Ha újra látlak - Fehér rózsa

Nyolcadik fejezet - Hope

Holden felcsattant a pulttól és azonnal elviharzott. Nem értettem, miért volt az apja ilyen ellenséges és azt végképp nem tudtam, hogy Holdennek már volt barátnője. Úgy tűnt, fájdalmasan érinti a dolog. Azonnal mentem utána és a szobájában értem utol, ahol leült az ágyára és a fejét fogta.
- Holden – térdeltem le elé és megfogtam a kezét. Remegett, nekem pedig majd megszakadt érte a szívem.
- El kell menned innen, Hope – mondta halkan, de a hangjából ítélve legszívesebben szétvert volna valamit.
- Nem megyek sehová. Szeretnéd elmondani, mi volt ez az egész?
Nem akartam rá erőltetni, de szerettem volna tudni, mi volt ez. Hogy mi bántotta. És reméltem, hogy segíthetek.
- Ha elmondom, el fogsz hagyni, Hope. Arra nem állok készen. Soha nem akarom elmondani, mert soha nem fogok rá készen állni – motyogta a tenyerébe.
- Emiatt nem kell aggódnod, Holden. Bármi is az, a múltban történt és én mindennel együtt akarlak – elhúztam a kezét az arcáról és félelemmel teli szemeibe néztem. Mi lehetett annyira rossz, hogy nem merte elmondani?
- Volt egy barátnőm. Még a gimiben – kezdett bele halkan, miután kifújt egy nagy adag levegőt. Közben erősebben fogta a kezem, mintha attól félne, tényleg elmegyek – Egy este elmentünk mindketten külön buliba és persze ittunk. Én... Nem szerettem őt, legalábbis nem igazi szerelemmel. Talán csak fellángolás volt. Felhívott és összevesztünk. Elmondtam neki, hogy szakítani akarok, de ő nem akart. Azt mondta, autóba ül és eljön hozzám, hogy megbeszélje velem. Tudtam, hogy már ivott. Mégis azt mondtam, csináljon, amit akar. És ő megtette. De nem ért el hozzám. Azóta gépek tartják életben csak és ez az én hibám – mondta a könnyeivel küszködve.
Fogalmam sem volt, mit mondjak. Talán csak elvakított, amit iránta érzek, de nem tartottam ezt az egészet az ő hibájának. Részeg volt és a lány megérthette volna, hogy szakítani akar, bármennyire is fájt neki és őszintén sajnáltam. De ő döntött úgy, hogy autóba ül részegen és nem Holden kényszerítette rá.
- Ez nem a te hibád volt, Holden – mondtam neki gyöngéden és próbáltam nem elsírni magam, ahogy megláttam a szemeiből kicsordulni egy könnycseppet – Nem te erőltetted rá.
- Mi van, ha nem akkor este szakítok vele? Talán nem szerettem igazán, de nem akartam, hogy baja essen. Nem így kellett volna. Nem így kellett volna elmondanom neki.
- Nem tudhattad, hogy tényleg megteszi.
- Hope ez...
- Nem – fogtam két kezem közé az arcát és mélyen a szemébe néztem – Nem a te hibád volt, érted? Nem a te hibád.
- Ezért voltam mindenkivel egy fasz. Ezért feküdtem le csak egyszer a lányokkal. És most rettegek, Hope. Mi van, ha apámnak igaza van és nem foglak tudni megvédeni? Mi van, ha nem fogok tudni rád vigyázni? – sírt halkan, én szintén képtelen voltam tovább visszatartani.
- Holden – szipogtam és hozzá bújtam, ő szorosan ölelt, együtt remegett mindkettőnk teste – Nem ismerlek még régóta, de azt tudom, hogy jó ember vagy és nem tudnál bántani senkit. Én ezt látom benned és ami a múltadban történt, abból bármit elfogadok.
- Apa gyilkosként tekint rám, mert Chris a legjobb barátja lánya volt. Egyedül Rose, Cole, Connor és a bátyád álltak mellettem.
- Most már én is itt vagyok neked.
Úgy fújta ki a levegőt, hogy szinte hallottam, ahogy a teher lehullik a mellkasáról. Szorosabban ölelt magához, arcát a nyakam hajlatába fúrta.
- Igen, édesem. Most már itt vagy nekem. És soha nem akarlak elveszíteni.
- Nem fogsz, Holden. Nem fogsz – bújtam a mellkasához és percekig csak úgy tartottuk egymást, miközben szapora, erős szívverését hallgattam.
Vártam, amíg lassan megnyugszik, reméltem felfogja, hogy tényleg nem az ő hibája volt. Valamint azt is, hogy emiatt nem fogom elhagyni. Mégis hogyan tehettem volna, hisz nem tett semmi rosszat, csak szakított valakivel, akivel már nem akart együtt lenni.
