Natsu hallgatott, egyértelmű volt, hogy előbb utóbb neki fogják szegezni a kérdést, azt azonban nem gondolta végig, hogyan is fogja megmagyarázni azt az egész kavalkádot, amelybe Lucy belecsöppent. Mostmár azonban nem rejtegethette a válaszokat, hiszen a lány túlságosan sokat hallott, s nem volt ostoba, tisztában volt azzal, hogy mindeddig nem kapott válaszokat. - Miről nem tudok, Natsu? Mi ez az egész jelölés? A sárkányölő nagyot szippantott a levegőből, s egyben Lucy nyugtató illatából, majd rászánta magát a mesélésre. Mindent megadott volna, hogy visszacsinálhassa az egészet, semmissé tegye az éjszakát és a Jackallal való találkozást. Annyival egyszerűbb lett volna... - Nem tudsz sokat a sárkányölőkről... - kezdett bele – Rendelkezünk a sár-... - Egy sárkány erejét birtokoljátok – vágott közbe a szőkeség –, igen, ezt már régóta tudom. - Nem csak az erejüket kaptuk meg. - Hogyan is fogalmazhatnám meg... Sok mindenben hasonlítunk rájuk, azt bizonyosan tudod, hogy képesek vagyunk megenni mindenfélét, de nem ez az egyetlen dolog. Vannak...Vannak különleges szokásaink, gyakorlatilag az emberek és a sárkányok életét éljük egyszerre. Lucy kérdőn pillantott Natsura, nem értette, mit jelentett az, amit a fiú mondott. A sárkányölők emberek voltak egytől egyig, legalábbis ő így tudta. Való igaz, megvoltak az apró furcsaságaik, mégis... Képtelen volt elhinni, hogy egy részük állati lett volna, hogy valahol egy hatalmas fenevad élt volna bennük. - Sosem beszéltünk ilyesmiről korábban, de tudnod kell... A sárkányoknál nem úgy működik a párválasztás, ahogy az embereknél. Soha nem láttál senkivel, habár valószínűleg egyébként sem gondoltál érettebbnek egy kisgyermeknél, nem emiatt volt. Nálunk nem létezik olyan dolog, hogy megszakítunk egy kapcsolatot... Hogyha egy sárkány kötődni kezd valakihez, soha nem lesz képes elfelejteni az illetőt, s hogyha sikerül megszereznie, magához láncolja egy életre. Ugyanez a helyzet a sárkányölőkkel is... - Szóval nem akartál senkihez kötődni... - suttogta Lucy. - Pontosan. És ez sikerült is egészen tegnap éjszakáig. A lány szíve nagyot dobbant, orcáin vörös rózsák nyíltak, s egyszerre érzett bűntudatot és boldogságot. Egyfelől fojtogatta a sírás, amiért akaratlanul is ilyen helyzetbe hozta a fiút, holott az egyértelműen figyelmeztette, ő mégis erőltette a csókot. Másrészt viszont élete talán legjobb csókja volt az ott és akkor, s bármelyik pillanatban megismételte volna. - Nem szabadott volna megtörténnie, mégis elveszítettem az eszemet és nem tudtam megállni. Sajnálom, Lucy... - sütötte le tekintetét Natsu. - És mit jelent a jelölés? - harapott ajkaiba a szőke. A sárkányölő beleborzongott a kérdésbe, próbálta elkerülni ezt a kényes részletet, rettegett, hogy Lucy elborzad a csúf igazság hallatán, s nem fogja többnek látni a szörnyetegnél, mely benne lakozott, egy veszedelmes vadállatnál. - Jelölésnek nevezik azt, amikor a sárkányölők a saját sárkányuk mintájával jelzik társaiknak, hogy az ő tulajdonuk az illető, hozzájuk tartozik. De a sárkányjel nem csak erre jó, rendkívül szoros kötődést létesít a két fél között, vannak, akik hallják egymás gondolatait, érzik, amit a másik... Mikor látta, hogy a lány szóra nyitotta kiszáradt ajkait, kétségbeesetten folytatta. Nem akarta hallani, mennyire elborult volt az egész, mennyire gusztustalannak és abszurdnak találta Lucy. Sosem tudta elképzelni a szőkét a rendszer részeként, olyannyira tisztának és ártatlannak látta, nem illett bele ebbe az állati ösztönök által vezérelt világba. - De ne aggódj, nem foglak megjelölni! - ingatta hevesen fejét – Csak egy kicsit kötődöm hozzád, ennyiről van szó... Nem tartozol semmivel, azzal leszel, akivel akarsz, nem kell foglalkoznod velem. Nagy kérdés, kinek fájtak jobban a sárkányölői szavai, magának Natsunak vagy Lucynak. A sárkányölő esetlenül próbálta biztosítani a lányt arról, hogy nem kell félnie tőle, azonban az csak úgy érezte, Natsunak ellenére volt a dolog. Pedig dehogy, minden porcikája sóvárgott Lucy után, ő lett volna a legeslegboldogabb ember a világon, hogyha magáénak tudhatta volna a szőkét. - Én... A barna szemek tanácstalanul csillogtak, mit is mondhatott volna, mikor éppen az előbb utasították vissza, hibásnak érezte magát, hiába tudta, Natsu sosem kérte volna rajta számon tetteit... Az egész olyan zavaros volt, képtelen volt megfejteni a sárkányölő érzéseit, hiszen mindeddig abban a hitben volt, hogy ő is élvezte. Vagy talán csak úgy tett, tökéletes színjáték lett volna az egész? Nem... A sárkányölő mindig őszinte volt minden helyzetben, néha túlságosan is. Ami a szívén, az a száján... A forró ajkak nem hazudtak, s végső soron ő kezdeményezett. - Nem kell mondanod semmit – sóhajtotta a cseresznye hajú – Hazaviszlek, úgy lesz a legjobb. Ez volt az első alkalom, hogy Lucy nem ellenkezett. Talán még nem sikerült feldolgoznia minden új információt, talán nem is akart ellenkezni. Nem volt hasznára a fiúnak, bármennyire is áltatta magát azzal, hogy legalább jó társaság volt, be kellett látnia, igazából csak hátráltatta céljainak elérésében.
