"ғᴀᴋᴇ"

✨5. nap✨

*⭒𝐦𝐚𝐜𝐡𝐢𝐧𝐞𝐡𝐞𝐚𝐫𝐭 - 𝐬𝐩𝐞𝐚𝐤 𝐢𝐧 𝐭𝐨𝐧𝐠𝐮𝐞𝐬⭒*

#5 Bár ne töröltem volna le a szádról a habot.

Másnap Kevin kora reggel tisztázta magában, mennyire is jó dolog elalvás előtt az orrspray, –hisz sokkal jobban kapott levegőt, mint általában– ezért mosolyogva kezdte szemeit törölgetni.

-'Reggelt, Kev! Milyen volt a tegnap estéd? —kérdezte Changmin fogkefével a szájában, amivel gyorsan vissza is ment a fürdőbe, ezért nem láthatta Kevin arckifejezését.

-Nem történt semmi különös... De megnyugtatlak, ma nem megyek be! —terelte el a témát az idősebb, majd telefonját kezébe véve próbálta belefojtani barátjába a szavakat: sikertelenül.

-Ma megint Chanheenál leszek, így nyugodtan idehívhatod Jacobot. Megbeszéltétek már a–

-Mikor kezdődik az óra?! —förmedt rá Kevin, szobatársára, aki azonnal összehúzta magát és lebiggyesztette a száját— Jajj bocsiii! Nem akartam rád kiabálni!

-Mindegy, megyek is. Este majd jövök, szia!

Kevin a levegőbe nyúlva el akarta érni barátját, de az és árnyéka, pillanatok alatt tűnt el, magával víve a piciny szoba maradék zaját is. Teltek, múltak a percek, majd az órák, ám Kevin szinte annyit magyarázta másnak, hogy nem beteg, hogy délután háromkor tényleg nem érezte magát annak. Mielőtt elindult volna világot látni, megmérte azért a lázát, de ünnepélyesen tapasztalta, pont ugyanannyit mutat a piciny mérő, mint bármely egészséges embernek.
Miközben a cipőjét kötötte azért átfutott rajta a gondolat, hogy miként gyógyult meg ilyen hamar. Már, ha Jacob nem hazudott neki és tényleg beteg volt. Viszont Kevin nem tudta, milyen ember is, Jacob. Még akkor sem jött rá, mikor kedvenc kávézójában ücsörögve, meglátta az említettet besétálni.

-Hello! Egy latte macchiatot és egy szelet répatortát kérnék.

Miután Kevin végig hallgatta a rendelést, jobban lehúzta baseball sapkáját, mert Jacob, a szemközti asztalnál foglalt helyet. Úgy gondolta, az lesz a leghelyesebb, ha most elmegy innen, ám lábai ismét nem működtek. Mikor egy pillanatra felpillantott, Jacob kezében egy könyvet látott, az említett arcán pedig váltakozó arckifejezéseket. Kevin higgadtan nyugtázta magában: az idősebb nem vette őt észre és most is el van foglalva a könyvvel.

-Tessék, a kávéd és a sütid! —kuncogta el a mondata végét a fiatal felszolgálólány, majd folytatta— Meg fogsz fázni, ha nem szárítod meg a hajadat!

-Ugyan, nem lesz semmi gond! —válaszolt vissza Jacob, majd egyből vissza is fordult a könyve felé, ám Kevin a helyén döbbenten pillogott.

Figyelemmel követte, ahogy a fiatal lány csalódottan ballag vissza a pult mögé, majd ahogy Jacob egy papír cetlit rak a könyvbe és maga elé húzza a kért finomságokat. Csak akkor hagyta el a helyét, mikor az idősebb belekortyolt kávéjába. Fogalma sem volt, miért csinálja azt, amit, mégis meg akarta tenni. Amint Jacob elvette a poharat szája elől, Kevin ujjaival végig simította az említett ajkait. Egy pillanatig hezitált, majd eldöntötte, hogy fehér pulcsijába törli a vékony habréteget, ami ujján maradt.

-Te meg mit–

-Miért pirultál el, Bae? Esetleg máris, megfáztál? —nevette el magát Kevin, majd faképnél hagyta az idősebbet.