E L T I L T O T T A K

Tizennegyedik

—A fejlődéslélektan a pszichológia tudomány egyik ága, amely az emberi pszichikum kialakulását és fejlődését vizsgálja. Legfontosabb feladata a különböző életkorú személyek életkori sajátosságainak megfigyelése, leírása, összehasonlító elemzése, valamint a fejlődés törvényszerűségeinek feltárása. Meg tudja mondani valaki, hogy az alkalmazott pszichológia mely tudományágai hasznosítják és dolgozzák fel kiválóan a fejlődéslélektan tudományos eredményeit?* -ez volt az utolsó előtti előadásom, és általában nem vagyok beszédes az órákon, viszont görcsösen próbáltam nem jelentkezni. Nem szeretem, ha mindenki rám figyel, éppen elég volt akkor, mikor az igazgatóiba kérettek.
—Igen, Ms. Redford? -szólított a tanár egy lányt. A hang halk volt, a jobb oldalról érkezett, de nem találtam a hozzá tartozó arcot. Redford. Ismerősen csengett a név, de nem emlékeztem, honnan.
—Neveléslélektan.* -a szemeimmel kerestem őt, de nem találtam. Így hát jelentkeztem. Tudtam, hogy rám fog nézni, és át is fog elemezni, hiszen mindenki ezt teszi azzal, aki ugyanazt a dolgot tudja, amit ő is.
—Ms. Hawn? -szólított engem is a tanár. Nem tudom, hogy ez az ember hogy tudja megjegyezni mindenki vezetéknevét is, de le a kalappal előtte.
—Pedagógiai és Gyógypedagógiai pszichológia.* -valamivel magabiztosabban mondtam, mint Redford, viszont inkább törődtem a lány kilétével. Meg is pillantottam örömet sugárzó arcát, csillogó szemeit, miközben engem nézett, és ha nem lettem volna teljesen biztos abban, hogy ő az, még rám is mosolygott. Visszamosolyogtam rá, de el is fordultam, és azon törtem a fejem, hogy hol hallhattam már ezt a nevet. Mikor hangosan megszólalt az óra végét jelző csengő, mindenki szedelőzködni és beszélgetni kezdett, ahelyett, hogy Mr. Wregher fontos mondandóját hallgatták volna, ugyanis egy, az őszi szünet utánra esedékes beadandó projektről beszélt, amiben valakinek a viselkedését és hangulatváltozásait kell megfigyelnünk és százalékos értékeket megadnunk akár diagramokkal társítva.
—És az alany nemét és életkorát, akár nevét is kérném ha feltüntetnék a projektjükön. Ne tessék elviccelni, vagy félvállról venni, a hanyag munkákat észreveszem és mindre egy osztályzattal rosszabbat fogok adni. A mára határidős beadandókat a hétvégén, legkésőbb vasárnap estig véleményezem és osztályzom! -azzal ki is viharzott a teremből. Lassan lépkedtem, tizenöt perc bőven elég, hogy átsétáljak a szomszéd terembe.
—Katie! Szia, hallod, Anyáék rám bízták ma Amandát, de el kéne ugornom Thomasékhoz, át tudnád venni, kérlek? -Denis úgy rohant le, hogy hirtelen fel sem fogtam, mit mond, csak bólintottam.
—Köszi, jövök neked eggyel! -és már el is tűnt.

Hangosan sóhajtottam egyet. Tehát nem ma fogok beszélni Keeth-tel és Clary-vel. Miután végeztem az utolsó előadással, már bőven négy óra volt, ezért gyorsabban szedtem a lábaimat az iskola felé. Amanda éppen a fogócskázott a többi elsőssel, én pedig addig szóltam, hogy itt vagyok érte, és hazaviszem. Amikor elkapták, észrevett, és mosolygósan futott felém.
—Nem Den jön értem? -kérdezte kicsit szomorúan. Megráztam a fejem.
—Akadt egy kis dolga. Azért remélem beéred velem is. -kuncogtam, mire ő igent mondogatva ölelte át a lábamat. Megfogtam a kezét, ő pedig kavicsokat rugdosva lépdelt mellettem.
—Beüljünk egy sütire? -mutattam a kedves kis kávézó felé, mire ő választ nem is várva indult volna át a zebrán. Még jó, hogy időben megszorítottam a kezét, ezzel kicsit hátra rántva, mert abban a pillanatban suhant el egy busz előttünk, nagy lendülettel.
—Ilyet többet ne csinálj, hallod? -guggoltam le elé, ő pedig bűnbánóan bólogatott.
—Mit tanítottak anyáék, hm? Mit csinálsz, mielőtt átmész a zebrán? -kérdeztem a húgomat, aki lekonyult szájjal válaszolt.
—Szétnézek mindkettő irányba kétszer... -mondta, én pedig helyeselve bólogattam.
—Pontosan! Mindig szétnézünk, oké? Nem sietünk sehova, és az épséged az első, mindig. Rendben? -könnyes szemekkel bólogatott, én pedig szorosan magamhoz öleltem apró testét.
—Oké. -szipogta, én pedig felvettem az ölembe, és hagytam, hogy a nyakamba fúrja az arcát.
—Na, a nagy lányok nem sírnak. Inkább sütit esznek a nővérükkel, hm? -mondtam mosolyogva, ő pedig egyből jobb kedvre derült.