𝓑𝓵𝓲𝔃𝔃𝓪𝓻𝓭

𝑷𝒂𝒓𝒕 𝒕𝒉𝒓𝒆𝒆

– Mit gondolsz erről? – kérdeztem rá a narancs véleményére, mikor este elmeséltem neki a délelőtt történteket.

– Szerintem veheted randinak is, mivel magához hívott filmezni. De ne viselkedj úgy, mint egy bújós kiscica! Legyél olyan, mint szoktál, csak egy kicsit enyhébben!

– Enyhébben hm.. rendben. Köszi, Shouyou. – mosolyogtam halványan, bár ő ezt nem láthatta.

– Csinálhatnád ezt sűrűbben is! –  mondta a vonal túlsó feléről.

– Mégis micsodát?

– Ugyan, Kenma-san! Tudom, hogy az előbb mosolyogtál! – huncut hangnemre váltott, a vigyora is biztosan ilyen.

– Hagyj..  – hozott zavarba, amint kimondta mit tettem.

– Rendben. – kuncogott. – Jó éjt Kenma-san!

– Jó éjt Shouyou! – nyomtam ki a telefont.

A másnap is ugyanúgy telt, mint ahogy a többi. Bár Kuroo megint késett, ami miatt majdnem lemaradtam az óra első pár percéről. Nem tudom mi lett vele, de egy kis változást észleltem benne. Furán viselkedik. Legalábbis velem. Ez azt jelentené-? Mondjuk, ha ez igaz akkor meglehet vele magyarázni, miért is ragaszkodik ahhoz, hogy átmenjek nála.

Mivel péntek van, így hazamenetelem után a táskámba górtam néhány cuccomat, amit majd délután viszek magammal. Ezt követően bedőltem az ágyamba, s azt csináltam, mint mindig; játszottam.

A játékomat általában semmi, és senki nem tudja megszakítani, de most mégis abbahagytam. Induljak most? 3 óra van. Azt mondta délután menjek. Ez elég tág fogalom. Mindegy. Ugyan a játékot letettem, de még így is nehezemre esett kikelni a jól befészkelt ágyamból. Még jó, hogy előbb elpakoltam. Csak felvettem a táskám, s a kezembe ragadt konzolt fogtam, a másikkal pedig zsebembe csúsztattam a telefonomat, miután egy üzenetet hagytam Kuroonak, hogy elindultam.
Elbúcsúzva anyától léptem ki a meleg házból a hideg környezetbe. Meglepően sötét van, ahhoz képest mennyi is az idő. Lassan lámpákat lehet kapcsolni.

Fél órás gyaloglás után megérkeztem a célponthoz, majd csengettem mielőtt bementem. Nem, mintha olyan ismeretlen személy lennék itt, csak egyszerűen illedelmes.

– Kozume-kun! – köszöntött az édesanya, aki mosolyogva fogadott, majd elállt az ajtóból, beengedve engem.

– Jó napot. – húztam le a cipőmet.

– Mondtam már, hogy nyugodtan tegezhetsz. Még nem vagyok elég idős, ahhoz, hogy magázz. – magyarázott. Aranyos nő. Bólintottam, majd irányba vettem Kuroo szobáját. Óvatosan benyitottam hozzá, nem nagyon vette észre. Pár pillanatra leselkedtem mit is csinált. A számítógép előtt ügyködött fülesével fején. Erőt véve magamon benyitottam, s bezártam magam mögött az ajtót.

– Kenma. Szia! – fordult meg a gurulós székkel, miközben az asztalra helyezte a fejhallgatót.

– Szia. Miért hívtál át? – tértem a lényegre. Lehet úgy tűntem, hogy csak azért kérdeztem, mert lenne jobb dolgom is, de csak egyszerűen kíváncsi vagyok.

– Idenézz! – lökte el magát az asztaltól. Amint észrevettem a képernyőt, tudatosult bennem, hogy játszani hívott. Nem is tudtam, hogy ennyire figyel rám. Említettem egyszer neki ezt a játékot, és láss csodát, megvette, és áthívott játszani. Ez véletlen?

