A régi alfa

10.rész

A látvány meglepő volt, hiszen egy szürke és egy koszos fehér színű farkas viaskodott egymással. Carloson kívül senki más farkas alakját nem láttam még, így elképezelésem sem volt ki akadályozta meg a tervem. Valószínűleg nem Felix, hiszen ő velem értett egyet, tehát maradt a másik két srác. Vagy esetleg Amy, de nem hinném, hogy kiszökött a kórházból emiatt, főleg, hogy nem is tudja mi történt az elmúlt 1 napban. Mivel az ötlet meg lett akadályozva, így mindekinek improvizálnia kellet. Hamar megjelent még két állat, akik a megfertőzött társukat próbálták leteríteni a földre. Egy jó 10 perces vetélkedő után a barna keverék bunda színű megsérült, de így is folytatta a harcot, míg végül ő is terített le a jelenlegi ellenfelet. Az esély, hogy sebesülten sokáig fenntartsa ezt a helyzetet esélytelen volt, így mindenki segítségére sietve ugrottam a csata mezőre. A flaska kupakját gyorsan lecsavartam és a szájába öntöttem a folyadékot, amíg az állkapcsával kapkodott felém. A fekete lötty valószínűleg akkor hatott, amint a srác megnyugodott és visszaváltozott emberi formájába.

-Mi történt? - vakarta meg a fejét és nézett először rám, majd a körülöttünk álló három farkasra.

-Hát.... - kezdtem volna el, mire közbeszólt.

-Tudod mit? Inkább nem akarom tudni - ellenkezett végül a kérdése után, mire felemelte a kezeim és vállat vontam, hogy én nem mondtam semmit.

-Pedig én szívesen elmeséltem volna milyen akció film szerűen szereztük meg az ellenszert, majd az otthoni megvilágosodásunk. Végül Zora nagyszerű önfeláldozó tervét részletesen és Dan szerelme megmentéséért tett cselekedetét, végül az én csodálatosan végső csapásom és ismételten Zora tettét, aki visszaváltoztatott - változott vissza akkor Oliver, mikor ezt el kezdte mondani, mint egy mesélő. Immár megvilágosodtam ki melyik ragadozó bundát öltötte magára.

-Hé ez túlzás volt - változott vissza Coff és ugyan azt kezdtük el egyszerre mondani. Összenéztünk a fiúval, mert mind a ketten ugyan arra a részre gondoltunk, majd vissza a többiekre.

-Lemaradtam valamiről? - fordult át ő is emberi alakjába.

-Oli szokásos elméletéről, ami sosem igaz - fordult a szőke a barnához.

-Kikérem magamnak, hogy volt amikor igaz volt - húzta ki magát, mire a két idősebb fogta a fejét.

-Egyszerűbb lenne visszamenni és elfelejteni a mai napot nem? - kérlelően néztem a többiekre, leginkább Felixre, hiszen általában szokta támogatni az ötleteim.

-Támogatom az ötletet - vette rögtön a lapot a sötét hajú.
-Daniel veled lenne néhány megbeszélni valóm - utalt arra, hogy ő maradjon vagy kullogjon vele hátul. Kíváncsi voltam miért, de inkább nem kérdezősködtem és Zwickkel elindultunk, majd hátrafordultunk Carloshoz.

-Nem jössz haver? - kérdezte előttem Oliver, aki megrázta a fejét. Összenéztünk a bajkeverővel, majd megvonta a vállát és ténylegesen a ház felé vettük az irányt.
-Nagyon király párost alkottunk. Én az erő, te az agy - utalt arra, amikor ketten megmentettük a beteg fiút.

-Látom nagyon beleélted magad - kuncogtam egy sort, miközben Oli úriember módjára elemelt egy ágat, hogy zökkenőmentesen át tudjak menni az úton.

-Igen, mivel általában a többiek oldják meg a helyzetet - fintorodott el, de tudtam, hogy akkor is szereti őket.