-------------------------------------
A két fiatal szótlanul sétált egymás mellett, az alacsonyabb lány a lábai előtt figyelte a földet, míg a cseresznye hajú kezeit tarkója mögött összekulcsolva bámult felfelé, tekintetét a lassan tovaúszó bárányfelhőkön lengetve. Egyikük arcán sem látszott sem megkönnyebbültség, sem harag, sem szomorúság, mégis valahogy... Mindketten megviseltnek tűntek. Furcsa volt a csend, ritkán hallgattak az út alatt, mindig volt téma, s ha véletlenül kifogytak volna, Natsu vagy Happy úgyis csinált valami bolondságot, amin nevetni lehetett. Most azonban Happy nem tartott velük, Natsunak pedig sem kedve, sem alkalma nem volt a bohóckodásra. - Be fog sötétedni... - törte meg a csendet Lucy. Teljesen egyértelmű tényt közölt, a cseresznye hajú mégis tudta, ez nem volt más, mint egy utolsó, elkeseredett próbálkozás a lány részéről. Gyűlölte ilyennek látni, gyűlölte, hogy miatta volt ennyire letaglózva, s legszívesebben megpróbálta volna felvidítani, de félő volt, csak rontana az amúgy sem rózsás helyzeten. - Ne haragudj, Natsu. A zöld íriszek értetlenül pillantottak az alacsonyabbra, lezártnak tekintette a témát, nem számított arra, hogy Lucy esetleg még kérdésekkel bombázná vagy egyszerűen csak megosztaná vele gondolatait. De hogy bocsánatot kérjen... Egyáltalán miért kért bocsánatot? Semmi rosszat nem csinált, nem volt tisztában tetteinek súlyával, Natsu engedte meg neki, hogy átlépje a határt. Ha bárki hibás volt a kialakult helyzetért, az csakis a fiú lehetett. - Azt hittem, hogy tetszett és... - tört el a mécses Lucynál. Szemeit könnyek öntötték el, nem mert a sárkányölőre nézni, képtelen lett volna elviselni egy újabb visszautasítást. Szívét már így is mély vágások igyekeztek darabjaira hasítani, semmi szüksége nem volt további kínokra. - Nem igaz, hogy nem gondollak érettnek és nem érzek irántad semmit! Nem akartalak megbántani, nem akartam, hogy ilyen helyzetbe kerülj, csak olyan önző vagyok és szerencsétlen. Még magamra sem tudok vigyázni, hátráltatlak téged, a csapatot, az egész céhet... És... És annyira fáj... Natsu döbbenten hallgatta a sírástól eltorzult szavakat, nem akart hinni füleinek, hogy ilyen dolgok emésztették a leggyönyörűbb teremtést, akivel valaha találkozott. Hátráltatta... Mintha az évszázad legborzasztóbb viccét hallotta volna. - Mondtad, hogy nem fogsz mejelölni, nem kell aggódnom... - sütötte le vörösödő pilláit Lucy. - Féltem, hogy elijesztelek vagy gusztustalannak találod majd. Hogyha akarod, itt és most megesküszöm neked rá, hogy nem fogl-... - És ha én azt akarom, hogy megjelölj? A cseresznye hajú megdermedt egy másodpercre, azt hitte, rosszul hallott. Nem létezett... Bizonyosan csak félreértette Lucyt. - H-hogy tessék? - köszörülte meg torkát.
Oops! Bu görüntü içerik kurallarımıza uymuyor. Yayımlamaya devam etmek için görüntüyü kaldırmayı ya da başka bir görüntü yüklemeyi deneyin.
Sziasztok!
Mindjárt elpatkolok a fáradtságtól, de mielőtt még elföldelném a maradványaimat, meghoztam a folytatást. Remélem elnyerte a tetszéseteket! Igyekszem rendszeresen hozni a részeket, remélhetőleg több, kevesebb sikerrel össze is fog jönni a dolog. Kérlek, amennyiben értékelitek a szenvedéseimet, adjatok ennek a nyomi résznek is egy csillagot!
