Varázslatos Szárnyalás

Roxfort Expressz

Karórámra pillantok, fél tizenegy. Korán ide értem, épp hogy csak szállingóznak a diákok és családjaik. Én már el foglaltam egy kupét, nem volt nehéz üreset találni. Nosztalgikus érzéssel, szinte bámulom a különböző családokat. Mosolygok. Eszembe jutott az első találkozásom a kilenc és háromnegyedik vágányon lévő mozdonnyal. Tizenkilenc évvel ezelőtt megszeppenve álltam a peronon a hatalmas monstrum előtt. Lenyűgözően csodálatos érzés volt, még most is ki ráz a hideg ahogy eszembe jut. Boldog voltam, a szüleim meg elmondhatatlanul büszkék. Emlékszem Anyám szoros öleléseire, a szemeiben táncoló apró kis irigységre. Ő boszorkány volt és szintén a Roxfortba járt gyermekkorában. Apám mugli volt, de minden ami a mágiával kapcsolatos ámulatba ejtette, legfőképp Édesanyám. Mesébe illő volt a szerelmük, az összetartásuk, egészen a legvégéig.

Hangos sípolás zökkent ki a merengésből, öt perc múlva indul a vonat. Szülők sokasága integet az ablakok felé, némelyik anyuka zsebkendőt szorongat. Ahogy körbe vándorol a tekintetem meg akad egy magas, szigorú fizimiskájú férfin. Kihúzom magam a kézfejem ökölbe szorul és el önt a düh. Mintha a férfi meg érezte volna hogy valaki figyeli, körbe néz, rám emeli pillantását, szőke haját a füle mögé tűri. Szája gúnyos mosolyra húzódik majd biccent feleségének és el tűnnek a sokaságban.

Engedek öklöm szorításán és pár mély levegő vételre is szükségem van hogy megnyugodjak. Malfoy. Nem szabadott volna hagynom hogy így felzaklasson a látványa, hisz számithattam volna rá. Dumbledore mindent el mondott róla és a fiáról Dracoról meg persze a Harryvel való rivalizálásról.

Nyílik a kupé ajtaja tizenkét év körüli kissé kócos barna hajú lány lép be.
-Elnézést, le ülhetünk? A többi kupé tele van.
Persze. - igyekszem mosolyogni rá. Hátra szól a többi gyereknek és mindnyájan helyet foglalnak miután el rendezték a bőröndjeiket.
Hermione Granger vagyok - mutatkozik be. - Ő Ginny Weasley, Fred és George Weasley és Neville Longbottom. - fejezi be az utolsó fiúcskára mutatva. Majd fűrkészve néz rám.
-Sziasztok, Samantha Krüger Professzor vagyok.-kerek szemekkel néznek, Hermione arckifejezése mit sem változott. - Madame Hoock nyugdíjba ment, a helyére vett fel az Igazgató.
-De jó - Megkönnyebbülten sóhajt fel Fred.
Samantha Krüger - ízlelgeti George. - Ön játszott a Hárpiáknál! - kap a fejéhez. - Maga legendás! - ámuldozik Fred.
-Ezt azért nem mondanám. - nevetek fel.
-És hogy hogy a Roxfort expresszel jön? - kíváncsiskodik Hermione. - Nosztalgiából döntöttem így. Rég volt már mikor én is diák voltam. - Melyik házba tartozott? - Kérdezi Neville. Ahogy rá pillanatok már le is sütötte a szemét. Félénk kis ember. - Hugrabug. Látom nem erre számíottatok. - mosolygok- nem minden kviddicsező Griffendéles. - kacsintok.
Hol lehetnek a Fiúk? - néz ki a kupé ajtaján Hermione. - Már itt kéne lenniük. Meg keresem őket. - lép ki az ajtón. - Segítek - ajánlkozik Neville és becsukta maga mögött az ajtót.

-Kit vártok még? - kérdezem.- Ronald öcsénket aki le lesz nyűgőzve amint tudomást szerez magáról és Harry Pottert. - Oh. Harry Potter. - ismétlem. Elő veszek egy könyvet hogy a gyerekek azt higgyék olvasok, de csak a gondolataimba szeretnék elmerülni.
A Kis Túlélő... Drága Lilym, tudom hogy Jamesre hasonlít a fiú, de biztos vagyok benne hogy a személyisége a Tiéd. Tizenkét évvel ezelőtt könyörögtem Dumbledorenak had neveljük mi a gyermeket, de nem engedte. Minden képp a rokonainál kellett maradnia. Azoknál a megálltalkodott, borzasztó embereknél. Nehezen de muszáj volt belenyugodnom, de ahogy tudtam pár havolta ránéztem Harryre. Figyelemmel kísértem a cseperedését a távolból és ezt most testközelből folytathatom. Várom hogy jobban meg ismerjem. Már a tavalyi éve sem volt könnyű. Vajon idén is veszély les rá? Ha így van meg kell védenem, segítenem kell Őt. De vigyáznom kell hogy a titkom ne tudja meg senki. A Roxfortban csak ketten ismerik a képességem. Az Igazgató és Hagrid. Három hónapja nem használtam szinte remegve várom a pillanatot hogy újra át járjon a szabadság. Már érzem is a lapockámban a bizsergést.

Nincsenek a vonaton! - robban ki Hermioneéból ahogy szinte fel tépi az ajtót. - Ez biztos? - állok fel.
-igen háromszor végig jártuk Nevillelel!- Zihálja aggódva. - Rendben van, intezkedem. Nyugodjatok meg. Biztos jól vannak! - látom a vörös testvéreken hogy aggódnak, biztató mosolyt küldök feléjük. Előre megyek a mozdonyvezetőhőz. Értesítem hogy két diák nem jutott fel a vonatra majd baglyot küldök Dumbledorenak. Kisvártarva meg is jött a válasz. Rögtön felismerem Albus hosszúkás betűit.

Samatha!

Köszönöm leveled, beszeltem a szülőkkel. El tűnt a megbűvölt Ford-jük. Valószínűleg azzal jönnek. Nem jutottak át a King's Cross falán. Valaki el varázsolta, minél hamarabb ki kell derítenünk hogy mi történt. Harrynek minden bizonnyal idén sem lesz könnyű éve! Tartsd nyitva a szemed!

Albus

Remek év elé nézünk ezek szerint. Vissza sietek a kupéba, izgatottan vártak rám.
-Minden rendben Velük, az iskolában lesznek. - foglalok helyet közben.
-De mégis mi történt Velük? - teszi fel a kérdést George. - Ezt a történetet meg hagyom nekik hogy Ők meséljék el. - kacsintok rá. Újra kezembe veszem a könyvet, de most próbálok koncentrálni is rá. El sem kezdődött még a tanév és máris zajlanak az események....