- Bántani fogod! Nem tudsz rá vigyázni! Megbánod, ha veled marad! Natsu kétségbeesetten kapott homlokához, egy pillanatig szünetet tartva a vékonyka alkarra tekert kötés megszorításában. A hangok fejében nem akartak elhallgatni, s kezdte úgy érezni, rövidesen beleőrül saját gondolataiba. - Natsu...? Ahogy Lucy feltette a halk, aggódó kérdést, a hangok hirtelen elhallgattak, s a fiú szinte beleszédült a váratlan némaságba. Hosszú, csontos ujjai megremegtek, ami a szőkeség figyelmét sem kerülte el, ő azonban nem szólt semmit, hagyta, hogy a cseresznye hajú összecsomózza a fásli két végét. - Köszönöm - suttogta. Natsu megrázta fejét, lassan felemelkedett a lány mellől, s nagyot sóhajtva fésülte hátra arcába lógó hajtincseit. Homlokán gyöngyözött az izzadtság, az apró cseppek sorban gördültek le bőrén, majd hullottak alá. Melege volt, alig kapott levegőt a hőségtől, mi saját testéből áradt, s sietve indult vissza a tó felé, nem törődve a hátába fúródó értetlen tekintettel. Bizonytalan, de céltudatos léptekkel gázolt a vízbe, majd merült el nyakig abban néhány lépés után, megkönnyebbülten lehunyva szemeit. A hűs víz egy pillanat alatt megszüntette bőrének perzselő forróságát, s ahogy lassan teljesen alábukott, egész valóját körbefolyta a nyugtató hideg, legszívesebben órákig így maradt volna, levegője azonban nem tartott ki örökké. Lucy értetlenül figyelte a tó felborzolt felszínét, ahol a fiút szem elől veszítette. Az apró hullámok szabályos körben fodrozódtak, egészen kiúszva a partig, folyamatosan nyaldosva a nedves iszap peremét. Fogalma sem volt arról, mi történhetett ilyen hirtelen, mitől változott meg Natsu viselkedése egyik pillanatról a másikra. - Szerinted is megfulladt? - fonta össze mancsait Happy higgadtan. - Ne butáskodj... A láthatatlan óra fülsértően ketyegett a szőkeség fejében, s az aggodalom másodpercről másodpercre lett úrrá rajta. Még mindig nem jött fel... Még mindig lent volt. Képtelen volt tovább várni, felpattant, s szaladni kezdett a víz felé, ahogy csak lábai bírták. Nem törődött sajgó karjaival, sem azzal, hogy ruhái átáztak, egyedül a sárkányölő érdekelte. - Natsu! Kiáltotta nevét kétségbeesetten, s a következő pillanatban már nagy levegőt vett volna, mikor szemei előtt váratlanul felbukkantak az ázott rózsaszín tincsek. Ösztönösen kapott utánuk bekötözött kezeivel, majd aprót szisszenve kezdte húzni a fiút hajánál fogva. Erejére azonban nem volt szükség, Natsu magától emelkedett fel a hirtelen mozdulatra, s ujjaival erősen szorított a szőkeség vékony csuklójára. Lucy riadtan húzódott volna hátrébb, de a cseresznye hajú nem engedte. A sötétzöld íriszek élesen villantak rá, ám ahogy gazdájuk felismerte a finom vonásokat, arca megenyhült. Szemöldökei értetlenül emelkedtek a magasba, s elengedte az apró kezet. - Mégis mit... Miért vagy te is a vízben? - döntötte oldalra fejét. Lucy szíve a torkában dobogott, egy másodpercig szentül hitte, hogy a fiú rátámad, s cafatokra tépi. Hiába tudta, sosem tenne ilyesmit, mégis megforult a fejében... - Hahó! Figyelsz te rám? A mogyoróbarna szemek heves pislogásba kezdtek, ahogy Natsu meglengette kezét gazdájuk sápadt arca előtt. - Azt hittem, valami baj történt, hogy annyi ideig a víz alatt voltál... A sárkányölőt meglepte a válasz, mellkasán kellemes bizsergés futott át az aggódó szavak hallatán, s halvány mosoly kúszott ajkaira. Édesnek találta Lucy törődését, még mindig nem sikerült hozzászoknia az évek alatt, pedig megannyi alkalma akadt volna rá. - Nem akartalak megije-... - Natsu! Hát mégsem fulladtál meg! - szakította félbe mondatát Happy nyávogása.
