lévő széken csak egy pulcsi van, ami jelzi, hogy ül ott valaki, de a személyt még nem látja a fiú, és őszintén szólva, nem is akarja.

Mikor a hangos bemondóban kérik az utasokat, hogy kapcsolják be öveiket, egy fiatal, vékony fiú végül leül mellé és izgatottan elhelyezkedik, majd Felix felé fordul.

- Szia! - mosolyodik el, de az idősebb nem reagál, még csak rá sem néz a másikra - Hé - böki meg annak vállát, így annak muszáj rá néznie - Szia, Jeongin vagyok - aranyos hanggal és egy előre nyújtott kézzel fogadja a másik morcos tekintetét. Természetesen Felix rá sem bagózik, és nem rázza meg kezét sem - Mi a baj? - kíváncsiskodik azonnal a kisebb, de a lilás hajú fiú csak megforgatja a szemeit - Figyelj, én csak meg szeretlének ismerni. Elég sok időt fogunk még együtt tölteni, szóval jobb ha minél hamarabb összebarátkozunk, és amúgy is, az embernek szüksége van bará-

- El tudnál kussolni, rókaarc? - dörren rá mély hangjával Felix, mire Jeongin azonnal megszeppen, és lehajtott fejjel fordul el, és inkább a kezébe veszi a kedvenc könyvét, hogy azt olvassa, inkább mint hogy a másik fenyegető tekintetébe nézzen.

Felix az úton unatkozik. Kifelé bámul az ablakon, míg mellette a fiú elmélyülten olvas. Bár az ausztrálnak vonzó lehetőségnek tűnik, hogy elővegye laptopját, és elfoglalja magát, de túlságosan nagy a kockázat arra, hogy a kisebb látja jelszavait, amiket minden és mindenki elől el kell titkolnia, ha nem akar bajt.

_____

- Changbin? - Chris hangja kissé magasabb a szokásosnál, talán pont a boldogság miatt, mikor meglátja gyerekkori barátját a tömegben, akivel talán négy éve találkozhatott utoljára.

- Chan? Te jó isten - az alacsonyabb elvigyorodik és kérdés nélkül szoros baráti ölelésben részesíti az idősebbet - Ki hitte volna, hogy pont itt fogunk találkozni.

Chris csak kuncog, és belül majd kiugrik bőréből, amiért újra láthatja barátját. Mikor elengedik egymást, a szőke végigméri a kisebbet, majd felnevet.

- Egy centit sem nőttél.

Changbin próbál mérgesen nézni a másikra, de mivel tudja, hogy bizony teljesen igazak az idősebb szavai, így végül csak Ő is nevetni kezd.

- Meglehet... De ha nyomnánk egy szkandert, nem sok esélyed lenne - vonogatja szemöldökeit, mire Chan elismerően bólint, hiszen a feketehajú igencsak megizmosodott az idő alatt.

- Binnie, végre hogy megtaláltalak - lép oda egy magas fiú, édes mosollyal, de mikor észreveszi Chant, kissé szégyenlősen bújik az alacsonyabb háta mögé.

Chris szemöldökei felkúsznak, már a becenevet hallva is, ugyanis régi barátja mindig utálta ezt a nevet, de mikor Changbin kissé zavart és piros arcára néz, egyből tudja, mi is folyik itt.

Chan mindig is logikus ember volt, és bár hiába nem beszéltek róla nyíltan, igen hamar rájött a szőke, hogy barátja nem kedveli a gyengébbik nemet. Mikor a fiúk a csajokról beszéltek, Bin csak bólogatott, ha kérdezték, röviden válaszolt. Viszont Chris nem egyszer kapta rajta barátját, amint egy-egy fiatalabb fiún tovább tartotta tekintetét a kelleténél.

- Hyunjin, Ő itt Chan, az egyik régi barátom, aki Ausztráliából jött - mondja Changbin, mire a magasabb csak bólint, ugyanis már mesélt neki az alacsony Chrisről - Chan, Ő itt Hyunjin a... barátom.

Changbin nagyot nyel, és kissé félve pislog fel a szőkére, de az csak vigyorogva méri végig kettőjüket.

- Egész gimiben azt vártam, hogy mikor mutatsz be nekem egy fiút, mint párod - rázza fejét mosolyogva - Gratulálok nektek. Mióta vagytok együtt?

Changbin kissé meglepetten néz az idősebbre, de csak kuncog, miközben óvatosan megfogja Hyunjin egyik kezét, és összefűzi ujjaikat.

- Már több mint másfél éve - mondja Hyunjin, miközben közelebb húzódik barátjához, hogy elférjen mellette pár lány, aki előrébb akar törni a már egyre nagyobb tömegben.

A stadionban pontosan ezren tartózkodnak, a pódium körül elhelyezkedve. Most még ismeretlen arcok, pár hónap múlva valószínűleg már rengeteg baráti szál.

- Hé sziasztok - lép a mikrofon elé egy srác, mire a közönség elcsendesedik - A nevem Kim Namjoon. Üdvözöllek titeket Bostonban, a központban. Azt hiszem nem lesz kevés munkánk, de ha összefogunk biztos menni fog. Sokfelől jöttünk ide, de senki sem lett csupán véletlenül kiválasztva erre a feladatra. Mindannyian különlegesek vagytok. Szóval, szerintetek meg tudjuk mutatni a világnak, hogy mennyi minden van bennünk? Készen álltok? - a közönség hangos válasszal jelzi, hogy igenis készek arra, hogy változtassanak a világ helyzetén.