Egy levelet. Egyetlen vacak papírdarabot, s forró könnyeket hagyott csupán maga után Lucynak. - Idióta...Hülye...Barom... A lány arcát mardosták a forró cseppek, torka összeszorult a sírástól. Nem akarta elhinni, nem akarta elfogadni ezt az egészet. - Gyere vissza, Natsu! - zokogott fel keservesen. Nem nézte merre, nem nézte hová, csak szaladni kezdett kétségbeesésében. Az árokban zubogó víz hangja meg sem ütötte fülét, nem hallhatta saját szipogásától a hűvös mélység figyelmeztetését. Ideje sem volt észbe kapni, ahogy megbotlott a patkában, már zuhant is lefelé. Nem tartotta meg semmi, nem volt ott, aki megtarthatta volna, s Lucy magányosan süllyedt el a habokban. A cseresznye hajú elhagyta őt, nem kellett neki többé... - Lucy! A lányhoz alig ért el az ismerős hang, mely szólongatta. Arcán forró kéz simított végig, egy pillanatra visszarántva őt a valóságba. Gray térdelt mellette, rémülten, s egyben dühösen csillogó szemekkel. - Mit a fenét csinálsz?! Bele is full-... A szőkeség karjai szó nélkül kulcsolták át a fekete hajú nyakát, nedves fejét sírva fúrta a fiú mellkasába. Gray nyomban elhallgatott. - Mi történt? Hol van Natsu? Lucy megrázta fejét, ennyi pont elég volt válasznak. Fájt a kérdés, szíve szakadt meg a szeretett név hallatán. - Mit csinált? Hol van?! Az értetlen Gray képe lassan homályossá vált, hangja eltompult, a lányt szépen lassan elnyelte a sötét némaság, s ha csak ideig-óráig is, de megnyugvást adott. - Elment... - suttogta halkan, mielőtt lehunyta volna szemeit.
-----------------
- Azt mondta, elment. - Biztos vagy benne, Gray? Ki ment el? Mi történt? Lucynak kellett néhány másodperc, mire emlékei visszatértek, s rájött, mi is történt. Natsu... A barna íriszek rémülten pattantak fel, a lány hangosan kapkodva a levegőt ült fel az ágyon, miközben tekintete körbecikázott a szobában lévőkön. Nyilvánvaló volt, hogy nem fogja megpillantani a rózsaszín tincseket, mégis... Mégis reménykedett benne valahol mélyen, hogy ott lesz, hogy a nyakába ugorhat, s ez az egész rémálom semmissé válik. - Nyugodj meg, Lu-chan! - ugrott oda hozzá Levy. Erza, Gray és Mira némán figyelték, ahogy az apró kékség maga is könnyesedő szemekkel próbálta megnyugtatni barátnőjét. - Vissza fog jönni, Lucy... Nem számított, hogy mit ígért neki Natsu, a lányt csupán egyetlen dolog foglalkoztatta. Nem volt itt, neki ez volt a lényeg, s vissza akarta kapni most azonnal. - Natsut akarom... - motyogta maga elé. Az ajtó halk nyikorgással nyílt ki, s Lisanna lépett be rajta. Sápadt arca duzzadt volt a sírástól, hófehér haja borzosan hullott vállaira, miközben lassan Lucy mellé sétált. - Miért ment el? Hangja remegett az indulattól, apró ujjait ökölbe szorította combjai mellett. Dühös volt, s elkeseredett, mégsem hagyhatta, hogy az érzelmek eluralkodjanak rajta. Nem kérhette számon azt, akit Natsu a legjobb barátjának tekintett, még ha nem is kedvelte a lányt. - Fogalmam sincs, nem tudom... - Ha hagytad elmenni, hozd is vissza! - kapta el tekintetét Lucyról hirtelen. Borzasztó nehezére esett visszafognia magát, képtelen volt nem a szőkét okolni a sárkányölő eltűnése miatt. Miatta történt az egész, amilyen szerencsétlen és ügyetlen volt...S Natsu mégis őt választotta. - Lis! Hogy mondhatsz ilyet? - förmedt rá Mira. - Az igazságot mondom, nővérem. A szobát feszültség lengte be, mindegyikük hallgatott, egyedül Lucy szipogása szakította meg időről időre a csendet. - Északra ment, a hegyek felé. Ha szereted őt, te is utána mész... Lisanna pontosan tudta, hogyan hathatott a legjobban a csillagmágusra, hogyan befolyásolhatta a leginkább, mikor ennyire kiszolgáltatott volt. - Menj ki! Semmi szükség arra, hogy most féltékenykedj – mordult fel Gray ingerülten. Nem is kellett mondania, a sápadt lány magától indult kifelé, hangosan becsapva maga mögött az ajtót. - Ne vedd magadra, Lucy... Csak elkeseredett, amiért Natsu eltűnt. A szőkeség meg sem hallotta a nyugtató szavakat, fejében egyetlen gondolat járt, egyetlen mondat, amelyet Lisanna mondott. Ha szerette őt... Hogy ne szerette volna, a legkedvesebb barátja volt mind közül, mégis ez a szeretet valahogy máshogy csengett, mint az az érzés, amelyamellkasát nyomta. Igaza volt... hagyta elmenni, az ő hibája volt az egész. Mégsem tehetett semmit ellene, egyetlen dolgot kivéve. Kora hajnal volt, mikor a lány magához kapta apró táskáját iróasztaláról, szőke haját összefogta tarkójánál, majd kilépett a lakás ajtaján. Tudta, hogy nem volt jó ötlet, amire készült, felelőtlenség volt a fiú után erednie, mégis megtette. Nekiindult az erdőnek, a hegynek, az egész világnak, csak hogy visszakaphassa barátját. Lábait sebesen kapkodta az utcák macskakövein, majd a fák között kacskaringózó ösvényeken. Nem szólt senkinek egy szót sem, hiszen jól tudta, nem engedték volna egyedül útnak. Ráadásul mindenki számára világos volt, hová indult, felesleges lett volna bejelentenie. Most csak egyetlen dologra kellett koncentrálnia, utol akarta érni Natsut és Happyt. Nem hagyhatták csak így maguk mögött, nem engedhette meg, hogy ilyen könnyedén megszabaduljanak tőle. - Várjatok meg, kérlek!
Ops! Esta imagem não segue nossas diretrizes de conteúdo. Para continuar a publicação, tente removê-la ou carregar outra.
2020. 10. 23.
Sziasztok!
Köszöntelek titeket újra ebben a történetben. Nem fogtok unatkozni, hiába ismeritek a dolgok végkimenetelét, csavarok mindenen egyet-kettőt :3 Amennyiben tetszett ez a rész, kérlek ne felejtsétek el csillagozni! Kommenteket is nagyon szeretek ám olvasgatni, beszélgessünk ott!
Ja és csináltam egy Instagram fiókot is :3 Ha van kedvetek, kövessétek be: https://www.instagram.com/shiromerry2004/?hl=hu