-Nem lehet, hogy azért, mert te okozod a bajt általában? - néztem rá felvont szemöldökkel és mosolyogva.

-Hmmm.... Nem tagadom - nézett pajkosan, majd elkezdtünk nevetni.

-Amúgy remélem nem vártad, hogy együtt érezzek veled - kuncogtam még egy kicsit miután ő már abba hagyta a nevetést.

-Na ne már! Te is ellenem vagy? Ejj - rázta a fejét, én meg mosolyogva megforgattam a szemem. Még egy kis időt baktattunk a haza vezető úton, majd mire a házhoz értünk a másik három srác már ott volt.

-Mi tartott eddig? - vont kérdőre minket a bizalmatlan típusú srác.

-Mi szofisztikált emberi módon tettük meg ezt az utat - emelte fel az ujját és csukott szemmel magyarázott.

-Te mióta tudsz ilyen szavakat? - vonta fel a szemöldökét most Gibbins, mire a művész lelkű farkason kívül mindenki hahotázásban tört.

-Haha nevessetek csak, amíg meg nem mutatom mire vagyok képes - ugrott fel a farakás tetejére, amit ő sem gondolt végig. A darabok szépen lassan elkezdtek kicsúszni a lába alól, én meg balra ugrottam, hogy engem ne érjenek el. A fák előre meg hátra gurultak, így a többi srácnak is ugrándoznia kellet nehogy ők is hozzáérjenek. Végül Oliver egy nagyot puffant a földön, mire mindenki abba hagyta, amit csinált. A hang pontosan olyan zajt csapott, mintha valakinek el tört volna a farokcsontja.

-Jól vagy? - szökdeltem oda hozzá, mire a többiek is követtek. Mindenki lélegzetét visszatartva várta a választ, mert a legfiatalabb srác, úgy ült, mint egy zombi.

-Ezt csináljuk meg mégegyszer!! - pattant fel örömében, mire mérgesen néztem rá.

-Na ezért nem vagy alfa - ahogy ezt a szürke farkas kimondta, akinek üzente vissza akart válaszolni.

-Nehogy elkezdjetek veszekedni megint! Mi van ma veletek? - hordta le őket mély, ellentmondást nem tűrő hangon az idősebb Rovera és felállt. Oliver és Daniel befejezte inkább és tisztes távolsággal egymástól elkezdték követni a falka vezérét be az otthonunkba. Carlossal kitágult szemekkel néztünk egymásra hol rájuk.

-Mindig ilyenek? - kérdeztem tőle halkan, miután egymás mellet sétálva indultunk el mi is utánnuk.

-Nagyon ritkán összedörennek kis dolgokon, de az hamar elszokott múlni. Ilyet még én sem tapasztaltam - mondta ő is halkan, nehogy valaki meghallja, hogy róluk beszélünk.
-Amúgy halvány emlékek vannak a mai napból és sajnálom, amiket tettem bár nem tudom miért volt ez velem - ezt már bátrabb hangerővel mondta. Én csak legyintettem és beléptünk az ajtón, ahol a többiek álltak mozdulatlanul.

-Valaki elárulná nekem, hogy miért van ekkora rendetlenség itt? És Oliveren miért van szinte mindenhol seb? - női hang szólalt meg, amiből rögtön tudtam, hogy Amy visszatért.

-Én nem tudom az egész storyt, tehát engem hagyjatok ki - állt ki az egészből Carlos.

-Én csak hallottam a történéseket - hátrált ki belőle az azúrkék szemű is.
-Jó látni hugi - kacsintott rá.

-Én nem vállalom - mondta ezt Dan, majd követte az előző kettőt fel az emeletre.

-Rám ne számítsatok - jelentette ki utólag Oli és ő is azt tette, mint a többiek.

-Most szivattok srácok? - üvöltöttem fel nekik, majd a vörös hajúra néztem, aki kérdő tekintettel bámult vissza rám, én pedig kellemetlenül szélesen mosolyogtam.