"ғᴀᴋᴇ"

✨17. nap✨

*⭒𝐰𝐨𝐨𝐝𝐳 - 𝐥𝐨𝐯𝐞 𝐦𝐞 𝐡𝐚𝐫𝐝𝐞𝐫⭒*

#17 Ha nem segítek neked az esszé írásnál...

Szokásos ébresztő, viszont egy különös rendetlenség. Talán ez a kifejezés illette a legjobban Jacob szobáját, aznap reggel. Mégis, a fiatal mosolyogva szemlélte a széttépett tollpárnát, illetve a földön heverő ceruzák és filcek tömkelegét. Soha nem gondolta volna, hogy a Beyoncé iránti közömbös érzelmei fogják az éjszaka legnagyobb párnacsatájába invitálni.
Miközben az egyetem felé igyekezett, akkor is mosolyra húzódott a szája, ha csak eszébe jutott Kevin, olykor magasra kúszó hangja, ahogy nem szép angol kifejezésekkel illeti.

-Cobie hyung! Mizujs?

Mielőtt az említett fiú válaszolhatott volna, a vidám Changmin mellett baktató fiú, hirtelen rohanni kezdett, aminek hatására, barátai nevetni kezdtek.

-Semmi különös, bár szerintem Kevinnek valami sürgős dolga akadhatott! Mindegy is, te tanultál a mai dogára?

-Mi–micsoda? Baszki, az nem jövőhétre volt ígérve?

Jacob ajkai közé ismét beszorították a szavakat, így esélye sem volt megkérdezni a fiatalabbat, mennyire is felkészült a dolgozatra. Changmin, Kevin példáját követve, elkezdett futni, de ő az egyetemmel ellentétben, a kollégium felé vette az irányt; így Jacob, ismét magára maradt. Persze csak egy rövid időre. Mikor beért a terembe, ki akarta használni azt az egyszeri alkalmat, hogy Changmin helyére beülve, a Moon fiú mellett tudhassa magát.

-Hé, de ez Changmin helye! —eszmélt fel a pad firkálásából Kevin, mikor az idősebb ledobta a táskáját mellé.

-Ma az enyém lesz! —nyújtotta ki a nyelét Jacob, majd elvett egyet a dolgozatpapíros stócból és tovább adta.

(...)

Mikor az előadóteremre síri csönd ült ki, Kevin egyre többször kezdett nézelődni, amit újdonsült padtársa észre is vett.

-Mi az? Ezt tegnap átnéztük!

-De ezt nem! —mutatott Kevin a papírjára, amire Jacob miután rápillantott, visszafordult a sajátja felé és percek alatt befejezte.

Lassan felemelte a fejét, majd mikor látta, hogy a tanár nem rájuk figyel, kicserélte a lapját Kevinével.

-Tegyél úgy, mintha írnál.

-De Jacob–

-Szívesen.

(...)

Miután Jacob beadta a dolgozatját, fellélegezve lépett ki az épületből, aminek oldalától pár méterre felfedezte két haverját.

-Nektek hogyan siker–

-Hogy tudsz vele lenni, hyung... Nem értelek.

-Én sem téged, Juyeon. Mire célzol?

-Kevin Moonról beszélek! Az a gyerek még a levegővételt is színleli!

-Amúgy igen, hyung, mióta lettél ennyire vak? —tette hozzá Jaehyun, ám mielőtt átnyújthatta volna a cigarettát Jacobnak, Kevin egy hirtelen mozdulattal kiverte a kezéből.

-Szerintetek csak úgy unalomból lógnék egy olyan sráccal, akinek müzli fétise van és visítani kezd, ha valaki hozzányúl a kedvenc plüsséhez? De most komolyan. Attól mert belőletek kiveszett a szeretet érzése, nem kell mást is így látnotok. —egy szánalmas nevetés kíséretében, Kevin átkarolta az oldalánál az idősebbet, majd elindult vele.

Mikor Kevin meggyőződött, hogy a két fiú már nem látja őket, elengedte Jacobot.

-Fhu, sosem voltam még ennyire őszinte... Ezért most meg kell hívnod egy kávéra!

Abban a percben, Kevin, korábban elhangzott "őszinte" szavai és cselekedete, melengetően érintette a még mindig vak Jacobot.