TNSS - Különleges képességűek titkos szolgálata

12. fejezet - Főző lecke

Két nap múlva a konyhát sikerült teljesen felújítania Itachinak és Narutónak kisebb vagy inkább nagyobb segítséggel, mivel apám megunta az instant rament, felhívott egy építési céget, akik hamar rendbe hozták az okozott károkat.

Ebben a két napban rákeltet jöjjek, hogy nem sok mindent tudok tenni Sasuke kiszolgálásaként, azon kívül, hogy percenként az idegeire megyek. Ha kitakarítottam a szobáját, akkor azért morgott mert nem talál semmit, ha kimostam a szennyesét, akkor az volt a baj, hogy a legtöbb ruhája rozsaszin lett, és a magas hőfok miatt össze is mentek, mikor új ruhákat vettem neki a megrongáltak helyett, akkor meg közölte, hogy ez nem az ő stílusa, és nem hajlandó hordani őket.

Tehát minden igyekezetem ellenére, ő mindig elégedetlen volt, ezért miután reggel az utolsó polcot is a helyére tették a munkások, a konyhába léptem, hogy valami finom reggelit készítsek a Gazdámnak.

A hűtőhöz lépve viszont alább szállt  a kezdeti lelkesedésem, mivel az teljesen üres volt, de elég makacs vagyok így az elhatározásomon nem változtattam, akkor is reggelit készítek Sasukénak.

Felszaladtam a szobámban, és öltözködni kezdtem, kivettem a szekrényből az első ruhadarabokat amik a kezem ügyébe kerültek, ami egy fekete farmer csőnadrág és egy zöld rövid ujjú pólót takart. Gyorsan magamra kapkodtam őket, miután pedig cipőt is túrtam magamnak, kisebb rendetlenséget hagyva magam után leptem be a fürdőbe, hogy elvégezzem a reggeli teendőimet, aztán sietve hagytam el szállodát, hogy egy boltot kutatva meg vásárolhassam a reggelihez szükséges dolgokat.

Sokáig kóvályogtam a bevásárló központ sorai között, hogy tüzetesen végig nézzem a kínálatot, és a lehető legjobb hozzávalókat tudjam kiválasztani a reggelihez, ami végül úgy döntöttem, különböző ízesitésű Onigirik lesznek.

Már szinte mi den hozzávalót sikerült beszerezzek, csak az umeboshit nem találtam sehol, mikor észre vettem egyetlen üveggel, fent a polc tetején, amit az én 161 centimmel nehezen fogok elérni.

Körbe kémleltem, hogy tiszta e a terep, majd mikor megbizonyosodtam benne, hogy senki sem fogja látni a következő attrakciómat, a kezemben tartott kis kosarat letéve a földre, közelebb sétáltam a vas szerkezethez ami roskadásig volt befőttekkel és konzervekkel.

Kezeimet ellőre nyújtva kapaszkodtam bele a fejem felett levő polcba, majd felszökkenve rá próbáltam elérni a kiválasztott szilva befőttet.
Már éreztem az ujjaim hegyével, hogy lassan elérem a kívánt terméket, mikor reccsenéshez hasonló hangot hallottam magam alatt.  Lehunyva smaragdjaimat vártam a becsapódást, vagy a lezúgó konzervek és befőttes üvegek csattanását.

Viszont ebből egyik sem valósult meg.

Értetlenül pislogtam pillaim mögül, abba meleg barna szemekbe, amiknek a tulajdonosa megmentett az eséstől.

- Sasori-senpai? – kérdeztem tőle, mire egy apró mosollyal az ajka szelén bólintott egyet. – Te is jöttél vásárolni?

- Nem – rázta meg fejét, majd óvatosan lehelyezett a földre. – A főnök látta, hogy elmentél, aggódott, hogy valami, történhet veled, ezért megkért, hogy kövesselek. – mondta kimért hangsúllyal, én pedig közbe végig kémleltem, hogy mekkora pusztítást sikerült véghez vinnem. Döbbenetemre semmit sem törtem össze, a vörös hajú megmentőm bábjai, az összes lepotyogó terméket elkapták, és éppen a vissza szerelt polcokra pakolták vissza őket.

- Hát, nagyon hálás vagyok, hogy itt voltál, nem is tudom mihez kezdtem volna, ha ez most mind rám borúl. – vakartam meg zavartan a tarkóm.

- Hm. – hallatszott a sokat mondó válasz. – Egyebkent, mit csináltál a polc tetején?  - vonta fel szemöldökét.

- Ja, tényleg, az umeboshit. – csaptam magam homlokon, majd a még mindig a polc tetején árválkodó szilva befőttre emeltem tekintetem. – Leakartam venni, de nem értem el. – magyaraztam meg az artistákat megszégyenítő mutatványom okát,  Sasori pedig követve íriszeimet a befőttre nézett, majd egyik bábja segítségével megszerezte nekem a hőn áhított umeboshit.