E L T I L T O T T A K

Tizenharmadik

—Az nem tartozik rád. -karjaimat keresztbe fontam, ő pedig, mint egy köztudott plafonkarcoló, úgy tornyosult fölém, haragos tekintettel társítva.
—Szerintem pedig éppen rám tartozik! -lábammal dobbantottam egyet dühömben. A fejemet rázva indultam az ajtó felé, viszont kezét feltartva állított meg.
—Engedj. -azt gondoltam, én nézek mérgesen, holott az ő szemei akár egy bikáé, újra sötétté váltak. Kissé megilletődtem, de ugyanúgy próbáltam a szemébe nézni.
—Ha nem mondod el, hol voltál, és akárhol is, nem tudlak megvédeni! Ki biztosítja, hogy nem valami drogossal mászkáltál? -meglepett a feltételezése, soha nem beszéltünk eddig kábítószerről, vagy azzal kapcsolatos dolgokról.
—Én biztosítom. Ez nem elég? -kicsit halkabbra vettem a hangomat, tudatában, hogy a húgunk minden bizonnyal alszik már. Denis tehetetlenül simított végig a tarkóján, miközben a fejét rázta.
—Hát nem érted? Nem akarom, hogy bajod essék! Akárhol is mászkáltál, senki nem tudta, hol vagy, mégis, miről nem beszélhetsz senkinek? Valaki kényszerít rá? Kérlek, Katie, mondj valamit! -az egész beszélgetés egy nevetséges irányba indult el, ami nem tetszett.
—Nem, Denis, senki nem kényszerít semmire! Egyszerűen nincs kedvem erről beszélni! Nem keveredtem bajba, senkivel nem találkoztam, és itt legyen elég ennyi! Ha annyira akarod, hogy éljek, akkor engedd, és ne caplass utánam úgy, mint egy ötéves után! Most pedig, ha megbocsátasz... -a hangom magabiztosan csengett, ami meglepett. Viszont további kérdések nélkül távozhattam a most vallatószobának érzett helységből.

Másnap reggel ott lebegett a feszültség mindenütt. Anyáék elvitték Amandát az állatkertbe, aki semmit nem érzékelt a rossz hangulatból, és ugyanolyan mosolygós volt. Így viszont Denissel maradtunk a házban, és akármennyire is sértett volt, mégis reggelivel várt az asztalnál, mikor álmosan leballagtam a konyhába.
—Jó reggelt! -hangom rekedten csengett, megköszörültem a torkom.
—Neked is! -az övé inkább úgy hangzott, mint aki már órák óta talpon van.
A reggelink csendben telt, én illedelmesen megköszöntem neki, aztán a szobámba mentem, ahol a tanulnivalók helyett a laptopomat vettem magamhoz, azon pedig a facebookot nyitottam meg. Még mindig ott várakozott az ismerőskérések között Riley Keaten. A szám szélet rágcsáltam, és egyszerűen nem tudtam eldönteni, hogy rányomjak-e a visszaigazolás gombra. Elkezdtem újratöltögetni az oldalt, hátha történik vele valami, ami fölött nincs befolyásom, viszont semmit nem értem el vele. Egyedül annyit, hogy egy újabb ismerőskérés ugrott fel. Valeria Walter. Hezitálás nélkül nyomtam a gombra, és máris egyel bővült az Ismerősök listám. Megunva a semmittevést, Denis szobája felé tartottam ismét, remélve, hogy szán rám némi időt. A padló minimális hangerővel nyikorgott a talpaim alatt, óriási csönd volt. Azt vártam, hogy a kopogásom visszhagnozni fog, viszont túl zsúfolt volt ahhoz a folyosó.
—Gyere! -éppen a telefonját nyomkodta, viszont amint beléptem, le is rakta maga mellé. A szobájában mintha bombát robbantottak volna, szanaszét voltak a ruhái és a papírjai, egyedül az ágya volt rendezett, már ha annak lehetett nevezni. Lassan fordítottam körbe a fejemet, végül pedig a testvéremre néztem.
—Rendet rakunk itt? -egyáltalán nem sértésnek szántam, egyszerűen csak zavart a rendetlenség, és azt akartam, hogy ő is rendezett környezetben tevékenykedhessen. Nevetni kezdett, ez pedig magával ragadva engem is nevetésre késztetett. Őszintén nevettünk a helyzet abszurditásán, ez pedig jól esett.
—Ha megesküszöl, hogy utána is megtalálok mindent. -a mutatóujját feltartva nyomatékosította mondandóját, én pedig elmosolyodtam. Van még egy olyan testvérpár, akik bocsánatkérés hiányával békélnek meg egymással? Ilyen, mint mi, biztosan nincs.
—Ezt igazán nem várhatod el tőlem. Majd keresd ott a dolgaid, ahova rakom őket. -szemforgatva fordult el tőlem, én pedig kuncogva kezdtem elpakolni a sok kacatot az asztaláról.
—Zene? -mosolyogtam a kérdésen.
—Csak ha nem valami hard-rockot szeretnél kapcsolni. Attól undorodom. -csúnyán nézett rám, én pedig csak vállat vontam. Nem lehet ugyanolyan ízlésünk, nyilván. A The Neighbourhood - Sweater Weather szólt aláfestésként. Lassan felemeltem egy papírköteget, de a legalsó kicsúszott a kezeim közül. Sóhajtva visszaraktam a köteget az asztalra, hogy véletlenül se cseréljem fel a lapok helyeit. Lehajoltam a bizonyos lapért, ami végül egy újság részletének bizonyult.