𝓑𝓵𝓲𝔃𝔃𝓪𝓻𝓭

𝑷𝒂𝒓𝒕 𝒆𝒊𝒈𝒉𝒕

Úgy döntöttem nem megyek iskolába. Anyának azt mondtam, nem érzem jól magam, amit el is hitt, hiszen tényleg úgy nézeki ki, mint aki beteg. Az is vagyok, lelki beteg.

A hét hátramaradt napjait itthon töltöttem. Visszagondolva arra, amit Shouyou mondott, ha tényleg igaz lett volna, mostanra már mindegy. Túltett rajtam, pedig én még mindig az ő szíve után hajtok.
Próbáltam kitenni eléd a szívem, hogy megszerezd. Megtudtad volna, meg kellett volna, de nem tetted. Bár akartad volna kicsit jobban, de számodra túl egyszerű lett volna.
Nem tudom, hogy legyek egyedül.
Szóval ne menj, ne.., csak maradj.
Te és én fényesek voltunk, átszeltük az eget naponta. Beragyogtuk az éjszakát, bár, nem volt mindig helyes. Mindig, amikor megváltozunk, őrület. És mindig te mentesz meg.

Egy lelki roncs vagyok. Anya most nincs itthon, éjszakás, és már elment. Gondoltam kiszellőztetem a fejem. Felvettem valami normálisabb ruhát, utánna egy sapkát a kabáttal, s a cipőmmel. A telefont a zsebembe csúsztatva zártam kulcsra az ajtót.

Nem volt ötletem merre menjek, ezért amerre a szívem diktált, én odaindultam. Hideg van. Késő délután, már van olyan sötét, mint nyáron este 9 órakor. Az útszéli lámpák töltötték meg fénnyel a fagyos utcát gyűrű alakban, mintha reflektor fény lenne. Mindenhol hatalmas csönd uralkodott, néha a szomszédos utcákból kutyák heves ugatását lehetett hallani, mintha veszekdnének. Volt olyan is, amikor a magányos szarka károgott az egyik villanypózna tetején. A bölcs bagoly is kieresztette huhogását. A csillagok is hevesen világítottak az égbolton, s annak középpontjában a kövér Hold tündökölt egyedül. Hosszú utam során, mikor lecsendesült az éji zaj, megálltam egy pillanatra. Magam sem tudom miért, csak megtettem. A csöndet a sikátori kóbor macska hangos nyávogása törte meg. Jobban felmérve a terepet, észre vettem hova is jöttem. Nem ismerem ezt a környéket, de jártam már erre. Jobbra fordulva, azon a kis ösvényen sétálltam végig, ami csillogott a fagytól az éjjeli fényben. Tudatalatt idevezettem magam? Elsétállva a romos épület mellett döntöttem úgy, hamár itt vagyok, akkor legalább kiülök ide egyedül is. Már a kertben jártam, amikor megpillantottam őt. Azt hittem mindig Miyakoval van. De most, hogy egyedül van.. sokkal inkább tűnik magányosnak, mint boldognak. A város világos színeiben tündökölt. Nem volt túl vastagon öltözve. Meg is fázhat! A fény erősen világított, lila zöld és fehér színekben. Foltokban mosódtak össze, de egyetlen helyen egy kicsit sem folytak egybe a színek, egy tökéletes alakban, méghozzá az övében. Arcát mégis átvilágította ez a fény. Mintha, amikor egyedül látnám, akkor döbbenne rá, hogy szüksége van a társaságomra, de mégis magányos. Többre vágyna?

– Kenma. Mit csinálsz te itt? – érte el fülemet melengető hangja, amint kifordított gondolkodásomból.

– Kuroo. – felállt helyéről, s idesétált, egészen közel hozzám.

– Azt hittem beteg vagy.

– Igen.. az is vagyok, de jobbnak éreztem, ha kicsit szellőztetek.

– Értem. Jössz, leülünk? – biccentett háta mögé, majd vezetett az előbbi helye felé.

– Azt gondoltam, ha már te itt vagy akkor Miyako is, de őt nem látom. – valahogy kiesett a szó a számból, nem akartam ezt hangosan kimondani. Szégyenembe inkább térdeimbe bújtam, s le sem vettem az épületekről az íriszemet.

– Nem, nem szeretném ezt neki megmutatni. – rázta nemlegesen a fejét.

– Hogy? – emeltem ki fejemet lábaim fogságából, kiegyenesedve néztem meglepődötten rá.

– Csak azt akartam, hogy te tudj róla rajtam kívűl. A mi kis titkunkként. – a téli szellő mozgatta fekete haját, ezzel megtisztította nekem arca látványát.

– Csak én? – mondtam el ugyanazt a mondatot, amit ő az imént.

– Mostanában különös érzések vettek körül, és most nem tudom mi van velem igazából. Van bennem olyan, ami azt mondja menjek, és tegyem meg, de emellett van olyan is, amely azt mondja, hogy maradjak és várjak egy kicsit. Teljesen összezavar. – vallotta be érzelmeit, ami mostanság zavarta.

– Veled mi van? – fordult felém tompa kíváncsisággal szemeiben.

– Velem? – kérdeztem vissza.

– Igen, veled. Kenma, azt hitted, hogy nem vettem észre, hogy egész idő alatt valami nyomta a lelked? Tisztán láttam, és egész végig azon gondolkoztam mi is lehet az, vagy, hogy tehetném jobbá a napod. Rossz volt így látni a legjobb barátnomat. – buktatta arcát térdei közé. Mégis észrevette? És azon törte a fejét, hogyan lehetnék jobb kedvben? De akkor- de akkor miért láttam mindig Miyakoval? Nem értem őt.  Semmibe vesz, aztán kiderül, hogy aggódik miattam?

– Cs-csak bánt egy olyas dolog, amiről még nem tudok beszélni. – az enyhén megilletődött fiú szomorúbb tekintetet ültetett arcára, majd megszólalt.

– Nem gond. Elmondod, ha megfelelőnek érzed a pillanatot. Én mindig itt leszek, hogy meghallgassalak téged. – a hideg arcomon irányban lefelé forró könnycseppek kezdtek végig folyni. Gyorsan letöröltem kabátom végével, nehogy lássa, ahogyan sírok.

– Nem kell meghatódnod, neked bármikor itt leszek. – mosolygott őszintén rám.

Rég éreztem ilyen jól magam.