I Hope We Are Not A Team [Chanlix] ✓

03

Jisung a fejét fogja. Chris mellette szintén tanácstalanul bámul ki a fejéből. Ji után Ő volt a második, aki megérkezett a csoport szobába.

- De nem tűnhetett el nyomtalanul - mondja halkan az ausztrál, mire a másik bólint.

- Pedig így van. Nyomtalanok vagyunk. Még azt sem tudjuk, hogy néz ki - sóhajt egyet a fiú.

Chan kissé mérges. Ez nem az az időpont és helyzet, ahol éppen könnyedén kivitelezhető, ha hiányzik valaki.

- Charles te mérnök vagy, igaz? - tereli a témát Jisung, mire Chan szemöldökei felszaladnak, majd halkan elneveti magát.

- Igen, mérnök vagyok, de a nevem Chris - fűzi oda vicces hangnemben, mire a másik azonnal bocsánatkérően néz rá.

- Ahj, bocsi - Chan csak nevetve legyint - Tegnap nem sok agysejtem maradt megjegyezni a neveket. Végig a fiún gondolkodtam.

- Nem számít - nevet az idősebb, majd az ajtó felé néz, mikor jópár csoporttag belép a nagy terembe.

Szépen lassan mindenki megérkezik, a létszám ellenőrzés is megtörténik, viszont az húsz főből ma is csak tizenkilenc van jelen.

_____

Chris este nyolckor már igazán fáradtan ballag fel a lépcsőn a szobájába. A mai napon megkapták a csoporttémájukat, ami a hulladékkezelés lett. Chan nem ezzel a problémával akart foglalkozni elsősorban, de hamar képzeletben fejencsapta magát, amiért elégedettlenkedett, mégha csak az agya rejtett zugában is.

Rengeteg ötlet felmerült, hogyan és mire kellene lecserélni az igazán káros anyagokat, de még mindig nincs ötlet arra, hogy mégis mit kezdjenek, hova rakják az eddig meglévő rengeteg újrahasznosíthatatlan szemetet.

Chris kissé el van keseredve, hiszen mindig mondják, hogy okkal választották ki. De mégsem jut eszébe semmi használható lehetőség. Fölöslegesnek érzi magát, pedig mélyen tudja, hogy egyáltalán nem az.

_____

Chan másnap délben még mindig ötlettelen. Bár a csoportban délelőtt egészen jó ötletek röppentek fel, a legtöbb kivitelezhetetlen volt.

Az ebédje befejeztével útját a szobája felé veszi ugyanis telefonjat tegnap elfelejtette feltölteni, így most az jelzi, hogy ideje lenne energiaforrást keresni neki.

Mikor viszont felér a harmadik emeletre és a megfelelő folyosóra beér, az egyik szobából egy fekete ruhás fiú lép ki, kezében laptop van. Channak alig kell egy másodperc, azonnal rájön, Ő volt az a fiú, aki elszaladt előle tegnap előtt.

- Hé - szólítja meg, mire az csak flegmán rápillant a szőkére.

Lépne oldalra, és hagyná ott a másikat, de az szorosan a szabad csuklójára fog. A visszarántás lendületétől a fiú fejéről lehullik a kapucni, így Chris szeme elé tárul a kisebb lilás haja.

- Most nem fogsz elfutni - mondja kissé szigorúan az idősebb, mire a másik csak értetlenül pislog rá, de kikerekednek szemei, mikor megfejti, hogy ki is áll előtte - Nem is értem, a múltkor miért rohantál el olyan hirtelen.

- Nem a te dolgod, szöszi - morogja halkan, mire Chris csak összeráncolja a homlokát.

- Valószínűleg jóval idősebb vagyok mint te. Azt hiszem egy kis tisztelet kijárna nekem, nem gondolod? - kérdezi kissé nyersebben már az idősebb, mire a másik csak képen röhögi.