Miután megnyugodott, egy picit elengedett, hogy ajka az enyémhez érjen és lágyan megcsókolt.
- Menjünk el innen, oké? – kérdeztem, amikor picit elengedett. Szinte láttam rajta, mennyire nem akar egy légtérben lenni a szüleivel.
- Ez nagyon jó ötlet. Nem bírok itt maradni.
Megfogta a kezem és segített felállni, miután ő is megtette. Még mindig a kezemet fogva lementünk a szobájából, a nappaliban összefutottunk a szüleivel. Holden szorítása erősebb lett, de nem zavart. Büszkén kihúzta magát és az apjára vigyorgott.
- Tudjátok mit? Leszarom, hogy mit mondasz. Leszarom, hogy te mindig vele értesz egyet – mutatott szabad kezével az édesanyjára – Leszarom azt is, ha többé haza sem jösztök. Képes vagyok arra, hogy vigyázzak erre a lányra, mert fontos nekem. És ezúttal nem fogom elrontani.
Azzal el is mentünk meg sem várva, hogy akár egy szót is szóljanak. Kint beszálltunk az autójába és elindultunk.
- Hová megyünk?
- Majd meglátjuk, ha odaértünk – vigyorgott rám.
Ettől a vigyortól megdobbant a szívem. Egyszerre volt jókedvű, szexi és kedves. Bekapcsolta a rádiót és együtt énekeltünk minden zenét, amíg ismertünk, amíg Boston elsuhant mellettünk. Nagyon örültem, hogy sikerült megnyugodnia és jobb kedve lett.
A város szélénél a tiszta természet várt, Holden egy földútra hajtott, mely egy gyönyörű rétre vezetett minket. Ott leparkolt, kiszállt és gyorsan átszaladt az én oldalamra kisegíteni. Még hogy egy seggfej. Mélyen magamba szívtam a friss levegőt, miközben Holden kinyitotta a csomagtartót és kivett belőle egy takarót, majd a földre terítette.
- Gyere, virágszirom.
- Egy pillanat – feleltem ugrándozva, miközben elővettem a táskámból a fényképezőgémet és máris nekiláttam, hogy készítsek pár képet.
Az utolsót Holdenről készítettem, aki a takarón feküdt, alkarját az arcán tartva, hogy ne süssön a szemébe a nap. Ezután leültem mellé és oldalról a mellkasára feküdtem, mire megsimogatta a hajam.
- Nagyon édes vagy, amikor ezt csinálod – nevetett halkan.
- Mit?
- Ugrándozol, amikor örülsz valaminek. Aranyos.
Jól esett tőle a bók, el is pirultam, amit szerencsére nem látott. Megcsókoltam a mellkasát, majd felültem és az ölembe húztam a fejét. Elmosolyodott. Aztán beszélgetni kezdtünk. Még mindig volt, amit nem tudtunk a másikról annak ellenére, hogy sokszor órákig megállás nélkül csak beszélgettünk. És én nagyon boldog voltam, hogy megismerhetek dolgokat vele kapcsolatban. Hogy megosztotta velem a jó és rossz emlékeit, tulajdonságait egyaránt és én is megtehettem ugyanezt. Végül megkérdezte, olvasok – e neki valamit, amire persze boldogan igennel válaszoltam, bár nem értettem, miért akarja, hisz pár napja említette, hogy nincs nagyon oda a könyvekért.
- Csak hallani akarom a hangod – mondta rám pillantva.
Persze nekem több sem kellett. Örvendezve, fülig érő szájjal vettem elő a könyvet a táskámból, amit épp olvastam. Mindig magamnál tartottam azt a könyvet, amit éppen olvasok, mert hát sosem lehet tudni, mikor lesz napközben egy kis időm, hogy megnézzem, mi történik a szereplőkkel. Olvasni kezdtem és természetesen betűig elmerültem benne. Eszembe jutott egy jó pár oldal után, hogy megkérdem Holdent, hogy tetszik neki, de nem volt rá lehetőségem. Fejét a hasam felé fordítva aludt, arca nyugodt volt és irtó helyes. Elmosolyodtam a látványon, majd lehajoltam és nyomtam egy csókot a homlokára. Bár talán nem kellett volna, mert azonnal mocorogni kezdett, szemeit lassan kinyitotta, álmos tekintete az enyémbe mélyedt.
- Elaludtam? – kérdezte halkan, rekedtes hangon.
Miért volt a hangja ilyenkor egyszerre ennyire édes és sexi?
- Egy picit – mosolyogtam rá.
- Francba – túrt bele a hajába – Ennek nem így kellene lennie. Neked kellene aludnod az én ölemben, nem fordítva.
- Pedig jó ez így, fordítva is. Édes volt.
