A hajnal első sugarai narancssárgára festették az ég alját, átsütöttek a fák sűrű lombjai között, s lassan nekiláttak a harmat felszárításának. Kora reggel volt még, azonban két sötétzöld szem már éberen figyelte a felhőket, ahogy azok tovaszálltak a kék óceánban, hófehéren, pamacsosan. Natsu állát összekulcsolt ujjain támasztotta meg, fogalma sem volt, mennyi ideje lehetett kint, de egyben biztos volt, szemhunyásnyit sem tudott aludni az éjjel. Mégsem volt fáradt különösebben, a füleiben visszacsengő halk szavak, s a ködös csokoládé tekintet nem hagyta nyugodni, habár gazdájuk már régesrég az igazak álmát aludta. Nem történt több egyetlen csóknál, s a sárkányölő hálát adott az égnek, amiért képes volt eszénél maradni. Abban a pillanatban a világ legostobább döntésének tűnt, hogy nem engedett Lucynak, azonban utólag belegondolva, így volt helyes, ezt kellett tennie. Félt, féltette a lányt saját magától, attól, hogy akaratán kívül is magához láncolja örökre, s nem tudja boldoggá tenni. Ezért kellett a céhben maradnia, ott biztonságban volt, vigyáztak rá, óvták minden léptét. S Natsu addig nyugodtan feszegethette volna határait, tombolatott volna, lassacskán megszelidítve a benne lakozó szörnyeteget, s ehhez az első lépés bizony nem volt más, mint hogy szabadon engedje démonjait. Egyedül kellett szembenéznie önmagával, nem kérhetett segítséget, ahogy máskor... Rózsaszín tincseit lágyan libbentette meg az első szellő, s ezzel egyetemben az oliva szemek is felpattantak. Különös illatot hozott a szél, a sárkányölő nem is nevezte volna illatnak, inkább ismerős bűzt érzett, mitől felfordult a gyomra. Nem tudta semmilyen archoz kötni, akárhogy is próbálkozott, de abban biztos volt, hogy messzire el akarta kerülni a szag forrását. Menniük kellett minél hamarabb, egy pillanatra még az is megfordult fejében, hogy felkelti két alvó társát, s nyomban útnak erednek, azonban ezen tervéről végül letett. Nem akarta megzavarni álmukat, elvégre egy hegyre mégis ki mászott volna fel rajtuk kívül, biztonságban voltak...Legalábbis Natsu így gondolta. Néhány perc alatt azonban eluralkodott rajta az aggodalom és a tétlenség bosszantó érzésének keveréke, muszáj volt közelebb merészkednie a veszélyhez, hogy pontosan felmérhesse azt. Saját szemeivel akarta látni, ki járt a lombok alatt, s mi keresnivalója volt ott. Nagy ugrásokkal ereszkedett lejjebb a hegyoldalon, meg-megállt egy pillanatra nagyot szippantani a friss levegőből, s a furcsa illatból. Nem tudta megmondani, de még csak megsaccolni sem, merről jöhetett, mintha a szag minden irányból körülvette volna, egyik másodpercben megerősödött, a másikban pedig ismét alig érezte. Nem volt szokványos az ilyesmi, s Natsu lassacskán ráébredt, hogy az illető valószínűleg szándékosan zavarta össze orrát, semmi esetre sem akarta felfedni kilétét idegenek előtt. Ezt magyarázhatta volna, hogy nem volt elég erős és felkészült egy támadásra, azonban rendkívül magas szintű mágiatudás szükségeltetett ahhoz, hogy valaki ilyen jól elrejtőzzön. A sárkányölő maga nem sokszor használta a technikát, nem arról volt szó, hogy ne lett volna rá képes, egyszerűen csak nem szeretett bújócskázni, köztudottan nem kerülte a nyílt konfliktust. Most azonban ő volt az üldöző, s szüksége volt arra, hogy jelenléte ne legyen kiszagolható mérföldekről. Halk, óvatos léptekkel haladt a fák között, zöld szemei sebesen villantak, ahogy ide-oda kapkodta tekintetét a rengetegben. Az erdő csendes volt, még nem ébredt fel a természet, csupán az első madarak csicseregtek ilyen korán. Valami nem volt rendben, Natsu tökéletesen érezte. Túl nagy volt a csend, s a gyomorforgató illat egyre tompította figyelmét, kezdett világossá válni, hogy mégsem volt olyan jó ötlet elhagyni a barlangot. Vissza kellett mennie, méghozzá nagyon gyorsan, ösztönei veszélyt súgtak, s hiába nem tudta megmagyarázni, mitől tartott, mégis... Egyszerűen csak érezte a bajt. Lucy hirtelen zuhant vissza a valóságba, ahogy feje fájdalmasat koppant a barlang hideg, nyirkos kövén. Egy pillanatig még a nevét sem tudta volna megmondani, ám lassacskán derengeni kezdett, hol is volt éppen, mit keresett itt, s ekkor beugrott a vágytól csillogó zöld tekintet is, egy másodperc alatt kiűzve minden álmot és fáradtságot szemeiből. De nem ez volt az egyetlen dolog, mitől szíve heves verdesésbe kezdett. A reggel csöndjét halk neszezés szakította meg, s a szőke riadtan pislogott a fény irányába, miközben nagyot nyelt. Először nem mert mozdulni, még levegőjét is visszatartotta, ahogy körülnézett a barlangban. Mint ahogy az az éjszaka folyamán is történt, a fiú fekhelye üres volt, s ezt látva Lucy megkönnyebbülten sóhajtott fel. A korai napsugarakban fürdőző sziklaszirten meg is jelent a sötét árnyék, egyre nagyobbra és nagyobbra nyúlt, ahogy gazdája közelebb ért. - Megijesztettél... - motyogta a lány. - Fogsz te még ennél jobban félni, erről biztosíthatlak. Lucy beleremegett a rekedtes hangba, arcára forró pír kúszott, s értetlen, ijedt szemekkel meredt az ismeretlenre. A borzos rózsaszín tincsek helyett vállig érő szőke hajkoronát pillantott meg, s tűhegyes fogakat, melyek kivillantak a fiú vigyorából.
Natsut kirázta a hideg futás közben, átkozta magát, amiért ennyire könnyen bedőlt a csapdának, amiért hagyta magát átverni. Holtbiztos volt benne, hogy elkésett, s a bűz forrása már régesrég rátalált társaira. Hevesen kapkodta a levegőt, miközben felfelé igyekezett, kívülről talán úgy tűnhetett, könnyedén húzta fel magát szikláról sziklára, ő mégis úgy érezte, egy örökkévalóságig tartott visszajutnia. A gyomorforgató illat egyre erősödött, s mikor éppen az utolsó métereken küzdötte fel magát, vékony sikoltás ütötte meg füleit.
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
2020.11.13.
Sziasztok!
Gondolom mindannyiótoknak változik ismét valamennyire az élete a szigorúbb szabályok miatt. Sajnálom, hogy késett a folytatás, most tudtam nagyjából felvenni a lépést mindennel. Veletek mi a helyzet? Otthon vagytok, be kell járnotok?
Remélem egy kicsit fel tudom majd dobni a napjaitokat egy-egy kósza résszel a továbbiakban :3
