Bántani? Pontosan ezzel az apró mozdulattal bántotta meg Lucyt a legjobban. Natsu szíve fájdalmasat dobbant, ahogy látta a forró könnyeket lecsordulni a lány arcán. Azon a sápadt, mégis kipirult arcon, mely oly sokat jelentett neki. Hiába vonzották tekintetét a hideg ajkak, hiába sóvárgott utánuk, s simította volna őket sajátjaival, mégsem tette meg. - Sss... - masszírozta be hüvelykujjával a kövér könnycseppeket a puha bőrbe - Sajnálom... Lucy keservesen zokogott fel, fejét a fiú mellkasába temetve, ujjaival felsőjét marcangolva. Tüdeje szabálytalanul emelkedett, s süllyedt vissza, hangosan kapkodta a levegőt, a légszomjat azonban, mely folyamatosan gyötörte, sehogy nem tudta megszűntetni. - D-de én... - hüppögte - É-én akarom! Kérlek... Ne küldj el megint! A zöld íriszek hatalmasra tágultak az elkeseredett szavakat hallva. Annyira lehetetlen volt az egész helyzet, soha nem hitte, hogy valaha Lucy ilyesmiért fog szinte könyörögni. - Ne csináld ezt velem – simított a szőke tincsek közé nagy sóhajjal. Mélyet szippantott a lány jellegzetes, édeskés illatából, s lassan hátrébb csúszott a szikla széléről, magával húzva Lucyt is. A vékony karok szorosan kapaszkodtak nyakába, elég volt egy pillanatra megemelnie gazdájukat, hogy kényelmesen ölébe ültethesse. Hosszú percek teltek el, míg Natsu türelmesen ölelte a szipogó szőkét, időnként fülébe suttogott, s lassacskán sikerült megnyugtatnia. - Bocsáss meg... A fiú ajkai alig súrolták nyakát, Lucy mégis tetőtől talpig beleborzongott az érzésbe. Közel volt... végtelenül közel, s mégsem kaphatta meg, akármennyire is vágyott rá. Elengedte Natsu nyakát, majd apró kezeivel finoman eltolta magát a forró mellkastól, hogy belenézhessen újra a szomorúan csillogó szemekbe. - Kérlek... Azt hitte, nem volt rosszabb dolog a visszautasításnál, de nagyot tévedett. Ezerszer jobban fájt csupán lógni a levegőben, sodródni az árral, mely se nem húzta le a mélybe, se nem engedte, hogy partot érjen. - Kérlek, Natsu... Keserű szavak voltak, amolyan reménytelen legutolsó próbálkozás, mely után már nem maradt semmi szíve helyén, csak az üres, hideg fájdalom. - Soha nem tanulod meg, hogy veszélyes a tűzzel játszani, igaz? Lucynak ideje sem volt feleszmélni, a cseresznye hajú ajkai lágyan érintették az övéit, s hűvös csókban forrtak össze. A fiú hosszú ujjai hátát cirógatták, miközben észrevétlenül húzták közelebb, egészen közel, olyannyira, hogy mellkasuk súrolta egymást. Natsu bátortalan volt, érezte, ahogy teste forrósodott, s egyre többet és többet követelt a lányból, mit nem kaphatott meg, nem hagyhatta, hogy ösztönei átvegyék az irányítást tettei felett. Bőven túlment a határon már így is, a tilosban járt, miután engedett a csábítás alattomos bűnének. Képtelen volt nemet mondani, hogyan is lett volna képes rá, mikor Lucy könyörgött neki, kérve kérte, hogy rántsa magával a pokol legmélyére.