- Édes? – kérdezte elkerekedett szemekkel, szája sarka mosolyra húzódott – Hát ilyet sem mondott még rám senki.
- Hát én mondom. Néha nagyon édes vagy O’Brien – kuncogtam, miközben megsimogattam a haját.
Ő felült velem szemben, meleg tenyerét a derekamra csúsztatta. Már attól elállt a lélegzetem, hát még mikor a szemeimbe nézve közelebb hajolt hozzám és finoman megcsókolta a nyakam. Azt sem tudom, vettem – e levegőt.
- Te is mindig nagyon édes vagy – suttogta, majd nyomott egy csókot a nyakam másik oldalára – És gyönyörű – ezután az ajkamra kaptam egy rövidke csókot – És dögös.
- Ha így folytatod, én is olyan egoista leszek, mint te.
- Az nembaj – nevetett.
Újra megcsókolt, ami olyannyira elmélyült, hogy azt is elfelejtettem, hol vagyunk. Bár annyira észleltem, hogy tudtam, még mindig a kis réten vagyunk, így nem mentünk tovább, bármennyire is szerettem volna. És hát, igen. Érezhetően ő is szeretett volna többet. Éppen ezért alig vártuk, hogy később hazaérjünk. Végül is visszamentünk hozzájuk, mivel Holden már lenyugodott és úgy volt vele, hogy tényleg leszarja, mit gondolnak róla. Viszont az apja csak nem akarta békén hagyni.
- Hiszen látszik rajta, mennyire kedveli azt a lányt – hallottuk meg Mrs. O’Brien hangját, mikor beértünk a házba.
- Christina – t is kedvelte.
- Ez most más.
- Mégis mitől lenne más? Párszor összefekszik vele, aztán ott hagyja. Végül annak a lánynak is baja esik majd. Holden felelőtlen és nem képes egy komoly kapcsolatra.
Holdenre néztem, aki csak lefagyva hallgatta a beszélgetést, szemeiben bűntudat, harag és szégyenérzet ült, ami mellé temérdek szomorúság is társult. Mindez csak azért, mert történt egy baleset, az apja pedig haragszik rá. Egy olyan dolog miatt, amiről még csak nem is Holden tehet. Nem voltam az a fajta, aki ha higgadtan is, de szócsatát kezdeményez, mert mindig attól féltem, hogy a másik fél dühösen reagál majd. Viszont képtelen voltam elviselni, hogy Holden ostorozza magát és a szavakat, melyeket egy olyan apa mondott rá, aki fél életében ott sem volt mellette.
- Na jó, ebből elegem van – húztam ki a kezem az övéből, majd bementem a nappaliba és megálltam a szülei előtt.
- Hope, mit csinálsz? – állt meg mellettem Holden, én viszont már kezdtem volna bele a mondandómba. És nem állt szándékomban visszakozni.
- Na, ide figyeljenek. Mégis hogy hibáztathatja egy apa a fiát egy rohadt baleset miatt? Ön soha nem szakított senkivel, vagy mi? És ha annak a valakinek baja esett volna, magát okolná? Nem, mert szerintem önnek nincsenek érzései. Holdennek igenis vannak és sajnálja, ami történt. Azóta is magát ostorozza, mindezt oktalanul. A szüleinek a gyerekük mellett kellene állniuk, nem ellenük. És ne mondja, hogy Holden felelőtlen és nem képes egy komoly kapcsolatra. Igenis képes rá. Ne merjen rá bármi rosszat is mondani, hiszen nekem nagyon úgy tűnik, hogy még csak nem is ismeri a saját fiát. Én elmondom önnek, milyen, oké? Holden kitűnő az iskolában, gyönyörűen rajzol, keményen tanul és csodásan dolgozik. Gondoskodó, megbízható és kedves. Szóval legyen szíves és szálljon végre le róla, oké? Gyere, Holden – fogtam meg a fiú kezét és a szobája felé indultunk a szülei értetlen tekintete elől.
Mire beértünk a szobájába, az adrenalin eltűnt és a fejemet fogva ültem le az ágyára. Basszus, basszus. Kiosztottam Holden szüleit. Mégis hogy tehettem ezt? Mi van, ha Holden meg fog gyűlölni? Istenem, annyira idióta vagyok.
Apropó Holden. A fiú az ajtajának dőlve fogta a fejét és nevetett. De olyan jókedvűen, ahogy még nem hallottam.
- Mit nevetsz, Holden? – néztem rá.
Igazán csodás látvány volt.
- Kioffoltad a szüleimet.
- Istenem, tudom. Annyira sajnálom.
- Ha sajnálod, akkor miért csináltad? – kérdezte, miközben odajött hozzám és letérdelt elém.
- Mert nem tudom nézni, ahogy ostorozod magad. És nem bírom hallgatni, ahogy apukád beszél rólad.
