"ғᴀᴋᴇ"

✨2. nap✨

*⭒𝐚𝐥𝐭-𝐣 - 𝐛𝐫𝐞𝐞𝐳𝐞𝐛𝐥𝐨𝐜𝐤𝐬⭒*

#2 Bár hagytál volna elbotlani a saját lábamban.

-Ez meg ki? —kérdezte ismét egy magabiztos hangnemben Kevin.

-Choi Chanhee, ő lesz a társam. Nekünk az lesz a feladatunk, ho–

-Basszus, de éhes vagyok...menjünk enni!

Changmin rátette csoporttársa vállára a kezét és nagyot sóhajtva indult meg vele, Kevin után. A szerdai napjuk mindig ilyen volt. A kora reggeli óra után következett két órányi szünet, amit valaki tanulással, valaki pedig reggelizéssel töltötte. Changmin hiába akart volna ilyenkor tanulni, Kevin mindig, mindenhova cipelte magával.

-Te mit szeretnél, Chanhee?

-Hallottad a nevét?

-Hogy ne hallottam volna?

-Nos azt hittem nem érde–

-Szóval?

Chanhee szótlanul felhúzta a vállát, jelezve, hogy maga sem tudja, ezért Kevinnek kellett üdítőt választania. Mikor beszereztek minden szükséges, illetve szükségtelen ételt, a három fiú keresett egy-egy árnyékos helyet, ahova leülhetnek. Mikor mind a hárman elhelyezkedtek, Chanhee elővette a füzetét a táskából és felírta a projekt címét, alá pedig társa és saját maga nevét.

-Annyira bosszantó... Komolyan kinek hiszi magát?

-Bocsi, csöndbe tudnál maradni?

-Nem. Nem hallod, hogy éppen mérgelődök?

-De, de ezt tudnád magadba is tenni. —vágott vissza Chanhee, mire újdonsült barátja kuncogni kezdett— Nem vagyok koleszos, ezért mihamarabb el szeretném kezdeni a feladatot.

-Ma délután gyere fel hozzánk, aztán tanulj ott... Én szerintem úgy sem leszek ott. Most viszont hadd morogjam ki magam!

És Kevin így is tett. Addig mondta a magáét, míg valahogy az idő el nem telt és azon nem kapta magát, hogy délután hatkor az egyetem bejárata felé sétál. Mikor megérkezett, cipője orrával a lépcsősor előtti faleveleket kezdte rugdosni, mikoris a telefonja rezgése visszahúzta a bolygóra.

-Gyere az uszoda bejáratához.

-Honnan van meg a szá–

Mire észbe kapott volna, a vonalat bontották, a telefon képernyője ismét elsötétedett, Kevin pedig folytathatja, amit korán reggel már elkezdett: a szitkozódást. Szinte egyszerre érkezett meg a két fiú a megbeszélt helyre, mégis Jacob amint meglátta Kevint, egyből elindult az otthona felé.

-Gyere, útközben megbeszéljük a dolgokat. Közbejött valami, így ma érd be ennyivel.

-Amúgy sem akartam elmenni hozzád... —dünnyögött Kevin, ki pulcsija madzagjának rágcsálásával volt elfoglalva.

Ahogy haladtak, Jacob egy olyan tempót vett fel, amit Kevin nem tudott tartani, ezért következett be például az is, hogy sikeresen megbotlott azzal a lábával, amellyel korábban a leveleket rugdosta. A fiatalabb szótlanul és összeszorított szemekkel esett, egészen addig, amíg Jacob kezével érte nem nyúlt és húzta fel. Mikor Kevin ismét a két lábán állt, Jacob közelebb hajolt hozzá, pont, mint reggel és elmosolyodott.

-Elpirultál, Moon.

-Én... Én nem.