This girl is on fire //Lεο Vαιdεz χ rεαdεr//

A kiskapu, avagy: 1-0 [T/N]-nak/nek Pollyval szemben (rövid rész)

✨Reader✨

Eltelt egy hét is már azóta, hogy Leo kimentett a szüleim égő házából. A sokkhatás még nem múlt el, de már dolgozom rajta...

Leo mindent megpróbált. Vicceket mondott, vicces szituációkkal próbált vidámabbá tenni, satöbbi. Egyszóval tényleg mindent megpróbált, hogy valahogy felvidítson.

A legutolsó után (ami az volt, hogy eljátszotta, hogy hogyan fogom elpüfölni Calypso-t, ha újra meglátom) már elegem lett, hiába volt vicces. Káromkodva küldtem el Leo-t a francba, és ismételten kiszöktem az erdőbe. Éjszaka, természetesen.

- Heló, úrnőm! Hogy s mint? - kérdezte Alphina, mikor végre megtalált.

- Nincsen semmi. Alphie, kérlek... Magamra hagynál? Ma nincs sok kedvem társaságban lenni!

- Történt valami? Valdez megbántott? Mert ha igen... - kezdett el morogni a farkas.

- Nem, semmi! - sírtam el magamat - Kérlek, hagyj békén!

Alphina ekkor hegyezni kezdte a fülét, és megdermedt. Én is. Ha ilyet csinál, az nem jelenthet jót. 

- Megvan még az a karkötő, amit Valdez-től kaptál? - kérdezte. Fogalmam sincs, hogy honnan tud róla, mint ahogy arról sem, hogyhogy még megvan.

- Igen - emeltem fel a csukóm.

- Helyes. Az ezüst színű gömbön van egy kis Hold alakú véset. Szorítsd meg, de gyorsan!

Megtettem, amit kért. Egy gyönyörű ezüst pajzs bontakozott ki belőle.

- Guggolj le, és emeld fel a fejed fölé!

Megcsináltam. Épp jókor szólt. Ugyanis egy nyíl vágódott a pajzsba. Egy aranyszínű. Jól megijedtem, sőt mi több, furcsa melegség járta át a testemet

- Te... Te jó ég... - suttogtam megtörve - Majdnem megölt Polly... Köszönöm, Alphina...

- Öööh, úrnőm... - Ezt meg hogyan....?

Megpróbáltam felállni, de valamiért megbotlottam. Erre végignéztem magamon. Elakadt a lélegzetem. A testemet állati bunda takarta...

- Farkassá változott... - ámult Alphina.

Igaza volt. Nagyon is.

- Kíváncsi vagyok, milyen farkasként hasítani keresztül az erdőn - gondolkodtam.

- Ha gondolja, kipróbálhatjuk. Jöjjön! - invitált Alphina. Mentem is vele.

****

Az egész éjszakát sétálással töltöttük. Jó érzés volt, ugráltam, mint egy izgatott kölyökkutya.

Már hajnalodott, de ezt észre sem vettem.

- Így nem tudom önt komolyan venni, úrnőm - nevetett Alphina.

- Nem is kell - csóváltam meg a farkam - Aki nem ismer, azt hiszi, hülye vagyok. Aki ismer, az viszont tudja is...

- Minden ember ilyen jókedvű?

- Sajna, nem. És néha pont ez a probléma.

- Értem.

Annyira szétszórt voltam, hogy egy óvatlan pillanatban kiugrottam a napfényre. Egyből meg is ijedtem. De a fény valamiért most nem kezdte el kiszívni az erőmet. Furcsa.

Értetlenül Alphina felé néztem, aki vidám pofával tekintett vissza rám. Diadalmasan felvonyított.

- Találtunk egy kiskaput! Így már nappal is szabadon járhat-kelhet, úrnőm.

Tudom, azt mondtam, a téli szünetben lesz időm írni. Hát mégsem így lett. Sajnálom, most csak ennyire futotta. A következő rész (szerintem, az egyik) legizgalmasabb lesz! Szóval, kitartás! :D