- Tudod, én is rengetegszer elmondtam nekik ezeket a dolgokat. Szeretem, őket, mert a szüleim, de mindent gyűlölök, amit mondanak. És köszönöm... Hogy kiálltál mellettem – csúsztatta kezét az arcomra és aranyosan elmosolyodott.
Nem haragudott, mégis kicsit még mindig rosszul éreztem magam. Bár azután olyan dolgot tett, amitől megint megfeledkeztem mindenről. Lefektetett az ágyra és fölém magasodott. Teste beborította az enyémet, ajka pedig dédelgette az én ajkamat.
- Gyere – suttogta – Meghálálom, hogy kiálltál mellettem.
Aztán el sem engedett. Kezeink bejárták a másik testének szinte minden pontját, bőre az enyémhez simult, miután lassan megszabadítottuk egymást a zavaró ruhadaraboktól. Felnyögtem, amikor megéreztem őt magamban és a karjába martam, ő megmarkolta a csípőmet és lassan mozogni kezdett bennem, miközben ajka az ajkamon és a nyakamon utazgatott. Elvesztem az érintésében és a csókjaiban. Gyorsabban kezdett mozogni, majd másodpercekkel később mindketten felnyögtünk az élvezettől. Holden a nyakamba fúrta az arcát, hevesen szedte a levegőt, ahogy én. Miután sikerült kicsit megnyugodnunk, Holden felemelte a fejét és kaptam egy lágy kis csókot.
- Tehetek érted még valamit? – kérdeztem vigyorogva, mire halkan felnevetett. Egy pillanattal később viszont arca komoly lett és magához ölelt.
- Csak maradj mindig mellettem, Hope. Csak ezt szeretném.
- Én is, Holden. Én is.
Rám mosolygott, aztán megcsókolt és még szorosabban ölelt magához. Az a tekintet, amivel megkért... Örökre az emlékezetembe vésődött és képtelen voltam elszakadni tőle. Akkor jöttem rá, mi volt az az érzés, ami már az elejétől fogva húzott hozzá. Szerelmes voltam belé. Az elején nem akartam az lenni és őszintén még mindig féltem egy kicsit, mi lesz, ha összetöri a szívem. Mégis belé szerettem. Azt hiszem, ez ellen nem tehettem semmit, de őszintén nem is akartam. Akkor sem, ha talán ő nem érez úgy, ahogy én. Szerettem volna elmondani neki, de mi van, ha akkor véget vetek az egésznek?
Inkább csak szorosabban a mellkasához bújtam és élveztem a melegségét.
- Holden.
- Igen, kicsim?
- Vannak már terveid a karácsonyi szünetre? – néztem fel rá.
- Nem, nincs. A szüleim biztos megint nem lesznek otthon. Rose is megy a családjához. Szóval Cole – al szoktam lenni meg Connorékkal.
- Mit szólnál, ha most éven velünk lennél? – kérdeztem kicsit félve? Jézus, mivan, ha ez túl gyors?
- Nos, Carter már múlt éven is kérdezte, de tudtam, hogy ha én ott leszek, akkor te nem. Most viszont már nem bujkálsz elölem, szóval rendben, ha a szüleidnek nem gond.
- A szüleim imádnak, Holden.
- Tényleg? – kérdezte önelégült vigyorral.
- Igen. Mindig kérdezgették, mégis miért bújok el elöled. Így visszagondolva már sajnálom. Biztosan kellemetlenül érezted magad emiatt.
- Nem éreztem magam kellemetlenül. Ha valakit nem érdeklek, vagy nem akar ismerni, akkor elfogadom. De így visszagondolva én is sajnálom. Kár, hogy nem láttalak meg hamarabb.
- Miért? Akkor is megpróbáltál volna megszerezni a hátsó szándékaiddal, az eszméletlenül jó csókoddal és a az egyszerre aranyos és sexi mosolyoddal?
Ezeket komolyan kimondtam? Holden kerek szemekkel bámult rám, majd meg is ajándékozott azzal a csodás mosollyal.
- Szóval tetszenek a hátsó szándékaim, a csókom és a mosolyom?
- Igen. Meg egy csomó más minden – feleltem elpirulva.
A mosoly még akkor sem tűnt el az arcáról, amikor édesen megcsókolt, aztán a szemeimbe nézett.
- Nekem is igazán nagyon tetszik benned minden.
- Tényleg?
- Igen, virágszirom. Szóval. Most már elhiszed ennek a seggfejnek, hogy nálad gyönyörűbbet még sosem látott?
- Valójában akkor, amikor először megkérdezte, úgy nézett rám, hogy már akkor elhittem.
Újra megcsókolt. Szenvedélyesen és egyszerre édesen. A derekamra csúsztatott kezével a hátamra fordított és fölém magasodott. És megint el sem engedtük egymást.