Ha újra látlak - Fehér rózsa

Ötödik fejezet - Holden

Nagyon nem akartam kimászni az ágyból, de lent voltak a gyógyszereim és rohadtul fájt a karom. Lementem a nappaliba és elállt a lélegzetem. Hope ott volt, ott feküdt a kanapémon. De miért volt ott? Azok után, amit mondtam és kiabáltam vele, azt hittem, látni sem akar majd. Megérdemeltem volna. De ő mégis eljött hozzám, segített nekem és ennek tetejében még éjszakára is ott maradt. Amikor megláttam őt a kórházban, hirtelen azt hittem, hogy csak hallucinálok a fájdalomcsillapítótól vagy az enyhe agyrázkódástól. Letérdeltem mellé, nehezen, de levettem a takarót a kanapé háttámlájáról és betakartam.

- Holden - motyogta halkan, miközben mocorogni kezdett és kinyitotta szép szemeit - Jól vagy?

- Igen, de... Miért maradtál itt?

- Én csak féltem, hogy... Aggódtam érted.

- Miért, Hope? Azok után, ahogy viselkedtem, miért?

- Azért, mert talán csak túlreagáltam. Talán félreértettem és ... Már magam sem tudom.

- Hope, én...

- Ne, Holden. Semmi baj - mondta halkan, a szemei le - le csukódtak.

Fáradt volt, ezért nem beszéltem tovább, bár millió dolgot akartam neki mondani. Kinyújtottam bekötött kezem és a haját simogattam, amíg teljesen lehunyta a szemeit és újra nyugodtan, mélyen lélegzett. Régen éreztem olyan bűntudatot, mint akkor, amikor rá rivalltam. Ő volt az egyetlen lány, akit már lassan még a szélfúvástól is meg akartam védeni és mégis bántottam. Tudtam, hogy mennyire fél a kiabálástól, mégis megemeltem a hangom vele szemben.

Egy ideig csak ültem ott és néztem, ahogy alszik. Az egy ideig körülbelül addig tartott, amíg már lassan felkelt a nap. Kimentem a konyhába és bambáskodva, egy kézzel megpróbáltam kávét főzni. Nem kell mondanom, hogy háromszor annyi ideig tartott. Mire kész lettem, lépteket hallottam és egy fél perccel később Hope a szemét törölgetve, ásítozva lépett be a konyhába.

- Jó reggelt.

- Jó reggelt. Főztem neked kávét.

Hunyorogva nézett rám, de közben halványan elmosolyodott.

- Tegnap az ingedet sem tudtad kigombolni. Megint hátsó szándék?

- Meglehet - vigyorogtam, ő pedig a pultnak dőlt és belekortyolt a kávéjába, miután odaadtam neki. Viszont a mosoly leolvadt az arcomról, miután megint - már vagy ezredszerre - eszembe jutott az előző napi viselkedésem - Sajnálom, Hope. Azt, amit mondtam és hogy felcsattantam.

- Semmi baj, Holden - mosolygott.

Hát persze, hogy a hótiszta lelke ezt sugallja, de igenis baj volt.

- De baj, mert... Mert... Figyelj, nem arról van szó, hogy nem kívánlak, mert hidd el, majd beleőrülök. De te sokkal több vagy, mint bármelyik másik lány. Ők jók egy éjszakára, de te... Ők a közeledbe sem érnek. Téged meg akarlak ismerni és hidd el, fura módon már az is feldobja a napomat, ha csak láthatlak. Tudom, hogy egy szemét állat vagyok, de téged soha nem akartalak megbántani.

Hát ilyen szavak sem jöttek még ki a számon, mégsem bántam, hogy elmondtam neki.

- Tudom.

- Megijesztettelek, a fenébe is - túrtam a hajamba idegesen, a hirtelen mozdulattól fájdalom nyilallt a karomba.

Minden mozdulatát figyeltem, miközben felállt és odajött hozzám. Kissé félve, de megfogta a kezem. Rápillantottam újonnan összekulcsolt ujjainkra és igazán tetszett, amit láttam. Újra a szemeibe néztem, a szép szürke szemeibe.