Helyes volt-e, amit tett? Bizonyosan nem, mégis... Ha csak egy pillanatra is, de boldoggá tudta tenni a szőkét, megérte neki. - Köszönöm... - suttogta Lucy – Nagyon köszönöm... - Ne köszönd – ingatta meg fejét a sárkányölő – Nem szabadott volna. - Te nem akartad? - Nem erről van szó... - sóhajtott fel Natsu - Fogalmad sincs, hogy mivel játszol. - Mégis mivel játszanék? Nem kell feleségül venned egy csók után – forgatta meg szemeit a lány. Nem értette, nem érthette, mivel járt az, ha megdobogtatta Natsu szívét. A sárkányölők egy életre választottak maguknak párt, nem volt második lehetőségük, hogyha egyszer valakit kiszemeltek maguknak. Természetesen ez nem jelentette, hogy ne keveredhettek volna alkalmi kalandokba, hol csak a puszta vágy hajtotta őket, bármiféle kötődés nélkül. Csupán annyit, ha beleszerettek valakibe, nem volt visszaút. A cseresznye hajú pedig nem akarta, hogy tudja, már nem lehetett kihátrálni a helyzetből. Nem akarta, hogy felfogja, mekkora hibát vétett azzal, hogy magához láncolta őt. - Nem vagy biztonságban mellettem... - Még a végén újra meg találsz csókolni? Natsu elmosolyodott az ártatlan utaláson, s finoman megingatta fejét. Nem követhette el ugyanazt a hibát másodszorra is, hiába látta Lucyn, mennyire vágyott rá. - Most miért? Nem tetszett? - ráncolta homlokát a szőkeség. - De igen, tetszett. Túlságosan is tetszett... - Csak ma éjjel... - meredtek rá a mogyoróbarna szemek – Hadd lehessek a tiéd. A sárkányölő nagyot nyelt, ahogy érezte szétáradni a forróságot alhasában. Minden porcikája kívánta Lucyt, magának akarta, csakis magának. S a lány tálcán kínálta fel magát neki, ha akaratlanul is, de az egész lényét, a testét, a lelkét, mindent felé nyújtott, amije csak volt. Natsu pedig elvehette volna, elvehetett volna tőle mindent... - Nem akarod ezt, Lucy... - vett nagy levegőt. - De igen, akarom. Lucy határozott volt, semmit nem veszíthetett egyetlen alkalom miatt, s titkon reménykedett benne, nem csak egy alkalomról volt szó. Ismerte a fiút, az életét is rábízta volna, nem tartott attól, hogy fájdalmat okozna neki. Habár korábban sosem gondolt rá másképp, mint szeleburdi kölyökre, barátra, most mégis úgy érezte, sosem vonzódott ennyire senkihez. Nem voltak már gyerekek, s furcsa volt rádöbbenni, Natsu sem volt kisfiú többé, hiába nem látszott viselkedésén olykor. Látta ködös tekintetét, ahogy végignyalt kiszáradt ajkain, s nem utolsó sorban érezte vágyát odalent. Ösztönösen simított végig a ruhával fedett széles mellkason, majd Natsu hasfalán, s szíve nagyokat dobbant, ahogy érezte összerándulni a sárkányölő izmait. - Lucy... - nyögött fel a cseresznye hajú – H-hagyd abba... Kezdte elveszíteni az eszét, ahogy az apró ujjak egyre lejjebb kúsztak testén, ám mielőtt még megérinthették volna a növekvő dudort nadrágján, minden erejét összeszedve elkapta Lucy vékony csuklóját. - Fejezd be! - suttogta a lány ajkaira. - Nem akarod,hogy befejezzem... Lucy fogaival finoman karcolta végig duzzadt alsó ajkát, majd óvatosan megharapta, mibe a sárkányölő beleborzongott. Egyszerűen megbabonázták a vágytól csillogó barna szemek, önuralma erősen fogyóban volt, s már csak egy hajszál választotta el attól, hogy megtegye azt, amire a lány várt.
¡Ay! Esta imagen no sigue nuestras pautas de contenido. Para continuar la publicación, intente quitarla o subir otra.
2020.10.31.
Szia, Kedves Olvasó!
Most valószínűleg rettentően haragszol rám, amiért pont itt fejeztem be, de azért, amit most mondani fogok, azért még jobban fogsz rám haragudni. Nem, a következő rész sem lesz korhatáros, ott MÉG nem járunk. (Muhahaha) Ne aggódj, lesznek itt izgalmak ezen kívül is, hiszen még koránt sincsenek közös nevezőn drága főszereplőink... Amennyiben ez a rész elnyerte a tetszésedet, kérlek szépen nyomd meg azt az apró csillagot alul, hogy én is láthassam :3 Kommentben pedig minden egyéb óhajt, sóhajt meghallgatok!