– Megvetted ezt? Miért? – léptem közelebb tágra nyílt szemekkel, majd a mellette bekészített széket magam alá húztam, s leültem.

– Hogy tudjunk együtt játszani. Igazából.. – dőlt hátra teljest a támlának. 

– Szeretnék veled több időt tölteni, de tudom, hogy nagyon szeretsz játszani, és mondtad is ezt, úgyhogy gondoltam megveszem, így mindkettőnk "vágya". – tett idézőjelet. – Teljesülhet. – jött zavarba a macskafiú, kicsit megvakargatta haja tövét, miközben arca rózsásodott.

– E-ez kedves.. – motyogtam valamit, merthát  én méginkább zavarba jöttem, mint ő.

– Na akkor mehet? – ült fel, s kezei közé kapta a konzolt. Szemeivel izgatottan engem vizslatott, ajka egy vidám mosolyt sugárztott felém.

– Még kérdezed? – vettem fel én is a konzolt, majd hosszú órákba nyúló játszásba kezdtünk.

Már nem is emlékszem pontosan, hogyan is aludtunk el, de az feltűnt, hogy ugyanaz pokróc ölelt át mindkettőnket. Ráadásul elég közel van hozzám.

Lányos zavaromban igyekeztem alrébb húzódni, de Kuroo folytonos mocorgása, és akaratom is ellenem volt. Végül beadtam saját magamnak a derekam, s közelebb bújtam a cicafiúhoz. Fejtetőnk tökéletesen súrolták egymást, kellemes érzés ez a szerelem.

Élvezetem 10 perc után megszakadt. Kuroo felkelt.

– Umm... – haja jobban szétállt, mint ahogy szokott, arca torzult a reggeli fáradtságtól, haloványan karikásak szemei.

– Jó reggelt. – ez az isteni rekedt hang-

– 'Reggelt. – bólintottam, majd hallhattuk anyja hangját, amint felkiabált, hogy kész a reggeli, s biztosra menve ezzel, hogy fent vagyunk már.

Csendben nyámnyogok az ételen, idegen házban mindigis volt egy enyhe szorongásom, ami miatt nem tudtam enni. Ráadásul Kuroo ült mellettem, szemben az édesanyja ügyködött, tehát kétfelől is lekiabáltak volna, amiért nem eszek.

– Tetsu, ugye tudod, hogy ma jön a korrepetálós diák? – törölgette az egyik tányért.

– Igen. De nincs kedvem hozzáá~. – dőlt hátra a széken, s nyávogásba kezdett. Komolyan, a Nekomából mindenkire ráragadt valami macska tulajdonság?

– De már elvállaltad. Csak egy órát kért, azt is délutánra. Addig tudsz az új játékodon játszani Kozume-kunnal. – mosolygott. Sóhajtott, majd felállt és besétállt a szobájába. Én igyekezve megköszöntem a reggelit, s követtem Kuroot. Visszaültünk tegnapi helyünkre, majd folytattuk ott, ahol abbahagytuk.

– Mindjárt meglesz! Éés meg van! – dobta le a konzolt, hogy ezután felémforduljon, egy pacsit adni.

– Szép volt. – dícsértem meg halkan.

– Ha-

– Tetsu! Készüljetek, mert 10 perc és itt van! – szakította meg anyja figyelmeztetése. Vállai lerogytak, arca egy visszaszorított hisztit jelzet.

– Ilyenkor mit csinálsz? Ekkora kupiban fogadod őket?

– Hah- nem! Van egy dolgozó szoba szerűség és ott korrepetálom. – tette karba kezeit.

– Méghogy az én szobám kupis. Tán csukott szemmel jársz a sajátodba? – szólt vissza a tarajos, mire nem reagáltam, mert nem tudtam hogy.

– Megyek mielőtt ideérne. Szia. – szedtem fel a táskám, s lépkedett le velem a lépcsőn, majd a küszöbön állva tényleg elköszöntünk egymástól.