------------------------------------------------
Aznap éjjel Lucy furcsát álmodott. Ő maga nem is volt szereplője az álomnak, csupán kívülről figyelte a történéseket, mintha egy fakó emléket látott volna halvány, elmosódott hangokkal és alig kivehető szereplőkkel. Egyetlen egy valakit vélt felismerni, egy kisfiút hullámos cseresznye fürtökkel, s csilingelő kacagása hiába nem hasonlított arra a nevetésre, melyet ő ismert, teljesen biztos volt benne, Natsuval találkozott. A gyermek felhőtlen boldogsággal szedte apró lábait a réten, nyomában másik hárommal, néha orra bukott a füvön, ám amilyen pici volt, megütni sem tudta magát igazán, s gyorsan állt talpra ismét, egy pillanatra sem veszítve el fülig érő mosolyát. A csillagmágus szívét melegség és keserűség öntötte el egyszerre. Végtelenül édesnek találta a négy csöppség kergetőzését, azonban akaratlanul is eszébe jutott, ő sosem élhette át ezt az önfeledt játékot. S ekkor a kisfiú egyenesen felé fordította fejét, irányt változtatott, majd karjait kitárva kezdett rohanni Lucy irányába. A lány szíve nagyot dobbant, ahogy egy másodpercre kitisztult előtte a kép, s látta a jól ismert huncut csillogást az olivazöld szemekben. Őt nézte, hozzá szaladt... Nem értette, hogyan nem értette miért, kezei ösztösen mozdultak, hogy elkaphassa a gyermeket, azonban nem tudta megérinteni az apróságot. - Zeref bátyó! - hallotta a boldog kiáltást maga mögül. Pupillái nagyra tágultak, ahogy döbbenten fordult volna hátra, azonban az álom hirtelen megszakadt, Lucy szemei előtt elsötétült minden, s a szőkeség zihálva tért vissza a valóságba. Zeref... A név nem volt ismerős, Natsu sosem említette, az „igazi" családjáról egyszer sem beszélt. Talán azért, mert nem tudott róluk semmit, talán azért, mert nem akarta megosztani, a lány sosem firtatta a dolgot. Az álom, melyben alig néhány perce járt, mégis olyannyira valóságosnak tűnt, miért is ne kérdezhette volna meg a sárkányölőt róla? Körülnézett a félhomályban, azonban egyedül a kék szőrcsomót tudta kivenni a barlang sarkában, Natsunak nem volt nyoma. Megérzései nem csaltak, ahogy kilépett a holdfényre, megpillantotta a fiút, ahogy az lábait lógatta a sziklaszirt peremén, fejét hátradöntötte, s a csillagokra meredt. Lucy nem akarta megijeszteni, azóta is sajgó csuklója nem kívánta, hogy a tavas eset megismétlődjön, így végül halkan ejtette ki ajkain a fiú nevét. Megtorpant egy másodpercre, ahogy a cseresznye hajú megfordult, s ugyanaz a zöld szempár vizslatta kérdő tekintettel, mivel az imént találkozott. - Mi történt? Rosszat álmodtál? A csillagmágus finoman ingatta fejét, miközben Natsu mellé telepedett, s felnézett az égre. - Veled álmodtam – jelentette ki végül bizonytalanul. - Velem? - csodálkozott el a fiú – Mégis mit kerestem én a te álmodban? Lucy megvonta vállát és hálát adott az éjszakának, amiért a sötétben nem volt kivehető a forró pír, mit Natsu akaratlanul hintett arcára. - Fogalmam sincs... Láttalak téged és a bátyádat. Nem mert oldalra pillantani, nem tudta, milyen reakcióra számíthatott, azonban a fiú némaságba burkolózott, s ő hiába várt a válaszára. Muszáj volt felé fordulnia.
Ops! Esta imagem não segue nossas diretrizes de conteúdo. Para continuar a publicação, tente removê-la ou carregar outra.
2020.10.27.
Sziasztok!
Egyrészt nagyon szépen köszönöm annak, aki végigküzdötte magát ezen a részen, másrészt pedig... Egyszerűen elolvadok a pici Natsutól, de feltételezhetően ezzel nem vagyok egyedül :3 Hogyha tetszett a rész, akkor kérlek csillagozzátok, kommentben várok minden észrevételt!
