Lucy combjaiban izomlázzal, s sajgó fejjel ébredt. Szemeit nem nyitotta fel azonnal, először kezeivel tapogatott körbe maga körül, míg meg nem találta a puha szövetet, mit az éjjel folyamán sikeresen letornázott magáról. S ekkor ötlött fel fejében először a kérdés... Mégis mivel takarozótt mindeddig? Szívverése az egekbe szökött, ahogy hirtelen felült a kemény földön, s ujjaival az ismerős ruhába mart. A barlang üres volt, egyedül Lucy pihegése visszhangzott a falak között, ki kétségbeesetten pattant fel, s sietett volna kifelé, ha az üreg bejáratánál bele nem ütközik az éppen abban a pillanatban belépő sárkányölőbe. A szőkeség feje csupán egy másodpercre érintette Natsu mellkasát, s már riadtan ugrott is hátra, karjait védekezően maga elé emelve. - B-bocsánat, nem akartam! – hebegte zavarodottan – Én csak...én csak... - Azt hitted, elmentünk – fejezte be a fiú Lucy helyett a mondatot. A lány arcát elöntötte a pír az igazság hallatán, nem volt mit szépíteni a dolgon, valóban ettől tartott, s ezért kapkodott olyannyira. Képtelen volt bármit is mondani, megsemmisülten hajtotta le fejét, majd állt félre az érkezők útjából némán. - Képzeld, Lucy, találtunk málnát az erdőben! - törte meg a csendet végre valahára Happy. Az exceed mancsai között valóban ott szorongatta az apró, rózsaszín gyümölcsöket, s szája körül is tisztán kivehető volt a pirosas folt, mi az édes kis termések ízletességét igazolta. - Add oda neki, mielőtt még az összeset eltűnteted! - kólintotta fejbe finoman a macskát Natsu. - Aye, sir! Mellesleg nem is ettem olyan sokat belőle. Lucy amúgy is olyan nehéz, csak még nehezebb lesz a málnától... A sárkányölő már éppen felkacagott volna Happy szokásos sületlenségein, ám ahogy oldalra pillantott, a haragtól vörösödő, felfújt arc helyett csak egy keserű, hideg tekintettel találta magát szemben, s az ő ajkairól is eltűnt a mosoly. Lucy apránként, egyesével szemezgetett a gyümölcsből, szótlanul figyelte a másik kettőt, ahogy azok teli szájjal vitatkoztak. Tekintete időről időre találkozott az olivazöld szemekkel, s szíve minden egyes alkalommal nagyot dobbant az íriszekben rejlő huncut csillogás láttán. Ezt a Natsut ismerte, vele utazta be a fél világot, ő nevettette meg rossz napjain, de hiába tűnt úgy, visszakapta a fiút, egyszerűen képtelen volt kiverni fejéből a hűvös pillantást, s a fájó szavakat. - Nem neked való ez a hely. A mély hang élesen, kristálytisztán csengett füleiben, s érezte, ahogy könnyei ismét gyűlni kezdtek, mire azonnal el is kapta tekintetét társairól. Nem akart sírni. Nem akarta, hogy lássák, mennyire meg volt bántva még mindig. - Natsu! Natsu! Mit csinálunk ma? Happy türelmetlenül nyávogott a sárkányölő ölében, apró karmaival Natsu nadrágját tépve. Választ azonban nem kapott, a fiú kelletlenül intette le, szemeit egy pillanatra sem levéve a szőkeségről. Haza kellett vinnie...Nem maradhatott velük. Mégis oly nehezére esett tenni bármit is az elkeseredett, végtelenül csalódott arc láttán. Semmit sem gyűlölt jobban, mintfájdalmat okozni a barátainak, s most pont a legkedvesebbet bántotta meg. - Ma még nem indulunk tovább... - sóhajtott fel. Lucy meglepetten emelte rá tekintetét, egyáltalán nem számított ilyen fordulatra, még ha ismerte is Natsut annyira, hogy tudta, bármire képes volt azokért, akik fontosak voltak számára. Azonban pár napja még pont az ellenkezőjét bizonyította, ezzel teljesen összezavarva a lányt. Egy tóhoz ereszkedtek le a hegy lábánál, miben Happy állítása szerint hemzsegtek a halak, a cseresznye hajú pedig kényelmesen edzhetett a partján, nem kellett tartania attól, hogy esetleg erdőtűzzel végződik valamelyik próbálkozása. Lucynak...Lucynak teljesen mindegy volt, nem számított, hová mentek, amíg velük lehetett. Délutánra egészen megnyugodott, a víz tükrét felszántó hullámoknak, a langyos szellőnek, s a fű halk susogásának sikerült kitisztítani elméjét. Eleinte nem is figyelt semmi másra, azonban fülébe lassacskán bekúszott a lángok ropogásának hangja, a lány szemei pedig akaratlanul is a sárkányölő felé pillantottak. Tűz. Annyira illett a fiú karakteréhez ez a pusztító mágia, s hogyha Lucy belegondolt, valóban ahol csak járt, valami mindenképp a perzselő lángok áldozatául esett. Natsu lényének elválasztatatlan részét képezte a rombolás és a káosz. Aki nem ismerte, bizonyosan rettegett volna tőle, azonban a csillagmágus tudta, a kegyetlen varázslatokhoz nem társult cseppnyi gonoszság sem, sosem használta volna arra ezt az erőt, hogy bárkit is bántson. Tehetséges volt, sokkal kiválóbb a harcban, mint Lucy, ám ezt szerette volna betudni annak, hogy erősebb mágiát adott neki az ég, habár nyilvánvalóan nem csak ezen múlt a dolog. Míg ő otthon pihent, Natsu a küldetések után is szakadatlanul gyakorolt, mikor bajba kerülve nagyot sikított, a fiú sietett a segítségére újra és újra átlépve erejének határát, nem törődve saját épségével. S Lucy most is a lábát lógatta, mialatt a cseresznye hajú tökéletesítette technikáit. A fiú fedetlen, kidolgozott háta verejtéktől csillogott, hangosan vette a levegőt, ahogy újabb és újabb lángcsóvát idézett tenyereiből, majd mielőtt túlságosan nagyra nőttek volna, elfojtotta őket. A hőség teste körül bárki más számára elviselhetetlennek bizonyult volna, ő azonban hozzá volt szokva a kínzó forrósághoz, mely velejárója volt mágiájának. - Natsu! A szőkeség rémült hangja villámként csapta meg a fiút, s a tűz egy pillanat alatt kialudt kezeiben. A zöld szemek aggódva száguldottak végig Lucy vörösödő karjain, alaposan szemügyre véve a friss égésnyomokat. Túl közel jött hozzá... - Gyorsan tedd a vízbe! - indult a lány felé alsó ajkába harapva. Lucy nem is értette, hogy lehetett ennyire óvatlan, hogy is nem látta előre a bajt?
Hiszen a bolond is tudta, hogy a tűz égetett.
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
2020.10.26
Sziasztok!
Megérkeztem a mai folytatással, ahogy láthatjátok. Remélem, elnyerte a tetszéseteket! Hogyha igen, akkor kérlek egy csillaggal és kommenttel jelezzétek nekem!
